Mintha már velünk lenne a kisfiunk

2012 november 26. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Peller Mariann, a Vendég a testemben blog szerzője.

– Mióta blogolsz?
Amióta megtudtam, hogy babát várok, tehát hét hónapja. Korábban a sima naplóírásnak hódoltam, egészen pontosan, 1996. karácsonya óta, amikor megkaptam az első naplóírásra alkalmas könyvecskét.

– Mi motivál leginkább a posztolásban?
A legfőbb célom a szórakoztatás, és hogy ha esetleg van, aki hasonló cipőben jár, mint én, az tudja, hogy nincs egyedül. Engem legalábbis megnyugtat, hogy tudom, nem egyedül velem történnek meg ezek a dolgok.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Bár kedvencem nincs, bele-bele olvasok a legkülönfélébb blogokba. Logikusan azokba, amelyek olyan problémákkal/témákkal foglalkoznak, amik éppen foglalkoztatnak. Mindig jó őszinte véleményeket olvasni egy-egy engem épp érintő témával kapcsolatban.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Folyamatosan érnek, mert mindig meglep, amikor valaki azt mondja, olvasta ezt vagy azt a bejegyzést, és jót nevetett rajta. De a leginkább zavarba ejtő az volt, amikor a szép orvos asszisztense mondta, hogy olvassák az ott dolgozó csajok – tehát a doki is nyilván értesült az enyhén hízelgő véleményemről vele kapcsolatban.

– Miért érezted fontosnak, hogy a nagyközönséggel is megoszd a várandósságodat?
Mert engem is megnyugtat, amikor olyasvalakivel oszthatom meg a kétségeimet, kérdéseimet, aki vagy átélte már ezt az egészet, vagy épp ugyanabban a cipőben jár. Ráadásul jól esik együtt nevetni a saját megpróbáltatásainkon. Jó, hogy bár kétségkívül különleges dolgot élünk át, mégis alapvetően nincs benne semmi kirívó, hiszen ugyanezeken megy keresztül szinte mindenki, aki az első babáját várja.

– Mi az, ami a legjobban idegesített a terhesség alatt (bugyuta kérdések, hascirógatás, ilyenekre gondolok)?
Ezt épp a hétfői bejegyzésben fejtem ki bővebben, de röviden összefoglalva: az, hogy mindenki úgy érzi, meg kell osztania velem minden várandóssággal és szüléssel kapcsolatos, horrorisztikus élményét, tapasztalatát, aminek hála, az élettől is elmegy a kedvem, nem hogy a szüléstől.

– Említetted a posztjaidban, hogy nem áll távol tőled a spirituális gondolatvilág, ez hogy jelentkezett a terhességed idején?
Már a várandósság előtt nekiálltam kitisztítani a lelkemet – a Spirituális Válasz Terápiát alkalmaztam. Kitisztítottam minden, korábbi életemben szerzett, esetleges negatív élményt, és az ahhoz kapcsolódó negatív érzelmeket, hogy ne akadályozzon a kis test befogadásában. És bármilyen furcsán hangozzék is, de ugyanezt megtettem a születendő kis lélekkel is, az ő szemszögéből, az ő engedélyével. Most már tutira mindenki hülyének néz, de nekem tényleg bevált ez a módszer.

– Mit tanított neked a gyermeked?
A legnehezebb lecke egész életemben a türelem! Ebben segít a kisfiam. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egómból is jócskán sikerült lefaragnom az elmúlt hónapokban, de azt hiszem, igazán csak a születése után fogom megtanulni ezeket a leckéket.

– Ez lesz az utolsó karácsonyotok kettesben. Terveztek valami egyedit?
Csak azt, ami mindig lenni szokott: meghitt, meleg lakás, kis dekoráció és szép kis karácsonyfa a nappaliban, finom menüt főzünk közösen – bár azt hiszem, ezúttal Gyuri lesz a főszakács. Nem vagyunk már kettesben, egyszerűen olyan, mintha itt lenne velünk Kornél is. Például neki is vettem már kis díszzoknit, amit kiakasztok majd a mieink mellé.

– Kicsit lehet, hogy korai kérdés, de mikor jön a következő?
Nem szeretnénk vele túl sokat várni, de én kérnék azért két évet!

Már nem csodabogár nőként néznek rám

2012 november 19. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: László Ágnes, a Kislány, nagy foci blog szerzője.

– A futball nem az a kifejezetten női sportág. Hogy kerültél vele kapcsolatba?
Gyermekkoromban édesapámmal gyakran jártunk ki a helyi csapat meccseire és a tévében minden hétvégén focit néztünk. A ’94-es amerikai vb hajnali mérkőzésein együtt virrasztottunk. Azt hiszem, innen a lelkesedés. Ma pedig már a párommal nézem a meccseket.

– Bár a blogod természetesen egy nő szemszögéből közelíti meg a futballt, de azért mégsem csak arról szól, hogy Luis Figo vagy David Beckham a helyesebb pasi, tudás is van mögötte. Rendszeresen olvasod a sportsajtót?
Teljesen magával ragadott a sportág, már tízéves korom óta olvasom a napi sajtót, az internet elterjedésével pedig már nem is naprakész, hanem percrekész vagyok. Szeretem felvértezni magam rengeteg információval, egyszerűen szórakoztat, érdekel a téma.

– Mi a véleményed a női futballról? Mostanában egyre népszerűbb, talán elismertebb is a férfiak körében. Sokan azt mondják, a német vagy az amerikai válogatott ronggyá verne sok első osztályú férficsapatot. Össze lehet hasonlítani a kettőt szerinted? Te kipróbálnád magad élesben vagy esetleg már meg is tetted?
A női foci tényleg egyre népszerűbb. A 2011-es németországi vb izgalmas meccseket hozott és az olimpián is voltak jó mérkőzések. Az olimpiai döntőt több mint 80 ezer néző drukkolta végig a Wembley-ben. Én már a ‘99-es, Egyesült Államokban rendezett világbajnokságot is követtem, képes voltam hajnalban felkelni a meccsekért. Az amerikai női válogatott azóta nagy kedvencem.

Ami az összehasonlítást illeti: a fizikai adottságok miatt nem lehet összevetni a férfi és a női focit. Viszont az tény, hogy egy-két női meccs színvonala és irama meghaladja a magyar NB I.-es mérkőzésekét. Én az általános iskolában játszottam utoljára a srácokkal. Elég jól ment, de az idő előrehaladtával érezhetővé vált a fiúk fizikai fölénye, s már nem mertem beállni közéjük.

– Mit szólnak a férfiak, amikor tudatosul bennük, hogy te bizony rendesen képben vagy a témával kapcsolatban?
Általában nagyon meglepődnek. Megtörtént eset, hogy egyszer az egyik beszélgetőpartnerem egy üveg méregdrága bort ejtett ki a kezéből a meglepetés hatására. Akik régebb óta ismernek, azoknak már természetes a tájékozottságom. Úgy érzem, már nem csodabogár nőként, hanem sima szurkolótársként beszélgetnek velem.

– Van kedvenc csapatod? Mi alapján választottad őket?
A hazai csapatok közül a Fradi a kedvencem, a zöld-fehérek iránti rajongás családi hagyomány nálunk.  Nyolc éves korom óta drukkolok nekik. A külföldi klubok közül a 90-es évek végén meg voltam őrülve a Juventusért.  A Vialli, Ravanelli, Baggio, Zidane, Del Piero fémjelezte zebrákért. Majd a Manchester United lopta be magát a szívembe. A legendás ’99-es BL-döntőn  már nekik drukkoltam. Azt csodálom bennük, hogy soha nem adják fel, mindig felállnak a padlóról. Képesek hihetetlen fordításokra, ez idén is így van. Emellett az állandóság, a stabilitás is szimpatikus. Sir Alex Ferguson munkája csodálatra méltó, már 26 éve ül a csapat padján, de mindig képes a megújulásra.

– Szoktál kijárni meccsekre? Hogyan szurkolsz?
Itthon Fradi meccsekre és a válogatott találkozóira szoktam kijárni. Nincs semmi különleges szurkolási technikám, hacsak az nem számít annak, hogy a 90 perc végére általában berekedek. De a tévé és az internet segítségével ipari mennyiségben falom a focit. Múlt szombaton például reggelire egy kis ausztrál ligát fogyasztottam Del Pieróval, ebédre angolos Premier Leauge volt, vacsorára pedig spanyol bajnokság. És még éjszakára is belefért egy amerikai bajnoki! Az álmom az, hogy egyszer a helyszínen szurkolhassak a kedvenc csapatomnak, a Manchester Unitednek az Old Traffordon, az Álmok Színházában.

– Mit szólnak a barátnőid ehhez a hobbihoz?
Egy picit már őket is sikerült megfertőznöm a foci szeretetével. Sokakat magával ragad ez a játék, ha kicsit is nyitnak felé. Csak félre kell tenni azokat a sztereotípiákat, melyek szerint a foci csak a fiúknak való. Persze a barátnőim meggyőzésekor nem jött rosszul, hogy futkároznak jóképű focisták is a világ futballpályáin.

– Ha választhatnál, ki lenne az a futballista, akivel beülnél egy kávéra, és miért?
A magyarok közül Vincze Ottóval. Szívesen beszélgetnék vele a Bajnokok Ligája élményeiről és a külföldi tapasztalatairól. A külföldi játékosok közül David Beckhammel kávéznék szívesen, de nem a sármja miatt, hanem azért, mert nagyon közvetlen, barátságos embernek tűnik. Az Olimpia előtt sok időt töltött a szurkolókkal és látszólag nagyon kedves volt velük.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
A párom oldalát rendszeresen olvasom. Ugyanis neki is megvan a saját focis blogja, a Jenkifoci.  Ahogy a blog címe is mutatja, ez az amerkai labdarúgásról szól. Az Egyesült Államok a világ talán leggyorsabban fejlődő futballnemzete, nagyon érdekes követni a felemelkedését.
Ezen kívül rendszeresen olvasom a Futballsznob nevezetű oldal írásait. De érdekes témákat találok a Guardian brit újság internetes kiadásának blogfelületén is.
Amikor pedig nem focis oldalakat bújok, akkor el tudok veszni a mozis blogokban is, a film ugyanis a másik nagy szerelmem.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már, írásban és szóban egyaránt. Talán közhelyesen hangzik, de tényleg igaz, hogy minden egyes üzenet nagyon boldoggá tesz.
De a legnagyobb élményem talán az volt, hogy a blognak köszönhetően kétszer is behívtak a Digi Sport csatorna reggeli műsorába, ahol Szombathy Pál műsorvezetése mellett a színész Kállóy Molnár Péterrel, illetve a sportriporter Egri Viktorral beszélgethettem. Óriási élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. A legutóbbi nagy elismerés pedig ez az interjú, amit most épp készítesz velem, illetve az, hogy a Cafeblog csapatának tagja lehetek. Megtiszteltetés a kiemelt figyelem, főleg egy nőknek szóló oldaltól. Ez is igazolja mindazt, amit már korábban mondtam: ez a sportág nemtől függetlenül bárkit magával ragadhat.

Ha tele lesz a lakás, kezdem elölről

2012 november 12. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Venczel Klaudia, a Saját Otthon Projekt blog szerzője.

– A blogod jelmondata: Egy álom – Az első saját otthon. Tényleg egy álom vagy azért ez változik az idő előrehaladtával?
Most már nyugodtan kijelenthetem, hogy nem csak egy álom! Röpke egy éven belül sikerült lakhatóvá varázsolnunk és nagyon szeretjük az otthonunkat.

– Hogy halad a berendezése? A blogbejegyzéseid alapján úgy látszik, jól. Ötlet mindig van, de honnan jön ennyi?
Mindig fókuszálok egy megvalósítandó projektre, sokat gondolok rá például a buszon és általában egyszer csak összeáll a kép a fejemben.

– A férjed mit szól, amikor hazaér és a falon lóg a napközben elkészült monogramos falikép? A férfiak általában idegbajt kapnak az ilyesmitől.
Szerencsés vagyok, mert a férjem is nagyon kreatív és szeret alkotni. A nagyobb dolgokat én megálmodom, a férjem pedig megtervezi, hogy hogyan lehet megvalósítani. Végül közösen befejezzük az „unalmas” estéken vagy hétvégéken. Azt viselte nehezen, hogy nem tudtam sokáig dönteni a nappaliba és az étkezőbe tervezett lámpákról. Nem szerette már nézegetni a csonkról lógó villanykörtéket.

– Melyik ötletedre vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb a saját magunk készítette lámpákra vagyok: az olvasólámpára, az állólámpára és a nagy zöld salátalámpára. Nagyon jól sikerült szerintem még a raklapkanapénk, ami az erkélyünk dísze.

– Általában mennyi időt vesz igénybe, míg az ötlet kézzel fogható formát kap? Melyiket volt a legnehezebb elkészíteni?
Nagyon változó, mert vannak olyan ötleteim, amiket még az ötlet születésének napján muszáj elkészítenem.  A következő csoportba tartoznak azok, amelyek pár napon belül testet öltenek. A legutolsó csoportba tartoznak az olyanok, amik fejben már legalább fél éve megvannak, de még nem jutottunk el a megvalósításához. Ilyen például a nappaliba tervezett 3D-s falikép, a gyerekszobai gardrób és az előszobaszekrény. Több olyan projektünk is volt, ami közben úgy éreztük, hogy még egyszer nem állnánk neki. Természetesen, amikor elkészültek, akkor már imádtuk.  Egyedül a fényképtartó az, aminek szerintem semmi pénzért nem állnánk neki ismét.

– Mi lesz, ha már nem lesz egy milliméternyi hely sem a lakásban?
Ezt a kérdést már magamnak is feltettem párszor. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy pár dolog befejezését úgy halogatjuk. Általában azzal szoktam nyugtatgatni magam, hogy akkor kezdem elölről, mert addigra úgyis megunom a mostani állapotot. Ugyanakkor az egyik barátnőm már jelentkezett is, hogy akkor folytassuk az ő lakásukkal.

– Mióta blogolsz?
Tavaly szeptemberben költöztünk be a lakásunkba és már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy blogot kellene írnom. Megszállt az ihlet és úgy éreztem, hogy ezeket az ötleteket másokkal is meg szeretném osztani. Végül a bátorságot október 24-ére sikerült összeszednem hozzá és akkor írtam az első bejegyzésem.

– Mi motivál leginkább a posztolásban?
Minél többen megismerjék az általam készített dolgokat és kedvet kapjanak ők is a megvalósításukhoz.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Rengeteg külföldi és hazai lakberendezéssel kapcsolatos blogot olvasok napi rendszerességgel. Azokat szeretem igazán, amelyek egyediek, más oldalról közelítenek meg egy adott témát vagy azokat, amelyek saját kezük munkájának gyümölcseit osszák meg az emberekkel.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Nagyon jólesett, amikor a Caféblogtól megkerestetek, hogy tetszik nektek a blogom. Szeretem, hogy sokan fordulnak tanácsért hozzám bizonyos lakberendezési vagy dekor kérdésben.

Aki nem képes alkalmazkodni, egyedül marad

2012 november 5. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Dr. Illés Blanka, a Se Veled blog szerzője.

– A posztjaid minőségéből is látszik, hogy szakember vagy. Mit csinálsz pontosan?
Családjogi ügyvéd vagyok, első sorban válóperekkel foglalkozom. Az utóbbi öt évben kiemelt területe az irodámnak a nemzetközi családjog, így a praxis egy jó része nemzetközi vonatkozású ügyekből áll.

– Előfordul, hogy a blogod miatt, privátban is fordulnak hozzád problémákkal?
Nem jellemző. Én azt hiszem, ebből a szempontból az ügyvéd nagyon hasonlít az orvosra, a legtöbben azzal keresnek meg, hogy egy korábbi ügyfelem ajánlott nekik. Mivel családjogi ügyekben az ügyvéd és az ügyfél szorosan együttműködik, ezért nekem is fontos, hogy adott ügyfelet ki ajánlotta be nekem – tehát ez egy kétoldalú kérdés, ahol fontos a kölcsönös bizalom, amit egy jó ajánlás mindkét oldalon megalapoz.

– Egyre többen mondják manapság, hogy nem divat házasodni. Te mit gondolsz a házasság intézményéről, mint olyanról?
Konzervatív vagyok ebben a kérdésben. Hiszek abban, hogy az ember páros létre teremtetett, és ennek a házasság intézménye megfelelő keretet ad. Téved, aki azt hiszi, hogy az élettársi kapcsolat kevesebb kötöttséggel jár – az egyik posztomban pont ezt elemezgettem. Manapság a fogyasztói társadalomban az “én megérdemlem” szemlélet a divat, ami nehezen összeegyeztethető egy házasság fenntartásához és egy gyermek felneveléséhez szükséges értékrenddel – hiszen mindkettő rengeteg alkalmazkodást és lemondást követel. Én viszont látom, hogy hosszú távon ez a szemléletmód megbosszulja magát, és aki nem képes alkalmazkodni, az egyedül marad.

– Egy válóperes ügyvéd van-e annyira pszichológus is, hogy ha úgy látja, megpróbálja lebeszélni a válásról a párt?
Én erre minden alkalommal kísérletet teszek. A több mint egy évtizedes tapasztalat, azt hiszem hitelt ad annak az észrevételemnek, hogy ha a házaspár azt a pénzt és energiát amit a válásba belerak, inkább párterápiába és a kapcsolat helyre állítására fordítaná, akkor sokkal kevesebb válás lenne. Illúziókba ringatja magát az, aki azt hiszi, hogy a problémáinak a többsége a válással megszűnik, és utána élhet boldogan. A válás nagyon megviseli a gyermekeket, rengeteg energiát fog felemészteni, hogy helyre álljon a lelki világuk. Emellett a feleket a gyermekeik nagyon hosszú időn keresztül összekötik, így a viták pont ugyan úgy fennmaradnak, mint együttélés idején. Anyagilag pedig mindenkit nagyon hátrányosan érint a válás, hiszen ugyanakkora bevételből a válás után két háztartást kell fenntartani. Nagyon kevés olyan esettel találkozom, ahol az életközösség megszakítása tényleg elengedhetetlen, és az egyetlen megoldás.

– Gyors szakmai kérdés: van-e még ún. békítő tárgyalás és ha igen, milyen eredményességgel működik.
Igen létezik, és magam még soha nem láttam, hogy eredményes lenne. Ennek ellenére van bíró, aki nem csak formalitásként tartja meg a békéltető tárgyalást, hanem valóban kísérletet tesz a felek kibékítésére, én ezt helyes gyakorlatnak tartom, és tudom, hogy előfordul, amikor sikerrel is járnak.

– Hogyan viselkedik egy átlag szülő, ha bejön a képbe a válás? Hogyan viselkedik az átlag gyerek?
A szülők kétségbe vannak esve, fel kell dolgozniuk a veszteséget, meg kell birkózniuk a haraggal vagy a bűntudattal – attól függően, hogy melyikük tett pontot a kapcsolat végére. A legtöbb gyermeken pedig nem látszik semmi az elején. Jó néhány hónap kell, amire látható tünetei vannak a szüleik között dúló háborúnak – többnyire borzasztóan elkezdenek ragaszkodni az egyikhez, mert félnek, hogy ha már az egyiket elveszítették, akkor nehogy a másik is eltűnjön. Nagyobb gyerekek pedig nyíltan szembe szállnak az elköltözött szülővel, többnyire nem akarnak hozzá menni kapcsolattartásra, még beszélni sem akarnak vele igazán.

– Mióta blogolsz? Mi motivál leginkább a posztolásban?
Hosszú évek óta fontosnak tartom a közvélemény formálását, nem csak a bloggal, hanem cikkekkel, konferenciákkal is. Magyarországon nincs kultúrája a válásnak, mindenki a saját szülei, barátai, kollégái válását tekinti mintának – rosszabb esetben pedig a hollywood-i filmeket. Pedig jobb lenne, ha egy kapcsolat megromlásakor nem az ügyvédhez vezetne a felek első útja, hogy hogyan lehetne lépéselőnybe kerülni, és jól kicsinálni a másikat. Sokkal inkább a pszichológusok felé kellene venni az irányt, megpróbálni megmenteni a kapcsolatot, és ha nem megy, akkor is legalább annyit nyernek a felek, hogy a párterápián megtanítják őket egymással kommunikálni, hogy a gyermekeik felnevelése érdekében képesek legyenek egy hatékony együttműködésre. El lehet úgy válni, hogy a gyermek nem veszíti el az egyik szülőt, és továbbra is számíthat mindkettőjük szeretetére és odafigyelésére.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Sajnos erre nincs időm, rengeteget dolgozom, a szabadidőmet pedig 100%-ig a családomra fordítom.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Amikor az egyik bírósági tárgyaláson a bíró a blogomban kifejtett elveket idézte. Borzasztó büszke vagyok arra, hogy a szakma figyelemmel kíséri ezt a blogot, mert a legtöbb posztomat komoly előkészület előzi meg. Amellett, hogy a véleményemet leírom, törekszem arra, hogy szakmailag is olyat tegyek le az asztalra, ami használható, hasznosítható.