Lenne igény a szép és harmonikus otthonra

2013 január 7. | Szerző: |

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Oláh Bernadett, a Dettydesign blog szerzője.

– Milyen térszervezési alapelvek alapján dolgozol?

Nagyon fontos a terek optimális kihasználása, szervezése. Erre főleg kislakás esetében kell nagyon odafigyelni, nem szabad kihasználatlan területet hagyni. Tárolni pl lehet bárhol, bármekkora helyen. Ezen kívül persze a legfontosabb a háziak igénye, pl. ha ők nem szeretnék a ma még mindig divatos nyitott amerikai konyhás elrendezést, akkor nem tervezem úgy. Az is igaz, hogy ha szokatlan kéréssel rukkolnak elő, én az előnyei mellett a hátrányára is felhívom a figyelmüket. Volt, hogy valaki a hálószobájába szerette volna helyezni a fürdőszobáját. Ez feng shui szempontból sem megfelelő (lakberendezéskor igyekszem a feng shui törvényeit is figyelembe venni), és számos hátránya is van. Mikor ezt kifejtettem, inkább lemondtak róla. És nem bánták meg.

– Mi inspirál, amikor berendezel egy lakást/házat? Volt már olyan, hogy nagyon nem jött az ihlet? Min múlik ez?

Ötlet mindig van. Sokszor elég a megbízó kedvenc tárgya, hobbija, foglalkozása, hogy ihletet adjon a témára, hangulatra, stílusra. De olyan is előfordult már, hogy nem sikerült kiismerni a megbízó ízlését, és elsőre nem aratott tetszést a terv. Nem tudott megnyílni előttem, nem bízott bennem, így nem is sikerült testre szabottan terveznem számára. De ezt átbeszéltük, és végül is tökéletes lett a végeredmény.

– Egyik bejegyzésedből tudjuk, hogy 2013 színe a smaragdzöld lesz. Mennyire tartod fontosnak a színeket? Ez a legfontosabb szempont egy lakás berendezésénél?

Nem a színek a legfontosabbak. Több minden nagyon fontos: a megbízó igényei mindenképpen, az anyagi keret, befolyásolhatja a tervezést a ház/lakás helyszíne/stílusa, hogy tervezéskor milyen bútorokhoz, tárgyakhoz kell alkalmazkodni, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy lecserélje a teljes bútorzatot. Természetesen a lakberendezőnek az lenne a legideálisabb helyzet, ha ő álmodhatná a teret, a bútorokat, a színeket, de ez nagyon ritkán adatik meg.  Így mindent együtt figyelembe véve kell tervezni.

– Lehet-e egy sötét lakásból fényeset varázsolni, vagy ez még egy lakberendező képességeit is meghaladja?

Fényeset talán nem, de világosabbat igen, lehet. Hogy hogyan? Világos árnyalatú burkolatokkal, falfestéssel, a legjobb a sárga, mert az veri vissza a legtöbb fényt. Segíteni lehet még a sötét helyiségen, ha fényes, tükröződő felületeket alkalmazunk: konyhában esetleg a berendezési tárgyak inox felülete segíthet. A tükörrel nemcsak a fényt lehet megtöbbszörözni, hanem különböző optikai trükkökre is képes. És még nagyon fontos a megfelelő világítás is. Ma már egy sötétebb sarkot is hangulatossá lehet tenni megfelelő fényforrással, kuckóssá, budoár jellegűvé válik a hely. Vannak, akik direkt ilyet szeretnének. Ha sötét egy helyiség, akkor szűkebbnek is érezzük a teret. A térérzeten segíthet, ha nagy tömegű bútorok helyett kisebb, légies bútorok kerülnek a helyiségbe. Nagyon fontos, hogy ne legyenek ott nem használt, felesleges tárgyak. Ki kell használni minden apró helyet a tárolásra.

– Mit terveznél legszívesebben?

Ez nagyon érdekes, mert tényleg teljesen mindegy. Szeretem a szakmámat, szeretem, mikor a munka végeztével csak mosolygó, megelégedett arcokat látok. Bár az tény, hogy mostanában több az egy helyiségre korlátozódó tervezés. Szívesen terveznék megint teljes lakásokat, irodákat, és a tervezéstől a kivitelezésig is szívesen végigkövetném egy otthon megszületését.

 – Mennyire divat Magyarországon, hogy lakberendezőhöz fordul az ember?

Én vidéken élek. Sajnos a gazdasági helyzet most nekünk sem kedvez. Sokan inkább maguk oldják meg otthonuk csinosítgatását. Ha végképp lakberendező szakértelmére van szükségük, csak személyes -, vagy internetes távtanácsadást kérnek. Ez olcsóbb és gyorsabb módja a segítségnek a tervezéses szolgáltatásnál. Még akkor is ezt a lehetőséget választják sokszor, ha nem egyenértékű azzal és csak iránymutatónak alkalmas. Azért remélem, hamarosan változik a helyzet, és ismét több tervezéses feladatot kapok.

– Milyen szempontok alapján rendeznék be az emberek az otthonukat? Csak a pénz vagy az esztétikum is fontos?

Igény lenne a szép és harmonikus otthon kialakítására, de sajnos nagyon kevesen engedhetik meg maguknak lakberendező bevonását. Sokan, ha végképp nem bírnak a feladattal, és van egy kis pénzük szakértőt bevonni, csak tanácsadást kérnek.

– A régi magyar hagyományok már nem igazán jellemzőek egy ház berendezésénél. Szerinted ez nem probléma? Parasztházban szinte már senki nem akar lakni.

Éppen a napokban néztem utána, hogy 2012-ben mi volt a best of ház az én facebook oldalamon. És meglepetésre a legtöbben egy kandallós, rusztikus faházat lájkoltak és osztottak meg. Szerintem az emberek kezdik felismerni és értékelni a rég hagyományait, hangulatát, szomjazzák a romantikát. Egyébként én parasztházban élek, teljesen korszerűsíteni kellett ugyan, de szeretem vastag vályog falait, szeretem, hogy nincsenek benne párhuzamosok, hogy van egy bizonyos atmoszférája. Ilyen házban szerintem kötelező a természetes anyagok használata, ez is adja a meleg hangulatát. Pár napja tettem fel egy bejegyzést sok képpel az otthonomról Csak természetesen! címmel.

 – Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

A legelsőre. Egy osztálytársam szüleinek terveztem új építésű társasházi lakását. Ők megbíztak bennem, én ráéreztem igényeikre és elsőre sikerült személy szerint nekik készült tervvel előállnom. Ma is áradoznak, milyen jó, hogy besegítettem a tervezésbe, vásárlásba, kivitelezésbe, hogy a tapasztalatszerzés költséges terhét levettem róluk.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!