Légy saját magad varrónője!
2012 december 17. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bátki Szilvia, a Varrás receptek blog társszerzője.
– Meséljetek kicsit a blogról! Hogy indult ez nálatok? Hogyhogy ketten csináljátok?
Sógornők vagyunk, kettőnk közül Anita képzett varrónő, míg én a hobbivarrók táborát erősítem. Nagyon sokat ötleteltünk együtt, így én arra gondoltam, hogy miért is ne oszthatnánk meg másokkal is ezeket az ötleteket, a képes elkészítési útmutatójukkal együtt, hasonlóképp, mint a gasztroblogokban. Így egy blogban ötvöztük Anita profizmusát az én hobbivarrós „tudásommal”, hatalmas lelkesedésemmel.
– Egymást inspiráljátok?
Igen, inspiráljuk és egyben jól ki is egészítjük egymást. Blogunk célja az, hogy egyrészt ötleteket adjunk a kezdő- és haladó hobbivarróknak, inspiráljunk, egy kicsit tanítsunk, illetve szeretnénk, ha átjönne a blogunkon keresztül az, hogy mennyire szeretünk varrni, hisz a varrás csodálatos dolog.
– Az utóbbi időben nagyon belehúztatok, ami a posztjaitok számát és minőségét illeti. Télen több az ötlet, több az idő, lehet varrni otthon, a jó melegben?
Varrni mindig szoktunk, de mivel mindketten kisgyermekes anyák vagyunk, így a tavasz és a nyári időszak inkább a kirándulásoké, míg télen valóban többet előkerül a varrógép.
-Honnan jönnek az ötletek? Ennyire kreatívak vagytok vagy esetleg máshol látott ötleteket valósítotok meg vagy kicsit mindkettő?
Mindketten szeretjük az egyedi dolgokat, szeretünk játszani az anyagokkal, imádunk alkotni, így született meg bőr és csipke kombinációjából egy egyedi ékszer szettünk is. Az ötletek jönnek maguktól is, de inspirálnak a családtagok és a barátok is, hisz mindig rendelnek valamit.
– Hogy tekintenek a mai nők a varrásra? Nem tartanak tőle kicsit?
Igen, jól látod, sokan valóban tartanak a varrástól, a varrás megtanulásától. Pedig ha tennénk egy képzeletbeli utazást a múltba és visszamennénk az időben úgy 40-50 évet, bizony azt látnánk, hogy szinte minden lány/asszony tud varrni. Ha géppel nem is, kézzel igen. Sokan horgolnak, kötnek is, van aki gyönyörűen hímez. A mai rohanó világunkban valahogy nincs idő semmire. Sokaknak még egy gomb felvarrása is komoly nehézséget okoz. Pedig a varrás csodálatos dolog. Hiszen mi magunk alkothatunk valami csodaszépet, egyedit, a fantáziánk szabhat csak határt az elképzeléseinknek! Nem kell profi varrónőnek lennünk ahhoz, hogy gyönyörű dolgokat alkossunk! Mottónk is ez: légy te is saját magad varrónője!
– Melyik munkátokra vagytok a legbüszkébbek?
A gombfelvarrást bemutató oktató videónkra.
– Mennyi idő telik el az ötlet és a megvalósítás között?
Nem sok, általában pár nap alatt el is készül.
Sokszor fordul elő, hogy amit elterveztek, az a valóságban nem is olyan jó? Mi történik az elkészített, de nem tetszetős darabokkal?
Nem, szerencsére ilyen még nem fordult elő!
– Van blog/blogger példaképetek?
Nincs
– Mi volt a legkedvesebb élményetek, ami a blogoláshoz kötődik?
Legkedvesebb élményünk, amikor az egyik kedves olvasónk, az általunk bemutatott ötlet alapján elkészítette a mobiltartóját, és küldött nekünk erről egy képet. Fantasztikus érzés, hogy üzeneteket, visszajelzéseket kapunk! Van, aki csak jelzi, hogy mennyire örül, hogy van egy ilyen blog is. Van, aki tanácsot kér… ilyenkor érezzük azt, hogy megérte.
Nem nézik, de tudják, hogy rossz
2012 december 10. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Efes, az Asanisimasa blog szerzője.
– A filmes bloggerekkel, kritikusokkal Dunát lehetne rekeszteni, de az nem szokványos dolog, hogy valaki a napi tévéműsorról írjon blogot. Hogy jött az ötlet?
Nagyon profán módon, ugyanis a napjaim már vagy harminc éve úgy kezdődnek, hogy egy bizonyos helyen végignézem az aznapi tévéműsort, mi az, ami érdekel, illetve, be kell-e egyáltalán kapcsolnom a készüléket. Innen már csak egy pici lépés volt, hogy ezt le is írjam. Amúgy, volt már az index comment:com című médiablogján hasonló kezdeményezés, bár az azért inkább szöveges tévéműsor volt, míg az enyém kifejezetten szemelgetés. Továbbá, jó alkalom ez arra is, hogy más helyeken publikált filmes írásaimat, kritikákat, recenziókat újraközölhessem, legalább rájuk mutató linkekkel. Nem elhanyagolható az sem, hogy a Mit nézzünk… egyfajta írott filmes memória is, hogy ne kelljen leülnöm egy olyan film elé, ami már egyszer nem tetszett, de ezt elfelejtettem.
A posztjaidból látszik, hogy igencsak tájékozott vagy a témában. Hogyan sikerült ennyi filmet megnézned? Esetleg a munkádból adódik?
Filmkritikus vagyok, bár jobban szeretem a filmes szakújságíró elnevezést. Tizenkét éve írok recenziókat a Port.hu-nak, ami a legnagyobb magyar nyelvű internetes műsorújság. Emellett, szeretem is a filmeket, igen jól szórakozom még a leggyengébb alkotásokon is.
Mitől lesz leginkább jó egy film szerinted? Forgatókönyv, színészi teljesítmény, rendezés, vágás vagy ezek úgy összesen?
Közhelyes leszek: akkor jó egy film, ha valami megfog benne. Ez lehet akár egy jól elkapott jelenet is, vagy egy kiugróan hiteles mellékszerep, bármi. Nem hiszek amúgy a forgatókönyv szentségében, ellenben az ihletett pillanatban, a művészi tehetségben igen. És hiszek a bolygók együttállásában is (nevet).
Mi a véleményed a magyar filmekről? Volt az utóbbi időben olyan, amire felkaptad a fejed?
Nagy barátja vagyok a magyar filmeknek és rettenetesen bánt mostani mostoha sorsa. Szerintem sokkal jobbak a magyar filmek általában, mint ahogy a közvélekedés tartja. Ez a negatív hangulat azért is furcsa, mert ha nem nézik, akkor honnan tudják, hogy rossz? Márpedig mozikban alig nézik. Az azonban megint érdekes, hogy ha ingyen felteszik bármelyiket a netre, akkor azt mégis igen szép számban nézik végig. A mozikban néhány száz nézővel elhasalt, kritikailag is porrá zúzott Halálkeringő című thrillert több mint százezren nézték meg az egyik videomegosztón!
Legutóbb nekem az Aglaya, illetve a Drága besúgott barátaim! című magyar filmek tetszettek, sajnos néhány hét után ezek is kihullottak a mozikból. Talán, majd a tévékben, vagy más helyeken majd meg lehet nézni ezeket.
Mi a kedvenc filmed és miért?
Nincs kedvenc filmem, illetve legalább 150 kedvenc filmem van. Egyszer, néhány éve végiggondoltam ezt, és arra jutottam, hogy legtöbbször valószínűleg a Tizedes és a többieket láttam, vagy az 1977-es, első Star Wars-epizódot, esetleg a Rambo 1-et (ez utóbbit naponta vetítették a seregben kalóz-VHS-ről). Azt viszont nem mondanám, hogy ezek a kedvenc filmjeim, bár szeretem mindkettőt.
Kedvenc színész?
Szeretem a jó színészeket, a lista azonban hosszabb lenne, mint a kedvenc filmek listája. Egy jó színész képes elvinni a hátán egy alapvetően gyenge filmet is.
Fejben tartod, hány filmet láttál eddig életedben?
Nem. Rengeteget. Az utóbbi 7-8 évben minimum napi hármat.
Szoktál olvasni filmes blogokat? Melyik a kedvenced?
Ritkán. Ha mégis, akkor a Filmdroidot a hírekért, a Geekz blogot pedig azért, mert azok a srácok olyan filmeket néznek, amit én nagyon ritkán.
Ha rajtad múlna, melyik filmet tömnéd tele Oscar-díjakkal és miért?
Nem vagyok nagy díj-fetisiszta, bár általában megjegyzem, ha egy adott film aratott belőlük. A díjakat adják, ugye, nem pedig kiérdemlik. Szerintem sokkal több filmen kívüli dolog dönt abban, hogy valami sokat díjat nyer, vagy sem, mint az adott film valódi értékei.
Mi volt a legkedvesebb élményed, ami a blogoláshoz kötődik?
Az, hogy életem első interjúját ennek köszönhetem.
Az anyóssal csak az esküvőn a legnehezebb
2012 december 3. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Tóth Mihály, a Ceremóniamester blog szerzője.
– Alapvetően miben más a te munkád, mint egy vőfélyé? Neked is irányítanod kell, kezedben tartani a dolgokat, csak az esküvőn, nem a lagzin.
Bár 10 éve dolgozom ceremóniamesterként, még mindig keresem a szavakat erre a válaszra. Nagyon röviden: a mai, városi-, polgári esküvők szervezői sokszor nem akarják a népies, falusi lagzik egyes számú mókamesterét az esküvőjükre. Egy visszafogott, határozott és kedves pasas viszont, aki a templom előtti vendégfogadástól a menyasszonytánc utáni visszatérésig összefogja az eseményeket viszont szükséges. Így teremtettük meg az esküvői ceremóniamestert, ami egy fiatal szakma, de szerencsére egyre több kiváló művelője van. A feladatunk, hogy a pár csak vendégként vegyen részt az esküvőjén. A háttérmunkát, a vendégekkel történő kommunikációt és a szép, tartalmas események irányítását a ceremóniamester végzi.
– Hogyan lesz valaki ceremóniamester?
Valószínűleg úgy, hogy túl sok szabadideje van. De viccet félretéve, ehhez a szakmához nagyon elkötelezettnek kell lenni. Hiszen egy pár – és közvetve két család – legfontosabb pillanataiban kell döntéshozóként jelen lenni. Ehhez érezni kell a pár rezgését és tudni kell kiolvasni, hogy mi jár a vendégek fejében. Az én meggyőződésem, hogy nem lesz valaki ceremóniamester, hanem komoly képzés és gyakorlati tapasztalat után válik valaki valóban mesterré.
– Jellemzően kik alkalmaznak ceremóniamestert?
Hozzám a 25-35 éves párok érkeznek nagy számban, akik városi környezetben tervezik az esküvőjüket. Olyanok, akik ugyan tudják honnan jöttek, de mégis szeretnék a saját ízlésükre formálni az esküvőjüket és a lakodalmat. Sok külföldön élő, és házasodni hazatérő párral dolgozom, akik azt kérik, hogy egyeztessük össze a külföldi párjuk által elfogadott hagyományokat a hazai szokásokkal.
– Mesélj, mi volt a legnagyobb élményed, ami a munkádhoz kötődik? Van olyan, hogy az esküvő botrányba fullad vagy ilyesmit inkább a youtube-on keressen az ember?
Van botrányos esküvő, de ez inkább az emberi gyarlóságból fakad, nem szervezési hiányosságokból. Történt olyan, hogy egy pár a városligeti Vajdahunyad várba Hummer limuzinnal érkezett, ahol egy kirakodóvásárral osztozkodtak a területen. A Hummer a szertartás végére képtelen volt megfordulni vagy megmozdulni. A menyasszony kis híján sikítófrászt kapott, hogy így most hogyan fog továbbmenni. Itt klasszikusan az arányérzék hiánya okozott problémát. De ilyen elkerülhető hiba sok van. A 10 Esküvői Hiba, Amit Ne Kövess El oldalon összegyűjtöttem ezeket, érdemes elolvasni.
A legnagyobb élményem az volt, amikor az Írországból érkezett vőlegény vacsora előtti beszédét fordítottam, és mindannyiunk számára meglepetést okozott. Ugyanis egyszer csak megszólalt magyarul a menyasszony szülei felé fordulva: “Soha nem tudtam közvetlenül elmondani, hogy mennyire hálás vagyok Annáért. Köszönöm a szeretetüket és, hogy befogadtak.”
– Közel háromszáz esküvő alatt volt már időd kialakítani a stílusodat. Ezek szerint nem úgy van, hogy minden esküvő, minden pár más, hanem van egy jól bevált formulád, igaz?
A jól bevált formula inkább egy ésszerűség diktálta rend. Hiszen minden esküvőn van szertartás, bevonulás, gyűrű, gratuláció, vacsora, beszédek, nyitótánc, stb. A kérdés, hogy ezek hogyan következnek ésszerűen egymás után. De mondok egy jól bevált tippet: a szertartás utáni időben gratuláció, csoportképek, csokordobás szokott következni. Csakhogy a hajadonok ma nemigen akarnak odaállni elkapni a csokrot. Hogy ez ne egy izzadtságszagú könyörgés legyen, a sorrendet úgy állítottam fel, hogy a nagy csoportkép után jön csak a vőlegény és a férfiak, majd csak a menyasszony és a hölgyek, majd pedig csak a menyasszony és a hajadonok. Így a hölgyek közül csak azok távoznak a képről, akik nem hajadonok. Így könnyebb ott tartani a csokor várományosait. Ekkor a menyasszony kilép, repül a csokor – és persze fotó is készül.
– Mi volt a legextrémebb hely, ahol esküvőt tartottál?
Cape Town mellett a tengerparton. Mezítláb, felhajtott szárú fehér lenvászon öltönyben. A pár magyar református lány – New York-i zsidó fiú páros volt, így a családi béke érdekében egy zoroasztrista lelkész adta őket össze. A parton óriási asztalon ismeretlen eredetű húsok és ehetőnek látszó növények voltak. A rabbi mikor megkérdezte az afrikai séfet, hogy kóser-e az étel, az afrikai csak vigyorogva bólogatott. Nem merte az öreg megkérdőjelezni a dolgot, mert nem volt más étel, hát kóser lett a vacsora. Óriási hangulata van egy tengerparti esküvőnek, ahol a csillagok fényét a tenger veri vissza és így nem tudod, hogy meddig tart az ég valójában. Nagyon izgalmas esküvő lett belőle, hiszen keveredett minden mindennel: vallás, származás, kultúra, nyelvek – az egymásra nyitottság iskolája volt.
– Mi a ceremóniamester legnagyobb ellenfele?
Az irigység. A párok többségének felteszem a kérdést, hogy miért érzik, hogy ceremóniamesterre van szükségük, és szinte mindig az a válasz, “hogy jó legyen a hangulat.” A rossz hír, hogy a vendégek már induláskor eldöntik, hogy miért jönnek el az esküvőre. Aki iszonyú irigy, és sajnálkozni, meg hibát keresni jön, az pontosan ezt fogja csinálni. Neki nem lehet megfelelni, mert ő attól érzi jól magát, hogy kesereg. Ezen nem mindig tudok segíteni. Ha esik az eső, az pl. ehhez képest áldás.
– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Eredeti szakmámnál fogva (marketing) nagyon sok szakmai blogot olvasok. A magyar blogoszférán Czank Livi Cosmo-s írásait szoktam olvasni vagy a rengeteg jobbnál-jobb gasztroblogot, de a Cafeblogon az anyukám, Tóthné Székely Éva (Képesség Kuckó) írásai és kisfilmjei a legfontosabbak nekem.
– Mi motivál leginkább a blogolásban? Szeretnéd átadni a tudást vagy egyszerűen csak élvezed, hogy megoszthatod az élményeidet?
A blogolás egyfajta gondolatrendszerezés nekem. Egy-egy témáról eszembe jut valami és leírom. A poszt végére kiderül, hogy az ötlet jó vagy sem. Ha jó poszt lesz belőle, akkor életképes. Ha nem, akkor törlöm és az ötlet is megy a fiókba. Visszanézve a megjelent írásokat – akár évekre visszamenőleg, hiszen az NLC szakértőjeként már régóta vezetek itt blogot – sokszor fedezek fel valamit újra. Így nekem ez egy kincsesláda is, amibe a fontos gondolataimat elteszem. Dolgozom a könyvemen, amihez felbecsülhetetlen ez az archívum.
– Provokatív kérdés: kivel nehezebb, a vőlegénnyel, a menyasszonnyal vagy az anyóssal?
Az első megbeszélésen a vőlegénnyel, az utolsón a menyasszonnyal, az esküvőn az anyóssal.
Kitartunk és próbáljuk a köz hangját megragadni
2012 december 31. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Akik válaszolnak: Chat Géza és Che Tamás, az Enter blog szerzői.
– Ha a magyar közéletről van szó, az embernek mostanában az az érzése, hogy befogni a fülét és becsukni a szemét. A blogotok tanulsága szerint ti (meg még persze nagyon sokan) mégis kitartotok. Ez valamiféle perverzió vagy történjék bármi is, azért mégiscsak illik képben lenni?
Személy szerint úgy gondolom, hogy a saját és az utánunk jövő generációknak (mindketten húszas éveink közepén járunk) alapvető problémája, hogy soha sem volt meg az, amivel, vagy ami ellenében definiálhatta volna magát. Most, több, mint húsz évvel a rendszerváltás után azonban annyi minden halmozódott fel és kezd kibukni, hogy nem lehet tovább húzni, hogy mindenki megnyilatkozzon, aki teheti. (Che Tamás)
Kitartunk és próbáljuk a köz hangját megragadni. Semmilyen szinten sem egy leányálom az aktuálpolitika vívmányairól kiadott újdonságokat olvasni, de a tisztánlátás végett, bizony ott kell lenni, ha nem is frontvonalban, de valahol a leghátsó sor előtt kettővel. Nem célunk agyvérzésig belefolyni a dolgokba, ahogy a világot sem akarjuk megváltani, bár ez utóbbi nem is áll olyan távol elképzeléseinktől. (Chat Géza)
Bár sokan még mindig bizonyos ideológiák szűrőjén át szemlélik a világot, úgy gondolom, jelenleg egyre kevesebben engedhetik meg maguknak azt, hogy ne foglalkozzanak a közélettel. (Che Tamás)
Érdekli. Vagy a már említett elmebetegség szintjén, hogy másról sem tud beszélni a sarki bisztróban, vagy az új nemzedék „szégyellem, de azért letagadom” hozzáállásával. Egyik sem jó megközelítés, de nem lehet mindenkihez egyesével odamenni, hogy márpedig ez nem így van kisbarátom, menjél gondolkodjál legalább egy szemhunyásnyit. Ezért dolgozunk ketten a komolyabb hangvételű posztokon, hogy minél szélesebb legyen a betekintés az adott témára. Én meg eléggé befolyásolható vagyok, arra barátkozom, amerről a szél fúj. (Chat Géza)
– Mi a jó pl. abban, ha az ember az X-Faktor nézésével tölti az idejét? Egyszer valaki erre azt mondta, ő bevallja őszintén, azért mégiscsak szeret dagonyázni a mocsokban, de ettől még kívülállónak érzi magát.
Bár én nem írok ebben, vagy hasonló témában, de azért a lemezeladási statisztikákat ismerem – márpedig 2012-ben jó pár hétig előkelő helyen szerepeltek a tehetségkutatókból katapultáltak felvételei. Azon túl, hogy erről megvan a magam nem túl hízelgő véleménye, ebből is látható, hogy mekkora befolyással van az emberek életére az a borzalom, ami esetenként a televízióból ömlik. Egy ilyen helyzetben pedig szerintem van létjogosultsága annak, hogy a témában olyan ironikus, könnyedebb hangvételű cikkek is szülessenek, mint amilyeneket mondjuk az Enter jegyez.(Che Tamás)
Mi a jó? Semmi. Na jó, ez azért nem teljesen igaz. Szerintem komoly felüdüléssel szolgálhat egy-egy ilyen műsor, mert kiváló vitaalapot képezhet bármikor, de anélkül, hogy családok hullanának szét. Nem kell idegeskedni rajta, csak nézni, bambulni bele a csoda-dobozba. Ha már lehet nevetni mások hülyeségén, akkor miért ne tegyük? Ez az ő feladatuk, hogy szórakoztató termékeket állítsanak elő a fogyasztóknak. Vannak, akik megveszik és szeretik, akik megveszik és meg is vetik egyben, és akik teljes mértékben szánalomnak tartják az egész magyar kereskedelmi televíziózást. Ha úgy van, akkor megnézem az adott agybomlasztó műsort, de csak emiatt nem fogom átszervezni egyik napomat sem. (Chat Géza)
– Volt a témában posztotok is, de dióhéjban mi a véleményetek a most zajló egyetemista tüntetésekről?
Szerintem a kormány ezúttal jóval nagyobb darázsfészekbe nyúlt, mint számította, méghozzá azért, mert szerintem olyan prekoncepciókkal láttak neki egy sokezer embert érintő átalakításnak, hogy például a diákság tudatlan hülyegyerekek tömege, vagy hogy a társadalom majd ezt is zokszó nélkül benyeli, mint annyi más korábbi intézkedésüket, melyekért jobb sorsú országokban már rég rommá tüntették volna az összes közteret. No, és a diákok pont azért csinálják jól, mert tételesen cáfolnak rá ezekre az előítéletekre. Giró-Szász múlt szerdai –egyébként semmitmondó- bejelentésétől szerintem azt várta a kormányoldal, hogy majd szépen lecsendesíti a tömegeket, aztán ha karácsonyig nem is történik semmi, kit érdekel, mert karácsonykor úgysem tüntet senki. Nem jött be, mert szép dolog az ígérgetés, de azért addig mégis folytatódik a tüntetés – így a hallgatók -, amíg valami írásos tervezetet nem láthatnak. Ez a hozzáállás szerintem meglepte a minisztériumot, ezért jelentették már be másnap, hogy mégsem lesz kolbászból a kerítés. (Che Tamás)
– Ti melyik tábort erősítitek? Akiknek már annyira elege van, hogy mennének világgá, vagy bármi is van, kitartotok az itthoni élet mellett?
Szerintem teljesen természetes, ha az ember eltölt egy kis időt külföldön élete különböző szakaszaiban, és nem gondolnám, hogy ez egy ilyen sarkalatos döntés volna: megyek, vagy maradok. Ha úgy adódna, mennék, de hosszútávra egész biztos hazajönnék. (Che Tamás)
Én egy kicsit azért itthon is ellébecolnék, de ha bejön a piros hetes a roulette gépen, akkor sanszos, hogy dobbantanék. De ennek oka, még véletlenül sem a jelenlegi pesszimista hangulat. (Chat Géza)
– Láttam, hogy az indexes, comment:com-os Sixx is a rajongótok, pedig még friss a blogotok. Kell ennél nagyobb elismerés?
A pontosság kedvéért, Sixx nem az Enter oldalát szereti imádja, hanem Chat Géza fiktív személyét, ami pedig oly egyszerű okoknak köszönhető, mint személyes ismeretség, és hogyvolt-os bedolgozás. Csupa nárcisztikus indíttatásból raktam ki a saját Facebook fanpage-em oldaldobozát és még véletlenül sem az Enter-ét, mert nem csak ezt az egy felületet akarom reklámozni álnevem alatt, hanem a spoileren és a hogyvolton megjelenő írásaimat is. A kérdésre válaszolva, elismerésből sosem elég, de majd ha a Főszerkesztők Fóruma kezet csókol nekünk, vagy ha más nagy blog mogulok tőlünk idéznek, akkor talán joggal érezhetjük úgy, hogy egy picit hátradőlhetünk, megpihenhetünk, és bonthatjuk a kölyökpezsgőt. (Chat Géza)
– Mit gondoltok az Index.hu-ról? Csak azért kérdezem, mert úgy látom, az a fajta fiatalos, szabadszájú stílus rátok is hatással volt. Egyesek szerint leszállóágban vannak, egyre több alapember megy máshová.
Szeretem, imádom. Mondjuk, csak a Napirajzot olvasom el, de nálam már ez is munkának minősül. (Chat Géza)
– Aki közéleti témában, ilyen stílusban ír, annál könnyen előfordul, hogy jól elküldik a fenébe. Vannak már nektek is ilyesfajta rajongóitok?
Volt már, aki azt nehezményezte, hogy milyen alapon bújunk álnevek mögé. Én erre két dolgot tudnék mondani, egyrészt, hogy „Isten hozott az interneten!”, másrészt hogy a „Google a barátod”. Mindkettőnk személyazonossága viszonylag gyorsan kideríthető egy gyors keresés vagy néhány kattintás árán, ha valakinek annyira fontosak az anyakönyvi információk (hozzáteszem, ezt egyfajta utolsó támadási lehetőségnek tartom azok számára, akik képtelen lennének érdemben érvelni). Azt is megkaptam már, hogy milyen alapon merészel ez a féreg –ti. Én – visszaélni Cseh Tamás nevével. Erről szó sincs, a felmenőim Cseh és Tamás vezetéknévvel rendelkeztek, innen a nicknév. Amúgy sem állna szándékomban gyalázni Cseh Tamást, szeretem a munkásságát. A nagyanyámat Cseh Irénnek hívták, így mintha a Levél nővéremnek lemez egyenesen neki szólna (persze nem, csak viccelek). Másrészről viszont hol voltak ezek a hangok akkor, mikor Cseh Tamás halálakor Orbán azt találta mondani, hogy a „legjobb katonájuk” távozott. Nos, ha valami nem volt Cseh Tamás (politikai hovatartozástól függetlenül), akkor az a pártkatona, és egy ember halálát önző kampánycélokra fordítani több, mint visszataszító. (Che Tamás)
Már a Mandineren is szétszedték egy cikkünket. A maga fura módján, az is vicces volt. De alapjaiban nem rendelkezünk kolosszális olvasótáborral, hogy még utálóink is akadjanak. Sajnos. Pedig bőszen visszaszólogatnánk. (Chat Géza)
– Kedvenc blogok?
Sanyiabagoly, Tékasztorik, Stefánia ez utóbbi csak a szörnyülködés miatt. (Chat Géza)
Minekvan (Che Tamás)
Ó, a bőség zavara. Frankó Roni és Lovász Laci duót, úgy ahogy van az mr2-s „Egész úton hazafelé” című műsorukkal együtt. Az mindig felnyomja a cukrom. (Chat Géza)
Az eltávolítani, az egy csúnya szó, mintha rosszat kívánnánk valakinek. De ha arra kellene példát mondani, hogy kitől vennénk jó néven, ha szép csendesen visszavonulna, és sosem mutatkozna többé nyilvánosan, akkor a Bayer Zsoltot mondanám. Nem csak azért, mert amúgy nem értek egyet sem a véleményével, sem a tevékenységével, hanem mert Bayer egy zseniálisan induló írói karriert hajított ki a kukába a politikai szervilizmus kedvéért, és ma már képtelen vagyok úgy olvasni például a Tündértemetőt, hogy ne jutna eszembe közbe a habzó szájú, fröcsögő publicista képe. (Che Tamás)
Oldal ajánlása emailben
X