Sokat tanulhatnánk a balkániaktól

2013 április 22. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Angyal Ági, a My Balkan blog szerzője.

Rengeteget tudsz a balkáni országokról, a balkáni kultúráról. Hogy sikerült ennyi tudást, tapasztalatot felhalmozni? Kint éltél esetleg? 

Nem éltem kint, de évek óta rendszeresen járok ki (korábban külpolos újságíróként és magánemberként is), főleg Macedóniába és Koszovóba. Éppen két hete például Bosznia-Hercegovinában tettem egy körutazást – az ott gyűjtött tapasztalataimból, élményeimből is született már pár bejegyzés. A Balkán régi szerelem, például a politológus szakdolgozatomat is a 2001-es macedóniai konfliktust lezáró Ohridi Egyezményből írtam.

Blogod nyitó bejegyzésében azt írod, a Balkán még mindig pejoratív jelző. Ez a háború miatt lehet?

Nem gondolom, hogy a háború miatt lenne pejoratív jelző, a magyarokban szerintem régóta van egyfajta elhatárolódás, hogy mi nem a Balkánhoz tartozunk, hanem Európához. Ami azért furcsa nekem, hiszen a Balkán is Európa és aki ismeri, járt ott, az tudja, hogy nem egy sötét, lepukkant, elmaradott, kulturálatlan terület ez, sőt. Szerintem sokat tanulhatnánk tőlük.

Mit szeretsz ezekben az országokban, népekben?

Imádom az életfelfogásukat, az életigenlésüket. Nem görcsölnek mindenen, mert a végén úgyis minden összeáll. Ezekben az országokban sok probléma van, politikai, gazdasági egyaránt, de ha végigmész a belvároson Szkopjéban vagy akár Szarajevóban, azt látod, hogy a kávézók tele vannak mosolygó, vidám emberekkel.

Ha az ember képbe akar kerülni az ottani virtusról, elég csak megnéznie a Macska-jajt? 

A Macska-jaj egy sajátos közegről szól, ha már Kusturica, akkor az Underground számomra sokkal jobban bemutatja az ottani életszemléletet. Nagyon tudnak élni és bulizni, szeretni és gyűlölni.

Miért van szerinted az, hogy a balkáni vérmérséklet, jókedv ilyen egzotikussá vált nálunk is? Mintha kicsit mi is szeretnénk olyan jókedvvel szórakozni, mint arrafelé.

A háború óta eltelt majdnem 20 év, a magyarok is kezdik újra felfedezni az egykori Jugoszlávia országait, persze elsősorban Horvátországot. Gyönyörű és érdekes országok ezek, amelyek nagy hatással vannak az odalátogatókra.

A szerbek és a bosnyákok félelmetesen erősek moziban is. Elég csak a már említett Macska-jajra, a Senki földjére vagy akár a Cirkusz Kolumbiára gondolni. Mit tudnak mást nyújtani, láttatni, mint a nyugati filmipar?

Ezekben a filmekben nincsenek látványos akciók, nagy effektek, sem szirupos szerelmi szálak, sőt, van, hogy happy end sincs. Van viszont rengeteg humor, kidolgozott karakterek, érdekes cselekmény és gondolatok. A Senki földje például másfél órában, csupán pár szereplővel és lényegében egy helyszínnel elmond mindent a háborúról.

Sokat írsz a balkáni popzenéről is. Ki a kedvenced?

Sok ilyen van, akikről írok – a Bijelo Dugmétól a Crvena Jabukán át Balasevicig – mind közel áll a szívemhez. De ha egy kedvencet kéne választanom, akkor egyértelműen a macedón Tose Proeskit mondanám. Hatalmas tragédia, hogy fiatalon meghalt egy autóbalesetben.

Ha választhatnál, hova költöznél a Balkánon belül?

Nehéz kérdés. Nagyon szeretek Macedóniában lenni, de Koszovóba és Bosznia-Hercegovinába is teljesen beleszerettem, bárhol el tudnám képzelni, hogy eltöltsek pár évet.

Rengeteg magyarellenes akcióról lehet hallani mostanában, de régen sem volt ez máshogy. Neked mik a tapasztalataid? Állítólag a szerbek a legveszélyesebbek. Neked volt bármiféle konfliktusod, mikor utaztál?

Nem, soha, sőt. Koszovóban és Albániában például kifejezetten szeretik a magyarokat, mert az egyik királynéjük magyar volt. Boszniában, a Republika Srpskában felvettem egy szerb stoppost. Azt mondta, Magyarország nagyon szép ország, a magyarok pedig mind kiváló emberek. Bár mivel szerintem én voltam az első magyar, akivel életében találkozott, azt hiszem, ez inkább annak szólt, hogy ingyen elvittem kocsival egy darabon.

Magyarország vagy a Balkán?

Magyarország a hazám, az otthonom. A Balkán a szerelmem.

Magyarországon élek, Spanyolországról álmodozom

2013 április 16. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Jusztin Ági, a Spanyol Online blog szerzője.

Az újlatin nyelvek reneszánszukat élik. Könnyebbnek tartják ezeket, mint a németet vagy az oroszt, dallamosak, fülbemászóak, szexik. Te miért választottad a spanyolt?
Talán kissé meglepődsz, ha azt mondom: a spanyolra egy mexikói szappanoperának köszönhetően esett a választásom. Tizenhárom éves kamasz szívem teljesen bezsongott, ha meghallottam a Marimar főcímzenéjét a TV-ben, a szövevényes szerelmi história pedig napról napra a képernyő elé szegezett. Az volt egyébként az utolsó szappanopera, amit néztem, de nagyon örülök neki, hogy ekkora hatással volt rám, hiszen a hivatásomat ennek köszönhetem. A gimnáziumban második nyelvként már csak a spanyol jöhetett szóba, ami csak nevében volt második számomra, onnantól kezdve ugyanis, hogy kijöttem az első spanyolóráról, soha többé nem érdekelt az angol, mint első nyelv. Épp pár hete írtam meg egyébként ezt egy bejegyzésben.

Miért a blogolást választottad arra, hogy nyelvet taníts? Tanítasz máshol, máshogyan is?
Igen, tanítok. Valójában a blogolás jött a tanítás mellé, és nem fordítva. Honlapom, a spanyolonline.hu online spanyol magánórákra szakosodott, és mivel itthon vagyok a kilenc hónapos kisfiammal és sok a kismama vagy időszűkében lévő vállalkozó hallgatóm, egyre inkább látom azt a növekvő igényt, hogy az érdeklődők otthon, tanár nélkül is hatékonyan gyakorolni szeretnék a spanyolt. Erre válaszként született meg e-könyv sorozatom, a kínálatot havonta bővítem. A blogon pedig igyekszem annak is érdekes cikkekkel szolgálni, aki nem spanyolt tanul, hanem más nyelvet, vagy érdeklődik a mediterrán kultúrák és életérzés iránt.

Sokan vallják: az internet adta lehetőségeket kihasználva akármelyik nyelv elsajátítható otthon, önállóan. Te az egyéni vagy a csoportos nyelvtanulás híve vagy?
Abszolút az egyéni nyelvtanulás híve vagyok, már csak azért is, mert saját bőrömön tapasztaltam, milyen egy tizenöt fős gimnáziumi csoportban ülni, ahol azért nem haladsz, mert a leglassabbhoz igazodik a tempó, vagy milyen ugyanez egy nyelviskolai csoportban, ahol akármilyen penge mindenki, csupán négy leckét vehettek át, mert a tanmenet szerint annyi a megengedett. Egyéni felkészüléssel gyakorlatilag megfelezheted például a nyelvvizsgáig szükséges utat, pláne, ha még utazással sem kell foglalkoznod, mert otthonról tanulsz.

Magyarországon még mindig „papírt” kérnek, nem használható nyelvtudást. Mit javasolsz a nyelvtanulóknak: akarjanak mindenáron nyelvvizsgát szerezni, vagy „elég”, ha beszélik a nyelvet?
Attól függ, mi a céljuk. Még mindig sokan vannak, akik csak diplomához szeretnének nyelvvizsgát. Erre a célra megfelel a papír is, akár már másnap elfelejthetnek mindent, amit tanultak. Ha viszont külföldi munka, nyaralás vagy itthoni multis környezet a cél, jobb, ha nem a papírra koncentrálunk, mert úgyis „élesben” kell bizonyítani, legyen az éttermi szituáció vagy idegen nyelvű állásinterjú.

Spanyolország vagy Mexikó? És a kikerülhetetlen kérdés egy spanyolostól: Real vagy Barca?
Spanyolországban többször megfordultam, mondhatom, nem volt egy olyan szeglete sem, ahová ne vágynék vissza. Életem álma –már azóta az ominózus szappanopera óta – mégis Mexikó. Nem vagyok a strandon sütkérezés nagy szerelmese, ami engem érdekel, az a rengeteg azték és maja romváros és a csodás tájak, vagyis: menni, menni felfedezni mindent! Fociban egyáltalán nem vagyok jártas, ez a kérdés nálam inkább így hangzik: Iker Casillas vagy Piqué?

A blogodat azoknak is érdemes látogatni, akik nem tanulnak spanyolul, hiszen írsz ételekről, kultúráról, a mindennapi történésekről is. Mi az, ami legjobban megfog spanyol kultúrából? Mi az, amit a két nép tanulhatna egymástól?
Nagyon tetszik a spanyol kultúrában, hogy akármelyik falut is fedezi fel az ember, megvan a maga kis ünnepe, amikor napokig vásár, zene, tánc a főtéren… A másik, hogy tudnak az emberek egy kávé mellett órákig beszélgetni, náluk a beszélgetés a kultúra része. Azt hiszem, nekünk, magyaroknak is lehetne tanulni a mérhetetlen életszeretetből, ami belőlük árad. Hogy az sem baj, ha szemét a főnök, vagy hogy épp elfogyott a pénz, mert van kivel megbeszélni, és tudják, hogy úgyis lesz jobb. Nekem, mint alapvetően optimista beállítottságú embernek ez igazán szimpatikus hozzáállás.
A mediterrán étrendet is szívesen tanítanám itthon – a spanyolok rengeteg halat, gyümölcsöt, növényi olajat fogyasztanak, desszertre süti helyett is gyümölcsöt esznek a munkahelyi menzákon… Biztosan kevesebb lenne a szívbeteg, magas vérnyomással küzdő magyar. Persze, az éghajlat miatt szerencsésebb helyzetben vannak, mint mi, ha a mediterrán diéta alkotóelemeinek szemszögéből nézzük.

Melyik a kedvenc helyed Spanyolországban és miért?
Bár sokkal több helyet kéne látnom ahhoz, hogy igazságosan tudjak válaszolni – északon például még egyáltalán nem voltam -, az eddig látottak alapján biztos, hogy Granada viszi a prímet. Gyönyörű szép ékszerdoboz, izgalmas arab piaccal, rengeteg klasszikus épülettel, flamenco-kocsmákkal, és a tetején a korona: az Alhambra, az arab palotaegyüttes, amit fél napig tart bejárni, de egy életre megmarad az emléke. Nem utolsó sorban: itt voltunk nászúton a férjemmel, talán emiatt is szerepel az első helyen. A top 3-ba még Toledo és Córdoba fért be nálam – úgy néz ki, kisváros-párti vagyok.

A spanyol emberek kicsit talán szétszórtak, mégis boldog emberek. Hogy működhet ilyen jól egy ország, ahol ilyen kaotikusak az állapotok? Mennyi köze van ehhez az éghajlatnak?
Az imént említett életszeretet tevékenységeik minden területén mutatkozik, így tudják könnyebben átvészelni a nehézségeket. Hozzá kell azonban tennem, hogy Spanyolországban jelenleg rengeteg a gond: a fiatalok 45%-a nem talál munkát, az idősebbek között is 25%-os a munkanélküliségi ráta, az általános elégedetlenség sokkal nagyobb, mint mondjuk tíz éve. Innen, Magyarországról szemlélve minden nyugati ország romantikusan idillinek tűnik, pedig belülről csöppet sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi. A fiatalok kivándorlása ma már sajnos Spanyolországban is általános jelenség. Meggyőződésem viszont, hogy az ország hamarosan kilábal a válságból, hiszen a csodás városok, tengerpartok és a nagyszerű éghajlat turisták özönét hozza évről évre, ahol pedig turisták vannak, ott előbb vagy utóbb megindulnak a leállt beruházások és jön a fellendülés.

Láttad a nagysikerű spanyol filmet, a Torrente sorozatot? Egyszer azt hallottam egy ott élőtől, hogy a spanyolok kicsit tényleg ilyen debilek.
Be kell valljam, nem láttam, mert nem igazán passzol az ízlésemhez. Hogy a spanyolok debilek-e vagy sem… Én abban hiszek, hogy egyik népre, népcsoportra sem lehet általános jelzőket aggatni. Mindenki azt lát bele egy emberbe, egy népbe, amit bele akar látni, de ez nem feltétlenül az adott népet, sokkal inkább a szemlélőt jellemzi. Nem hiszek a sztereotípiákban és kategorikusan elutasítok minden skatulyát, akár rólunk, akár más népekről van szó. Még mielőtt a moziból ítélkezünk, inkább utazzunk ki, és döntsük el magunk, tényleg kicsit debilek-e a spanyolok, és gondoljunk arra, mit mondana a magyarokról egy spanyol az Üvegtigris után.

Magyarország vagy Spanyolország?
Magyarország az az ország, amit nap mint nap választok, hogy itt éljem az életemet, a nehézségek ellenére is. Spanyolország pedig az az ország, amiről nap mint nap álmodozom, hogy hamarosan visszatérek a férjemmel, visszük a bébit, csodásakat kirándulunk, kivonulunk a playa-ra, lefotózzuk az összes híres szobrot, kiülünk egy teraszra meginni egy horchata-t, élvezzük, hogy még fél tízkor is világos van…egy hét után pedig jövünk haza, Magyarországra.

A szeretetért nem adnak pénzt

2013 április 8. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bartha Annamária,  a Feketén Fehéren blog szerzője.

„A leszokási mániákon én már túl vagyok” – kezdődik a blogod első bejegyzése. Utána említed a dohányzást. Mesélnél erről kicsit bővebben? A Feketén fehéren tekinthető egyfajta új élet kezdetének?
Új élet kezdetének nem nevezném a dohányzás felfüggesztését, de a blogom akkor indult, ami nyilván egyfajta kezdet. Terveim alapján a Feketén fehéren először a dohányzásról való leszokásról szólt, mivel rájöttem, hogy a témája időben korlátolt, így a blog is változott. A címe utal arra, hogy a személyes nyavalyáimon túl, részrehajlás nélkül, feketén-fehéren igyekszem bemutatni a társadalmat érintő kérdéseket. Előfordulhat az is, hogy meg fogok osztani orosz vagy kazah ételrecepteket, fotókkal illusztrálva. Mindenesetre nem skatulyáznám be kategóriákba a felületet.

„Szociálisan érzékeny emberként definiálod magad. Mit is jelent ez pontosan? Ahogy írod, takarót és élelmet osztasz a fázó hajléktalanoknak, ha hideg van. Ez a hivatásod is?
Szeretek szeretni, ami nem korlátozódik csoportokra (lásd: hajléktalanok), amúgy meg a szeretet nem hivatás és pénzt sem adnak érte…
A hátrányos helyzetű embereket meg csak addig tudom támogatni, míg hajlandóak tenni életük megváltoztatásáért vagy a takaró, amit adok az éppen fagyhaláltól menti meg őket. Másfelől meg az utcán nehezemre esik közömbösen elmenni éhező, fagyoskodó emberek mellett. A virágot áruló nyugdíjasoktól meg kötelezően veszek egy csokrot, amit azon nyomban vissza is adok azzal, hogy adják el másodjára, talán egy randevún nagyobb örömöt okoz a virág, mint nekem.

Mi a véleményed a magyarországi hajléktalanok helyzetéről? Sokan azt hiszik, nyugaton nem fordulhat elő az, hogy valaki az utcára kerüljön.  Pont most jártam Svájcban és bizony ott is látni néhány utcán kolduló embert.
Nagyon összetett a kérdés, jelenleg azon is dolgozom, hogy bemutassam a Magyarországon működő szociális programokat, melyek kiutat sejtetnek a hajléktalanságból. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy nincsenek elkülönítve a dolgozni, felemelkedni akaró hajléktalanok a reményvesztett sorstársaiktól. Véleményem szerint ez nagyban megnehezíti az integrálásukat. Továbbá azt is gondolom, hogy koldusok mindig voltak, vannak és lesznek függetlenül attól, hogy a világ mely részén vesszük górcső alá őket. Kérdés csupán, hogy a kormányok megkönyörülnek- e rajtuk, biztosítanak-e a részükre egy priccset, ahol lehajthatják a fejüket éjszakánként.

Egy személyre szóló matrac már könyörület. Gondoljunk csak bele, mennyire kellemetlen tud lenni egy idegen ágyában elaludni. A hajléktalanok a szállókon az év 365 napján minden éjjel más matracon kényszerülnek álomba „szenderülni”.

Az emberek nagy többsége inkább elfordul a rászorulóktól, te mégis hajléktalan nők nőnapjára mész. Az erről szóló bejegyzésedből az jön le, meghatódtál az ott látottaktól. Összességében milyen egy ilyen esemény a léleknek? Embere válogatja?
Azok az asszonyok és férfiak a szerencsésebbek közé tartoznak, mint ahogy írtam is, leginkább mélyszegénységben élőknek tűntek, mint sem a szó elterjedt értelemben vett hajléktalanoknak, sértően szólva csöveseknek. Mosakodnak, van „fedél” a fejük fölött. Meghatóan jó érzés volt látni, hogy egy picit kiszakadtak azok az emberek a sorsuk szomorúságából. Rendeztek nekik egy bulit, ahol táncolhattak, adomány nasit ehettek, támogatták egymást. Röviden, őszinte öröm lengte be a helyszínt.

A legveszélyesebb nőként hajléktalannak lenni?
Azt gondolom, hogy erre a kérdésre Lakatosné Bertalan Jutka már válaszolt. Amúgy meg a huligánok nem válogatnak áldozataik neme alapján, gyakran hallani hajléktalan verésről, gyújtogatásról. Személyesen is ismeretem több olyan hajléktalant a 2000-es évek elején (akkoriban többször beszéltem velük), akiket nagy valószínűséggel halálra vertek.

Említetted, hogy a legnagyobb problémának azt látod, a kiemelkedni vágyó hajléktalanok nincsenek elkülönülve azoktól, akik feladták. A többség inkább ilyen vagy inkább olyan? Sokszor hallani azt, hogy a hajléktalanok többsége inkább marad az utcán, mert a családtagjaiknál vagy a szállón még rosszabb lenne.
Erre a kérdésre leginkább szakmabeli tudna válaszolni, Lakatosné Bertalan Jutka hajléktalan aktivista szerint többségük vágyik a rendezett életre, amiért tennének is. Én hiszek neki.

Volt már atrocitásod olyan esetben, amikor segítettél volna, de nem láttak szívesen?
Atrocitás nem ért, de zárt ajtókon kopogtam már.

Dohányzás felfüggesztéséről beszéltél, nem leszokásról. Ez tudatos volt? Talán magad is úgy gondolod, mint sokan, hogy erről nem lehet leszokni, maximum abbahagyni egy időre? Neked eddig hogyan sikerült?
Szenvedélyes dohányos voltam, írtam is erről, de nem tervezem újra szívni a cigit. Boldogabb, felszabadultabb vagyok nélküle, bár az elmúlt héten baráti körben sörözés közben egy-egy szál cigarettát elszívtam, de szerencsére nem frusztrál a dolog, nem kívánom a nikotint. Láttam a szüleim példáját, akik évtizedekig szívták, mégis egy nap felhagytak ezzel a szokással. Nem szenvednek, sőt vidám, egészséges teremtések. A „felfüggesztés” kifejezést meg kiskapunak használom, mert lehet akár mankó is, nem tanácsos a kudarc felől megközelíteni a leszokás kérdést.

Mit szólsz ahhoz, hogy 2013-ban már egy pályaudvaron sem lehet sehol sem rágyújtani? Megoldás ez bármire is?
Nagyon örülök neki! A nem dohányosok „szabadon” lélegezhetnek.

Milyen visszajelzéseket kapsz a blogodra? Finoman szólva sem azokról a tipikus, csajos, rózsaszínű témákról írsz.
Még nincs fóruma az írásaimnak, de remélem eljön az idő és beszélni fognak róla, amúgy igyekszem a nőket érintő szemszögből tálalni a dolgokat.