Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Tóth Mihály, a Ceremóniamester blog szerzője.
– Alapvetően miben más a te munkád, mint egy vőfélyé? Neked is irányítanod kell, kezedben tartani a dolgokat, csak az esküvőn, nem a lagzin.
Bár 10 éve dolgozom ceremóniamesterként, még mindig keresem a szavakat erre a válaszra. Nagyon röviden: a mai, városi-, polgári esküvők szervezői sokszor nem akarják a népies, falusi lagzik egyes számú mókamesterét az esküvőjükre. Egy visszafogott, határozott és kedves pasas viszont, aki a templom előtti vendégfogadástól a menyasszonytánc utáni visszatérésig összefogja az eseményeket viszont szükséges. Így teremtettük meg az esküvői ceremóniamestert, ami egy fiatal szakma, de szerencsére egyre több kiváló művelője van. A feladatunk, hogy a pár csak vendégként vegyen részt az esküvőjén. A háttérmunkát, a vendégekkel történő kommunikációt és a szép, tartalmas események irányítását a ceremóniamester végzi.
– Hogyan lesz valaki ceremóniamester?
Valószínűleg úgy, hogy túl sok szabadideje van. De viccet félretéve, ehhez a szakmához nagyon elkötelezettnek kell lenni. Hiszen egy pár – és közvetve két család – legfontosabb pillanataiban kell döntéshozóként jelen lenni. Ehhez érezni kell a pár rezgését és tudni kell kiolvasni, hogy mi jár a vendégek fejében. Az én meggyőződésem, hogy nem lesz valaki ceremóniamester, hanem komoly képzés és gyakorlati tapasztalat után válik valaki valóban mesterré.
– Jellemzően kik alkalmaznak ceremóniamestert?
Hozzám a 25-35 éves párok érkeznek nagy számban, akik városi környezetben tervezik az esküvőjüket. Olyanok, akik ugyan tudják honnan jöttek, de mégis szeretnék a saját ízlésükre formálni az esküvőjüket és a lakodalmat. Sok külföldön élő, és házasodni hazatérő párral dolgozom, akik azt kérik, hogy egyeztessük össze a külföldi párjuk által elfogadott hagyományokat a hazai szokásokkal.
– Mesélj, mi volt a legnagyobb élményed, ami a munkádhoz kötődik? Van olyan, hogy az esküvő botrányba fullad vagy ilyesmit inkább a youtube-on keressen az ember?
Van botrányos esküvő, de ez inkább az emberi gyarlóságból fakad, nem szervezési hiányosságokból. Történt olyan, hogy egy pár a városligeti Vajdahunyad várba Hummer limuzinnal érkezett, ahol egy kirakodóvásárral osztozkodtak a területen. A Hummer a szertartás végére képtelen volt megfordulni vagy megmozdulni. A menyasszony kis híján sikítófrászt kapott, hogy így most hogyan fog továbbmenni. Itt klasszikusan az arányérzék hiánya okozott problémát. De ilyen elkerülhető hiba sok van. A 10 Esküvői Hiba, Amit Ne Kövess El oldalon összegyűjtöttem ezeket, érdemes elolvasni.
A legnagyobb élményem az volt, amikor az Írországból érkezett vőlegény vacsora előtti beszédét fordítottam, és mindannyiunk számára meglepetést okozott. Ugyanis egyszer csak megszólalt magyarul a menyasszony szülei felé fordulva: “Soha nem tudtam közvetlenül elmondani, hogy mennyire hálás vagyok Annáért. Köszönöm a szeretetüket és, hogy befogadtak.”
– Közel háromszáz esküvő alatt volt már időd kialakítani a stílusodat. Ezek szerint nem úgy van, hogy minden esküvő, minden pár más, hanem van egy jól bevált formulád, igaz?
A jól bevált formula inkább egy ésszerűség diktálta rend. Hiszen minden esküvőn van szertartás, bevonulás, gyűrű, gratuláció, vacsora, beszédek, nyitótánc, stb. A kérdés, hogy ezek hogyan következnek ésszerűen egymás után. De mondok egy jól bevált tippet: a szertartás utáni időben gratuláció, csoportképek, csokordobás szokott következni. Csakhogy a hajadonok ma nemigen akarnak odaállni elkapni a csokrot. Hogy ez ne egy izzadtságszagú könyörgés legyen, a sorrendet úgy állítottam fel, hogy a nagy csoportkép után jön csak a vőlegény és a férfiak, majd csak a menyasszony és a hölgyek, majd pedig csak a menyasszony és a hajadonok. Így a hölgyek közül csak azok távoznak a képről, akik nem hajadonok. Így könnyebb ott tartani a csokor várományosait. Ekkor a menyasszony kilép, repül a csokor – és persze fotó is készül.
– Mi volt a legextrémebb hely, ahol esküvőt tartottál?
Cape Town mellett a tengerparton. Mezítláb, felhajtott szárú fehér lenvászon öltönyben. A pár magyar református lány – New York-i zsidó fiú páros volt, így a családi béke érdekében egy zoroasztrista lelkész adta őket össze. A parton óriási asztalon ismeretlen eredetű húsok és ehetőnek látszó növények voltak. A rabbi mikor megkérdezte az afrikai séfet, hogy kóser-e az étel, az afrikai csak vigyorogva bólogatott. Nem merte az öreg megkérdőjelezni a dolgot, mert nem volt más étel, hát kóser lett a vacsora. Óriási hangulata van egy tengerparti esküvőnek, ahol a csillagok fényét a tenger veri vissza és így nem tudod, hogy meddig tart az ég valójában. Nagyon izgalmas esküvő lett belőle, hiszen keveredett minden mindennel: vallás, származás, kultúra, nyelvek – az egymásra nyitottság iskolája volt.
– Mi a ceremóniamester legnagyobb ellenfele?
Az irigység. A párok többségének felteszem a kérdést, hogy miért érzik, hogy ceremóniamesterre van szükségük, és szinte mindig az a válasz, “hogy jó legyen a hangulat.” A rossz hír, hogy a vendégek már induláskor eldöntik, hogy miért jönnek el az esküvőre. Aki iszonyú irigy, és sajnálkozni, meg hibát keresni jön, az pontosan ezt fogja csinálni. Neki nem lehet megfelelni, mert ő attól érzi jól magát, hogy kesereg. Ezen nem mindig tudok segíteni. Ha esik az eső, az pl. ehhez képest áldás.
– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Eredeti szakmámnál fogva (marketing) nagyon sok szakmai blogot olvasok. A magyar blogoszférán Czank Livi Cosmo-s írásait szoktam olvasni vagy a rengeteg jobbnál-jobb gasztroblogot, de a Cafeblogon az anyukám, Tóthné Székely Éva (Képesség Kuckó) írásai és kisfilmjei a legfontosabbak nekem.
– Mi motivál leginkább a blogolásban? Szeretnéd átadni a tudást vagy egyszerűen csak élvezed, hogy megoszthatod az élményeidet?
A blogolás egyfajta gondolatrendszerezés nekem. Egy-egy témáról eszembe jut valami és leírom. A poszt végére kiderül, hogy az ötlet jó vagy sem. Ha jó poszt lesz belőle, akkor életképes. Ha nem, akkor törlöm és az ötlet is megy a fiókba. Visszanézve a megjelent írásokat – akár évekre visszamenőleg, hiszen az NLC szakértőjeként már régóta vezetek itt blogot – sokszor fedezek fel valamit újra. Így nekem ez egy kincsesláda is, amibe a fontos gondolataimat elteszem. Dolgozom a könyvemen, amihez felbecsülhetetlen ez az archívum.
– Provokatív kérdés: kivel nehezebb, a vőlegénnyel, a menyasszonnyal vagy az anyóssal?
Az első megbeszélésen a vőlegénnyel, az utolsón a menyasszonnyal, az esküvőn az anyóssal.
Az anyóssal csak az esküvőn a legnehezebb
2012 december 3. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Tóth Mihály, a Ceremóniamester blog szerzője.
– Alapvetően miben más a te munkád, mint egy vőfélyé? Neked is irányítanod kell, kezedben tartani a dolgokat, csak az esküvőn, nem a lagzin.
Bár 10 éve dolgozom ceremóniamesterként, még mindig keresem a szavakat erre a válaszra. Nagyon röviden: a mai, városi-, polgári esküvők szervezői sokszor nem akarják a népies, falusi lagzik egyes számú mókamesterét az esküvőjükre. Egy visszafogott, határozott és kedves pasas viszont, aki a templom előtti vendégfogadástól a menyasszonytánc utáni visszatérésig összefogja az eseményeket viszont szükséges. Így teremtettük meg az esküvői ceremóniamestert, ami egy fiatal szakma, de szerencsére egyre több kiváló művelője van. A feladatunk, hogy a pár csak vendégként vegyen részt az esküvőjén. A háttérmunkát, a vendégekkel történő kommunikációt és a szép, tartalmas események irányítását a ceremóniamester végzi.
Valószínűleg úgy, hogy túl sok szabadideje van. De viccet félretéve, ehhez a szakmához nagyon elkötelezettnek kell lenni. Hiszen egy pár – és közvetve két család – legfontosabb pillanataiban kell döntéshozóként jelen lenni. Ehhez érezni kell a pár rezgését és tudni kell kiolvasni, hogy mi jár a vendégek fejében. Az én meggyőződésem, hogy nem lesz valaki ceremóniamester, hanem komoly képzés és gyakorlati tapasztalat után válik valaki valóban mesterré.
– Jellemzően kik alkalmaznak ceremóniamestert?
Hozzám a 25-35 éves párok érkeznek nagy számban, akik városi környezetben tervezik az esküvőjüket. Olyanok, akik ugyan tudják honnan jöttek, de mégis szeretnék a saját ízlésükre formálni az esküvőjüket és a lakodalmat. Sok külföldön élő, és házasodni hazatérő párral dolgozom, akik azt kérik, hogy egyeztessük össze a külföldi párjuk által elfogadott hagyományokat a hazai szokásokkal.
– Mesélj, mi volt a legnagyobb élményed, ami a munkádhoz kötődik? Van olyan, hogy az esküvő botrányba fullad vagy ilyesmit inkább a youtube-on keressen az ember?
Van botrányos esküvő, de ez inkább az emberi gyarlóságból fakad, nem szervezési hiányosságokból. Történt olyan, hogy egy pár a városligeti Vajdahunyad várba Hummer limuzinnal érkezett, ahol egy kirakodóvásárral osztozkodtak a területen. A Hummer a szertartás végére képtelen volt megfordulni vagy megmozdulni. A menyasszony kis híján sikítófrászt kapott, hogy így most hogyan fog továbbmenni. Itt klasszikusan az arányérzék hiánya okozott problémát. De ilyen elkerülhető hiba sok van. A 10 Esküvői Hiba, Amit Ne Kövess El oldalon összegyűjtöttem ezeket, érdemes elolvasni.
A legnagyobb élményem az volt, amikor az Írországból érkezett vőlegény vacsora előtti beszédét fordítottam, és mindannyiunk számára meglepetést okozott. Ugyanis egyszer csak megszólalt magyarul a menyasszony szülei felé fordulva: “Soha nem tudtam közvetlenül elmondani, hogy mennyire hálás vagyok Annáért. Köszönöm a szeretetüket és, hogy befogadtak.”
– Közel háromszáz esküvő alatt volt már időd kialakítani a stílusodat. Ezek szerint nem úgy van, hogy minden esküvő, minden pár más, hanem van egy jól bevált formulád, igaz?
A jól bevált formula inkább egy ésszerűség diktálta rend. Hiszen minden esküvőn van szertartás, bevonulás, gyűrű, gratuláció, vacsora, beszédek, nyitótánc, stb. A kérdés, hogy ezek hogyan következnek ésszerűen egymás után. De mondok egy jól bevált tippet: a szertartás utáni időben gratuláció, csoportképek, csokordobás szokott következni. Csakhogy a hajadonok ma nemigen akarnak odaállni elkapni a csokrot. Hogy ez ne egy izzadtságszagú könyörgés legyen, a sorrendet úgy állítottam fel, hogy a nagy csoportkép után jön csak a vőlegény és a férfiak, majd csak a menyasszony és a hölgyek, majd pedig csak a menyasszony és a hajadonok. Így a hölgyek közül csak azok távoznak a képről, akik nem hajadonok. Így könnyebb ott tartani a csokor várományosait. Ekkor a menyasszony kilép, repül a csokor – és persze fotó is készül.
– Mi volt a legextrémebb hely, ahol esküvőt tartottál?
Cape Town mellett a tengerparton. Mezítláb, felhajtott szárú fehér lenvászon öltönyben. A pár magyar református lány – New York-i zsidó fiú páros volt, így a családi béke érdekében egy zoroasztrista lelkész adta őket össze. A parton óriási asztalon ismeretlen eredetű húsok és ehetőnek látszó növények voltak. A rabbi mikor megkérdezte az afrikai séfet, hogy kóser-e az étel, az afrikai csak vigyorogva bólogatott. Nem merte az öreg megkérdőjelezni a dolgot, mert nem volt más étel, hát kóser lett a vacsora. Óriási hangulata van egy tengerparti esküvőnek, ahol a csillagok fényét a tenger veri vissza és így nem tudod, hogy meddig tart az ég valójában. Nagyon izgalmas esküvő lett belőle, hiszen keveredett minden mindennel: vallás, származás, kultúra, nyelvek – az egymásra nyitottság iskolája volt.
– Mi a ceremóniamester legnagyobb ellenfele?
Az irigység. A párok többségének felteszem a kérdést, hogy miért érzik, hogy ceremóniamesterre van szükségük, és szinte mindig az a válasz, “hogy jó legyen a hangulat.” A rossz hír, hogy a vendégek már induláskor eldöntik, hogy miért jönnek el az esküvőre. Aki iszonyú irigy, és sajnálkozni, meg hibát keresni jön, az pontosan ezt fogja csinálni. Neki nem lehet megfelelni, mert ő attól érzi jól magát, hogy kesereg. Ezen nem mindig tudok segíteni. Ha esik az eső, az pl. ehhez képest áldás.
– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Eredeti szakmámnál fogva (marketing) nagyon sok szakmai blogot olvasok. A magyar blogoszférán Czank Livi Cosmo-s írásait szoktam olvasni vagy a rengeteg jobbnál-jobb gasztroblogot, de a Cafeblogon az anyukám, Tóthné Székely Éva (Képesség Kuckó) írásai és kisfilmjei a legfontosabbak nekem.
– Mi motivál leginkább a blogolásban? Szeretnéd átadni a tudást vagy egyszerűen csak élvezed, hogy megoszthatod az élményeidet?
A blogolás egyfajta gondolatrendszerezés nekem. Egy-egy témáról eszembe jut valami és leírom. A poszt végére kiderül, hogy az ötlet jó vagy sem. Ha jó poszt lesz belőle, akkor életképes. Ha nem, akkor törlöm és az ötlet is megy a fiókba. Visszanézve a megjelent írásokat – akár évekre visszamenőleg, hiszen az NLC szakértőjeként már régóta vezetek itt blogot – sokszor fedezek fel valamit újra. Így nekem ez egy kincsesláda is, amibe a fontos gondolataimat elteszem. Dolgozom a könyvemen, amihez felbecsülhetetlen ez az archívum.
– Provokatív kérdés: kivel nehezebb, a vőlegénnyel, a menyasszonnyal vagy az anyóssal?
Az első megbeszélésen a vőlegénnyel, az utolsón a menyasszonnyal, az esküvőn az anyóssal.
Oldal ajánlása emailben
X