Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Peller Mariann, a Vendég a testemben blog szerzője.
– Mióta blogolsz?
Amióta megtudtam, hogy babát várok, tehát hét hónapja. Korábban a sima naplóírásnak hódoltam, egészen pontosan, 1996. karácsonya óta, amikor megkaptam az első naplóírásra alkalmas könyvecskét.
– Mi motivál leginkább a posztolásban?
A legfőbb célom a szórakoztatás, és hogy ha esetleg van, aki hasonló cipőben jár, mint én, az tudja, hogy nincs egyedül. Engem legalábbis megnyugtat, hogy tudom, nem egyedül velem történnek meg ezek a dolgok.
Bár kedvencem nincs, bele-bele olvasok a legkülönfélébb blogokba. Logikusan azokba, amelyek olyan problémákkal/témákkal foglalkoznak, amik éppen foglalkoztatnak. Mindig jó őszinte véleményeket olvasni egy-egy engem épp érintő témával kapcsolatban.
– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Folyamatosan érnek, mert mindig meglep, amikor valaki azt mondja, olvasta ezt vagy azt a bejegyzést, és jót nevetett rajta. De a leginkább zavarba ejtő az volt, amikor a szép orvos asszisztense mondta, hogy olvassák az ott dolgozó csajok – tehát a doki is nyilván értesült az enyhén hízelgő véleményemről vele kapcsolatban.
– Miért érezted fontosnak, hogy a nagyközönséggel is megoszd a várandósságodat?
Mert engem is megnyugtat, amikor olyasvalakivel oszthatom meg a kétségeimet, kérdéseimet, aki vagy átélte már ezt az egészet, vagy épp ugyanabban a cipőben jár. Ráadásul jól esik együtt nevetni a saját megpróbáltatásainkon. Jó, hogy bár kétségkívül különleges dolgot élünk át, mégis alapvetően nincs benne semmi kirívó, hiszen ugyanezeken megy keresztül szinte mindenki, aki az első babáját várja.
– Mi az, ami a legjobban idegesített a terhesség alatt (bugyuta kérdések, hascirógatás, ilyenekre gondolok)?
Ezt épp a hétfői bejegyzésben fejtem ki bővebben, de röviden összefoglalva: az, hogy mindenki úgy érzi, meg kell osztania velem minden várandóssággal és szüléssel kapcsolatos, horrorisztikus élményét, tapasztalatát, aminek hála, az élettől is elmegy a kedvem, nem hogy a szüléstől.
– Említetted a posztjaidban, hogy nem áll távol tőled a spirituális gondolatvilág, ez hogy jelentkezett a terhességed idején?
Már a várandósság előtt nekiálltam kitisztítani a lelkemet – a Spirituális Válasz Terápiát alkalmaztam. Kitisztítottam minden, korábbi életemben szerzett, esetleges negatív élményt, és az ahhoz kapcsolódó negatív érzelmeket, hogy ne akadályozzon a kis test befogadásában. És bármilyen furcsán hangozzék is, de ugyanezt megtettem a születendő kis lélekkel is, az ő szemszögéből, az ő engedélyével. Most már tutira mindenki hülyének néz, de nekem tényleg bevált ez a módszer.
– Mit tanított neked a gyermeked?
A legnehezebb lecke egész életemben a türelem! Ebben segít a kisfiam. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egómból is jócskán sikerült lefaragnom az elmúlt hónapokban, de azt hiszem, igazán csak a születése után fogom megtanulni ezeket a leckéket.
– Ez lesz az utolsó karácsonyotok kettesben. Terveztek valami egyedit?
Csak azt, ami mindig lenni szokott: meghitt, meleg lakás, kis dekoráció és szép kis karácsonyfa a nappaliban, finom menüt főzünk közösen – bár azt hiszem, ezúttal Gyuri lesz a főszakács. Nem vagyunk már kettesben, egyszerűen olyan, mintha itt lenne velünk Kornél is. Például neki is vettem már kis díszzoknit, amit kiakasztok majd a mieink mellé.
– Kicsit lehet, hogy korai kérdés, de mikor jön a következő?
Nem szeretnénk vele túl sokat várni, de én kérnék azért két évet!
