Sokat tanulhatnánk a balkániaktól

2013 április 22. | Szerző: Cafeblog |

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Angyal Ági, a My Balkan blog szerzője.

Rengeteget tudsz a balkáni országokról, a balkáni kultúráról. Hogy sikerült ennyi tudást, tapasztalatot felhalmozni? Kint éltél esetleg? 

Nem éltem kint, de évek óta rendszeresen járok ki (korábban külpolos újságíróként és magánemberként is), főleg Macedóniába és Koszovóba. Éppen két hete például Bosznia-Hercegovinában tettem egy körutazást – az ott gyűjtött tapasztalataimból, élményeimből is született már pár bejegyzés. A Balkán régi szerelem, például a politológus szakdolgozatomat is a 2001-es macedóniai konfliktust lezáró Ohridi Egyezményből írtam.

Blogod nyitó bejegyzésében azt írod, a Balkán még mindig pejoratív jelző. Ez a háború miatt lehet?

Nem gondolom, hogy a háború miatt lenne pejoratív jelző, a magyarokban szerintem régóta van egyfajta elhatárolódás, hogy mi nem a Balkánhoz tartozunk, hanem Európához. Ami azért furcsa nekem, hiszen a Balkán is Európa és aki ismeri, járt ott, az tudja, hogy nem egy sötét, lepukkant, elmaradott, kulturálatlan terület ez, sőt. Szerintem sokat tanulhatnánk tőlük.

Mit szeretsz ezekben az országokban, népekben?

Imádom az életfelfogásukat, az életigenlésüket. Nem görcsölnek mindenen, mert a végén úgyis minden összeáll. Ezekben az országokban sok probléma van, politikai, gazdasági egyaránt, de ha végigmész a belvároson Szkopjéban vagy akár Szarajevóban, azt látod, hogy a kávézók tele vannak mosolygó, vidám emberekkel.

Ha az ember képbe akar kerülni az ottani virtusról, elég csak megnéznie a Macska-jajt? 

A Macska-jaj egy sajátos közegről szól, ha már Kusturica, akkor az Underground számomra sokkal jobban bemutatja az ottani életszemléletet. Nagyon tudnak élni és bulizni, szeretni és gyűlölni.

Miért van szerinted az, hogy a balkáni vérmérséklet, jókedv ilyen egzotikussá vált nálunk is? Mintha kicsit mi is szeretnénk olyan jókedvvel szórakozni, mint arrafelé.

A háború óta eltelt majdnem 20 év, a magyarok is kezdik újra felfedezni az egykori Jugoszlávia országait, persze elsősorban Horvátországot. Gyönyörű és érdekes országok ezek, amelyek nagy hatással vannak az odalátogatókra.

A szerbek és a bosnyákok félelmetesen erősek moziban is. Elég csak a már említett Macska-jajra, a Senki földjére vagy akár a Cirkusz Kolumbiára gondolni. Mit tudnak mást nyújtani, láttatni, mint a nyugati filmipar?

Ezekben a filmekben nincsenek látványos akciók, nagy effektek, sem szirupos szerelmi szálak, sőt, van, hogy happy end sincs. Van viszont rengeteg humor, kidolgozott karakterek, érdekes cselekmény és gondolatok. A Senki földje például másfél órában, csupán pár szereplővel és lényegében egy helyszínnel elmond mindent a háborúról.

Sokat írsz a balkáni popzenéről is. Ki a kedvenced?

Sok ilyen van, akikről írok – a Bijelo Dugmétól a Crvena Jabukán át Balasevicig – mind közel áll a szívemhez. De ha egy kedvencet kéne választanom, akkor egyértelműen a macedón Tose Proeskit mondanám. Hatalmas tragédia, hogy fiatalon meghalt egy autóbalesetben.

Ha választhatnál, hova költöznél a Balkánon belül?

Nehéz kérdés. Nagyon szeretek Macedóniában lenni, de Koszovóba és Bosznia-Hercegovinába is teljesen beleszerettem, bárhol el tudnám képzelni, hogy eltöltsek pár évet.

Rengeteg magyarellenes akcióról lehet hallani mostanában, de régen sem volt ez máshogy. Neked mik a tapasztalataid? Állítólag a szerbek a legveszélyesebbek. Neked volt bármiféle konfliktusod, mikor utaztál?

Nem, soha, sőt. Koszovóban és Albániában például kifejezetten szeretik a magyarokat, mert az egyik királynéjük magyar volt. Boszniában, a Republika Srpskában felvettem egy szerb stoppost. Azt mondta, Magyarország nagyon szép ország, a magyarok pedig mind kiváló emberek. Bár mivel szerintem én voltam az első magyar, akivel életében találkozott, azt hiszem, ez inkább annak szólt, hogy ingyen elvittem kocsival egy darabon.

Magyarország vagy a Balkán?

Magyarország a hazám, az otthonom. A Balkán a szerelmem.