Már nem csodabogár nőként néznek rám

2012 november 19. | Szerző: Cafeblog |

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: László Ágnes, a Kislány, nagy foci blog szerzője.

– A futball nem az a kifejezetten női sportág. Hogy kerültél vele kapcsolatba?
Gyermekkoromban édesapámmal gyakran jártunk ki a helyi csapat meccseire és a tévében minden hétvégén focit néztünk. A ’94-es amerikai vb hajnali mérkőzésein együtt virrasztottunk. Azt hiszem, innen a lelkesedés. Ma pedig már a párommal nézem a meccseket.

– Bár a blogod természetesen egy nő szemszögéből közelíti meg a futballt, de azért mégsem csak arról szól, hogy Luis Figo vagy David Beckham a helyesebb pasi, tudás is van mögötte. Rendszeresen olvasod a sportsajtót?
Teljesen magával ragadott a sportág, már tízéves korom óta olvasom a napi sajtót, az internet elterjedésével pedig már nem is naprakész, hanem percrekész vagyok. Szeretem felvértezni magam rengeteg információval, egyszerűen szórakoztat, érdekel a téma.

– Mi a véleményed a női futballról? Mostanában egyre népszerűbb, talán elismertebb is a férfiak körében. Sokan azt mondják, a német vagy az amerikai válogatott ronggyá verne sok első osztályú férficsapatot. Össze lehet hasonlítani a kettőt szerinted? Te kipróbálnád magad élesben vagy esetleg már meg is tetted?
A női foci tényleg egyre népszerűbb. A 2011-es németországi vb izgalmas meccseket hozott és az olimpián is voltak jó mérkőzések. Az olimpiai döntőt több mint 80 ezer néző drukkolta végig a Wembley-ben. Én már a ‘99-es, Egyesült Államokban rendezett világbajnokságot is követtem, képes voltam hajnalban felkelni a meccsekért. Az amerikai női válogatott azóta nagy kedvencem.

Ami az összehasonlítást illeti: a fizikai adottságok miatt nem lehet összevetni a férfi és a női focit. Viszont az tény, hogy egy-két női meccs színvonala és irama meghaladja a magyar NB I.-es mérkőzésekét. Én az általános iskolában játszottam utoljára a srácokkal. Elég jól ment, de az idő előrehaladtával érezhetővé vált a fiúk fizikai fölénye, s már nem mertem beállni közéjük.

– Mit szólnak a férfiak, amikor tudatosul bennük, hogy te bizony rendesen képben vagy a témával kapcsolatban?
Általában nagyon meglepődnek. Megtörtént eset, hogy egyszer az egyik beszélgetőpartnerem egy üveg méregdrága bort ejtett ki a kezéből a meglepetés hatására. Akik régebb óta ismernek, azoknak már természetes a tájékozottságom. Úgy érzem, már nem csodabogár nőként, hanem sima szurkolótársként beszélgetnek velem.

– Van kedvenc csapatod? Mi alapján választottad őket?
A hazai csapatok közül a Fradi a kedvencem, a zöld-fehérek iránti rajongás családi hagyomány nálunk.  Nyolc éves korom óta drukkolok nekik. A külföldi klubok közül a 90-es évek végén meg voltam őrülve a Juventusért.  A Vialli, Ravanelli, Baggio, Zidane, Del Piero fémjelezte zebrákért. Majd a Manchester United lopta be magát a szívembe. A legendás ’99-es BL-döntőn  már nekik drukkoltam. Azt csodálom bennük, hogy soha nem adják fel, mindig felállnak a padlóról. Képesek hihetetlen fordításokra, ez idén is így van. Emellett az állandóság, a stabilitás is szimpatikus. Sir Alex Ferguson munkája csodálatra méltó, már 26 éve ül a csapat padján, de mindig képes a megújulásra.

– Szoktál kijárni meccsekre? Hogyan szurkolsz?
Itthon Fradi meccsekre és a válogatott találkozóira szoktam kijárni. Nincs semmi különleges szurkolási technikám, hacsak az nem számít annak, hogy a 90 perc végére általában berekedek. De a tévé és az internet segítségével ipari mennyiségben falom a focit. Múlt szombaton például reggelire egy kis ausztrál ligát fogyasztottam Del Pieróval, ebédre angolos Premier Leauge volt, vacsorára pedig spanyol bajnokság. És még éjszakára is belefért egy amerikai bajnoki! Az álmom az, hogy egyszer a helyszínen szurkolhassak a kedvenc csapatomnak, a Manchester Unitednek az Old Traffordon, az Álmok Színházában.

– Mit szólnak a barátnőid ehhez a hobbihoz?
Egy picit már őket is sikerült megfertőznöm a foci szeretetével. Sokakat magával ragad ez a játék, ha kicsit is nyitnak felé. Csak félre kell tenni azokat a sztereotípiákat, melyek szerint a foci csak a fiúknak való. Persze a barátnőim meggyőzésekor nem jött rosszul, hogy futkároznak jóképű focisták is a világ futballpályáin.

– Ha választhatnál, ki lenne az a futballista, akivel beülnél egy kávéra, és miért?
A magyarok közül Vincze Ottóval. Szívesen beszélgetnék vele a Bajnokok Ligája élményeiről és a külföldi tapasztalatairól. A külföldi játékosok közül David Beckhammel kávéznék szívesen, de nem a sármja miatt, hanem azért, mert nagyon közvetlen, barátságos embernek tűnik. Az Olimpia előtt sok időt töltött a szurkolókkal és látszólag nagyon kedves volt velük.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
A párom oldalát rendszeresen olvasom. Ugyanis neki is megvan a saját focis blogja, a Jenkifoci.  Ahogy a blog címe is mutatja, ez az amerkai labdarúgásról szól. Az Egyesült Államok a világ talán leggyorsabban fejlődő futballnemzete, nagyon érdekes követni a felemelkedését.
Ezen kívül rendszeresen olvasom a Futballsznob nevezetű oldal írásait. De érdekes témákat találok a Guardian brit újság internetes kiadásának blogfelületén is.
Amikor pedig nem focis oldalakat bújok, akkor el tudok veszni a mozis blogokban is, a film ugyanis a másik nagy szerelmem.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már, írásban és szóban egyaránt. Talán közhelyesen hangzik, de tényleg igaz, hogy minden egyes üzenet nagyon boldoggá tesz.
De a legnagyobb élményem talán az volt, hogy a blognak köszönhetően kétszer is behívtak a Digi Sport csatorna reggeli műsorába, ahol Szombathy Pál műsorvezetése mellett a színész Kállóy Molnár Péterrel, illetve a sportriporter Egri Viktorral beszélgethettem. Óriási élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. A legutóbbi nagy elismerés pedig ez az interjú, amit most épp készítesz velem, illetve az, hogy a Cafeblog csapatának tagja lehetek. Megtiszteltetés a kiemelt figyelem, főleg egy nőknek szóló oldaltól. Ez is igazolja mindazt, amit már korábban mondtam: ez a sportág nemtől függetlenül bárkit magával ragadhat.