Magyarországon élek, Spanyolországról álmodozom

2013 április 16. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Jusztin Ági, a Spanyol Online blog szerzője.

Az újlatin nyelvek reneszánszukat élik. Könnyebbnek tartják ezeket, mint a németet vagy az oroszt, dallamosak, fülbemászóak, szexik. Te miért választottad a spanyolt?
Talán kissé meglepődsz, ha azt mondom: a spanyolra egy mexikói szappanoperának köszönhetően esett a választásom. Tizenhárom éves kamasz szívem teljesen bezsongott, ha meghallottam a Marimar főcímzenéjét a TV-ben, a szövevényes szerelmi história pedig napról napra a képernyő elé szegezett. Az volt egyébként az utolsó szappanopera, amit néztem, de nagyon örülök neki, hogy ekkora hatással volt rám, hiszen a hivatásomat ennek köszönhetem. A gimnáziumban második nyelvként már csak a spanyol jöhetett szóba, ami csak nevében volt második számomra, onnantól kezdve ugyanis, hogy kijöttem az első spanyolóráról, soha többé nem érdekelt az angol, mint első nyelv. Épp pár hete írtam meg egyébként ezt egy bejegyzésben.

Miért a blogolást választottad arra, hogy nyelvet taníts? Tanítasz máshol, máshogyan is?
Igen, tanítok. Valójában a blogolás jött a tanítás mellé, és nem fordítva. Honlapom, a spanyolonline.hu online spanyol magánórákra szakosodott, és mivel itthon vagyok a kilenc hónapos kisfiammal és sok a kismama vagy időszűkében lévő vállalkozó hallgatóm, egyre inkább látom azt a növekvő igényt, hogy az érdeklődők otthon, tanár nélkül is hatékonyan gyakorolni szeretnék a spanyolt. Erre válaszként született meg e-könyv sorozatom, a kínálatot havonta bővítem. A blogon pedig igyekszem annak is érdekes cikkekkel szolgálni, aki nem spanyolt tanul, hanem más nyelvet, vagy érdeklődik a mediterrán kultúrák és életérzés iránt.

Sokan vallják: az internet adta lehetőségeket kihasználva akármelyik nyelv elsajátítható otthon, önállóan. Te az egyéni vagy a csoportos nyelvtanulás híve vagy?
Abszolút az egyéni nyelvtanulás híve vagyok, már csak azért is, mert saját bőrömön tapasztaltam, milyen egy tizenöt fős gimnáziumi csoportban ülni, ahol azért nem haladsz, mert a leglassabbhoz igazodik a tempó, vagy milyen ugyanez egy nyelviskolai csoportban, ahol akármilyen penge mindenki, csupán négy leckét vehettek át, mert a tanmenet szerint annyi a megengedett. Egyéni felkészüléssel gyakorlatilag megfelezheted például a nyelvvizsgáig szükséges utat, pláne, ha még utazással sem kell foglalkoznod, mert otthonról tanulsz.

Magyarországon még mindig „papírt” kérnek, nem használható nyelvtudást. Mit javasolsz a nyelvtanulóknak: akarjanak mindenáron nyelvvizsgát szerezni, vagy „elég”, ha beszélik a nyelvet?
Attól függ, mi a céljuk. Még mindig sokan vannak, akik csak diplomához szeretnének nyelvvizsgát. Erre a célra megfelel a papír is, akár már másnap elfelejthetnek mindent, amit tanultak. Ha viszont külföldi munka, nyaralás vagy itthoni multis környezet a cél, jobb, ha nem a papírra koncentrálunk, mert úgyis „élesben” kell bizonyítani, legyen az éttermi szituáció vagy idegen nyelvű állásinterjú.

Spanyolország vagy Mexikó? És a kikerülhetetlen kérdés egy spanyolostól: Real vagy Barca?
Spanyolországban többször megfordultam, mondhatom, nem volt egy olyan szeglete sem, ahová ne vágynék vissza. Életem álma –már azóta az ominózus szappanopera óta – mégis Mexikó. Nem vagyok a strandon sütkérezés nagy szerelmese, ami engem érdekel, az a rengeteg azték és maja romváros és a csodás tájak, vagyis: menni, menni felfedezni mindent! Fociban egyáltalán nem vagyok jártas, ez a kérdés nálam inkább így hangzik: Iker Casillas vagy Piqué?

A blogodat azoknak is érdemes látogatni, akik nem tanulnak spanyolul, hiszen írsz ételekről, kultúráról, a mindennapi történésekről is. Mi az, ami legjobban megfog spanyol kultúrából? Mi az, amit a két nép tanulhatna egymástól?
Nagyon tetszik a spanyol kultúrában, hogy akármelyik falut is fedezi fel az ember, megvan a maga kis ünnepe, amikor napokig vásár, zene, tánc a főtéren… A másik, hogy tudnak az emberek egy kávé mellett órákig beszélgetni, náluk a beszélgetés a kultúra része. Azt hiszem, nekünk, magyaroknak is lehetne tanulni a mérhetetlen életszeretetből, ami belőlük árad. Hogy az sem baj, ha szemét a főnök, vagy hogy épp elfogyott a pénz, mert van kivel megbeszélni, és tudják, hogy úgyis lesz jobb. Nekem, mint alapvetően optimista beállítottságú embernek ez igazán szimpatikus hozzáállás.
A mediterrán étrendet is szívesen tanítanám itthon – a spanyolok rengeteg halat, gyümölcsöt, növényi olajat fogyasztanak, desszertre süti helyett is gyümölcsöt esznek a munkahelyi menzákon… Biztosan kevesebb lenne a szívbeteg, magas vérnyomással küzdő magyar. Persze, az éghajlat miatt szerencsésebb helyzetben vannak, mint mi, ha a mediterrán diéta alkotóelemeinek szemszögéből nézzük.

Melyik a kedvenc helyed Spanyolországban és miért?
Bár sokkal több helyet kéne látnom ahhoz, hogy igazságosan tudjak válaszolni – északon például még egyáltalán nem voltam -, az eddig látottak alapján biztos, hogy Granada viszi a prímet. Gyönyörű szép ékszerdoboz, izgalmas arab piaccal, rengeteg klasszikus épülettel, flamenco-kocsmákkal, és a tetején a korona: az Alhambra, az arab palotaegyüttes, amit fél napig tart bejárni, de egy életre megmarad az emléke. Nem utolsó sorban: itt voltunk nászúton a férjemmel, talán emiatt is szerepel az első helyen. A top 3-ba még Toledo és Córdoba fért be nálam – úgy néz ki, kisváros-párti vagyok.

A spanyol emberek kicsit talán szétszórtak, mégis boldog emberek. Hogy működhet ilyen jól egy ország, ahol ilyen kaotikusak az állapotok? Mennyi köze van ehhez az éghajlatnak?
Az imént említett életszeretet tevékenységeik minden területén mutatkozik, így tudják könnyebben átvészelni a nehézségeket. Hozzá kell azonban tennem, hogy Spanyolországban jelenleg rengeteg a gond: a fiatalok 45%-a nem talál munkát, az idősebbek között is 25%-os a munkanélküliségi ráta, az általános elégedetlenség sokkal nagyobb, mint mondjuk tíz éve. Innen, Magyarországról szemlélve minden nyugati ország romantikusan idillinek tűnik, pedig belülről csöppet sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi. A fiatalok kivándorlása ma már sajnos Spanyolországban is általános jelenség. Meggyőződésem viszont, hogy az ország hamarosan kilábal a válságból, hiszen a csodás városok, tengerpartok és a nagyszerű éghajlat turisták özönét hozza évről évre, ahol pedig turisták vannak, ott előbb vagy utóbb megindulnak a leállt beruházások és jön a fellendülés.

Láttad a nagysikerű spanyol filmet, a Torrente sorozatot? Egyszer azt hallottam egy ott élőtől, hogy a spanyolok kicsit tényleg ilyen debilek.
Be kell valljam, nem láttam, mert nem igazán passzol az ízlésemhez. Hogy a spanyolok debilek-e vagy sem… Én abban hiszek, hogy egyik népre, népcsoportra sem lehet általános jelzőket aggatni. Mindenki azt lát bele egy emberbe, egy népbe, amit bele akar látni, de ez nem feltétlenül az adott népet, sokkal inkább a szemlélőt jellemzi. Nem hiszek a sztereotípiákban és kategorikusan elutasítok minden skatulyát, akár rólunk, akár más népekről van szó. Még mielőtt a moziból ítélkezünk, inkább utazzunk ki, és döntsük el magunk, tényleg kicsit debilek-e a spanyolok, és gondoljunk arra, mit mondana a magyarokról egy spanyol az Üvegtigris után.

Magyarország vagy Spanyolország?
Magyarország az az ország, amit nap mint nap választok, hogy itt éljem az életemet, a nehézségek ellenére is. Spanyolország pedig az az ország, amiről nap mint nap álmodozom, hogy hamarosan visszatérek a férjemmel, visszük a bébit, csodásakat kirándulunk, kivonulunk a playa-ra, lefotózzuk az összes híres szobrot, kiülünk egy teraszra meginni egy horchata-t, élvezzük, hogy még fél tízkor is világos van…egy hét után pedig jövünk haza, Magyarországra.

A szeretetért nem adnak pénzt

2013 április 8. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bartha Annamária,  a Feketén Fehéren blog szerzője.

„A leszokási mániákon én már túl vagyok” – kezdődik a blogod első bejegyzése. Utána említed a dohányzást. Mesélnél erről kicsit bővebben? A Feketén fehéren tekinthető egyfajta új élet kezdetének?
Új élet kezdetének nem nevezném a dohányzás felfüggesztését, de a blogom akkor indult, ami nyilván egyfajta kezdet. Terveim alapján a Feketén fehéren először a dohányzásról való leszokásról szólt, mivel rájöttem, hogy a témája időben korlátolt, így a blog is változott. A címe utal arra, hogy a személyes nyavalyáimon túl, részrehajlás nélkül, feketén-fehéren igyekszem bemutatni a társadalmat érintő kérdéseket. Előfordulhat az is, hogy meg fogok osztani orosz vagy kazah ételrecepteket, fotókkal illusztrálva. Mindenesetre nem skatulyáznám be kategóriákba a felületet.

„Szociálisan érzékeny emberként definiálod magad. Mit is jelent ez pontosan? Ahogy írod, takarót és élelmet osztasz a fázó hajléktalanoknak, ha hideg van. Ez a hivatásod is?
Szeretek szeretni, ami nem korlátozódik csoportokra (lásd: hajléktalanok), amúgy meg a szeretet nem hivatás és pénzt sem adnak érte…
A hátrányos helyzetű embereket meg csak addig tudom támogatni, míg hajlandóak tenni életük megváltoztatásáért vagy a takaró, amit adok az éppen fagyhaláltól menti meg őket. Másfelől meg az utcán nehezemre esik közömbösen elmenni éhező, fagyoskodó emberek mellett. A virágot áruló nyugdíjasoktól meg kötelezően veszek egy csokrot, amit azon nyomban vissza is adok azzal, hogy adják el másodjára, talán egy randevún nagyobb örömöt okoz a virág, mint nekem.

Mi a véleményed a magyarországi hajléktalanok helyzetéről? Sokan azt hiszik, nyugaton nem fordulhat elő az, hogy valaki az utcára kerüljön.  Pont most jártam Svájcban és bizony ott is látni néhány utcán kolduló embert.
Nagyon összetett a kérdés, jelenleg azon is dolgozom, hogy bemutassam a Magyarországon működő szociális programokat, melyek kiutat sejtetnek a hajléktalanságból. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy nincsenek elkülönítve a dolgozni, felemelkedni akaró hajléktalanok a reményvesztett sorstársaiktól. Véleményem szerint ez nagyban megnehezíti az integrálásukat. Továbbá azt is gondolom, hogy koldusok mindig voltak, vannak és lesznek függetlenül attól, hogy a világ mely részén vesszük górcső alá őket. Kérdés csupán, hogy a kormányok megkönyörülnek- e rajtuk, biztosítanak-e a részükre egy priccset, ahol lehajthatják a fejüket éjszakánként.

Egy személyre szóló matrac már könyörület. Gondoljunk csak bele, mennyire kellemetlen tud lenni egy idegen ágyában elaludni. A hajléktalanok a szállókon az év 365 napján minden éjjel más matracon kényszerülnek álomba „szenderülni”.

Az emberek nagy többsége inkább elfordul a rászorulóktól, te mégis hajléktalan nők nőnapjára mész. Az erről szóló bejegyzésedből az jön le, meghatódtál az ott látottaktól. Összességében milyen egy ilyen esemény a léleknek? Embere válogatja?
Azok az asszonyok és férfiak a szerencsésebbek közé tartoznak, mint ahogy írtam is, leginkább mélyszegénységben élőknek tűntek, mint sem a szó elterjedt értelemben vett hajléktalanoknak, sértően szólva csöveseknek. Mosakodnak, van „fedél” a fejük fölött. Meghatóan jó érzés volt látni, hogy egy picit kiszakadtak azok az emberek a sorsuk szomorúságából. Rendeztek nekik egy bulit, ahol táncolhattak, adomány nasit ehettek, támogatták egymást. Röviden, őszinte öröm lengte be a helyszínt.

A legveszélyesebb nőként hajléktalannak lenni?
Azt gondolom, hogy erre a kérdésre Lakatosné Bertalan Jutka már válaszolt. Amúgy meg a huligánok nem válogatnak áldozataik neme alapján, gyakran hallani hajléktalan verésről, gyújtogatásról. Személyesen is ismeretem több olyan hajléktalant a 2000-es évek elején (akkoriban többször beszéltem velük), akiket nagy valószínűséggel halálra vertek.

Említetted, hogy a legnagyobb problémának azt látod, a kiemelkedni vágyó hajléktalanok nincsenek elkülönülve azoktól, akik feladták. A többség inkább ilyen vagy inkább olyan? Sokszor hallani azt, hogy a hajléktalanok többsége inkább marad az utcán, mert a családtagjaiknál vagy a szállón még rosszabb lenne.
Erre a kérdésre leginkább szakmabeli tudna válaszolni, Lakatosné Bertalan Jutka hajléktalan aktivista szerint többségük vágyik a rendezett életre, amiért tennének is. Én hiszek neki.

Volt már atrocitásod olyan esetben, amikor segítettél volna, de nem láttak szívesen?
Atrocitás nem ért, de zárt ajtókon kopogtam már.

Dohányzás felfüggesztéséről beszéltél, nem leszokásról. Ez tudatos volt? Talán magad is úgy gondolod, mint sokan, hogy erről nem lehet leszokni, maximum abbahagyni egy időre? Neked eddig hogyan sikerült?
Szenvedélyes dohányos voltam, írtam is erről, de nem tervezem újra szívni a cigit. Boldogabb, felszabadultabb vagyok nélküle, bár az elmúlt héten baráti körben sörözés közben egy-egy szál cigarettát elszívtam, de szerencsére nem frusztrál a dolog, nem kívánom a nikotint. Láttam a szüleim példáját, akik évtizedekig szívták, mégis egy nap felhagytak ezzel a szokással. Nem szenvednek, sőt vidám, egészséges teremtések. A „felfüggesztés” kifejezést meg kiskapunak használom, mert lehet akár mankó is, nem tanácsos a kudarc felől megközelíteni a leszokás kérdést.

Mit szólsz ahhoz, hogy 2013-ban már egy pályaudvaron sem lehet sehol sem rágyújtani? Megoldás ez bármire is?
Nagyon örülök neki! A nem dohányosok „szabadon” lélegezhetnek.

Milyen visszajelzéseket kapsz a blogodra? Finoman szólva sem azokról a tipikus, csajos, rózsaszínű témákról írsz.
Még nincs fóruma az írásaimnak, de remélem eljön az idő és beszélni fognak róla, amúgy igyekszem a nőket érintő szemszögből tálalni a dolgokat.

 

A stílusos férfi inkább Marlboro Man, mint Justin Bieber

2013 március 11. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Little Black, vagyis a Kis Fekete blog szerzője.

Az első, megkerülhetetlen kérdés: van kis fekete a gardróbodban?
Igen, persze. Egy térd fölé érő, klasszikus fazon, mondhatnánk akár egyszerűnek is, de remekül lehet kombinálni különböző stílusú ékszerekkel, kiegészítőkkel, ezért nagyon szeretem.

Azt figyeltem meg, Magyarországon még mindig nem mernek a nők bátran, stílusosan öltözködni, általában a gyorsan változó trendek szerint választanak maguknak ruhákat és mindenki felvesz mindent, ami divatosnak számít, életkortól, testsúlytól függetlenül. Te hogy látod ezt?
Stílusa szerintem mindenkinek van, ami hiányzik, az sokszor inkább az ízlés, a kifinomultság. Ebből lehet az, hogy szürke kisegérnek öltözve csupa casual ruhát választanak, vagy ellenkezőleg, magukra aggatnak mindent, ami csillog és fodros.

Hol vásárolsz magadnak ruhát? Jársz turkálóba?
Turkálóba nem járok. Barátnőim, ismerőseim közül többen lelkes turizók, és sokszor sikerül nekik igazán jó darabokat találniuk. Olyankor mindig eljátszom a gondolattal, hogy elmegyek én is. Aztán amikor ott vagyok, sosem találok semmit, ráadásul van egy fajta szag is, amit nem szeretek. De talán ez is olyan, hogy többször kellene eljárni és előbb-utóbb én is rábukkannék egy kincsre. Nem tudom. Egyenlőre maradok az üzleteknél. Ha már vadászat, jobban szeretek leárazásokon kifogni egy-egy jó cuccot. Ruhavásárlás? Bevásárlóközpont, fast fashion márkák – roppant kommersz, de előbb-utóbb valamelyik üzletben találok magamnak olyan ruhát, amit keresek – olyan áron, amit ki tudok fizetni érte. Mert azért valljuk be, ez utóbbi sem mellékes szempont.

Mi a kedvenc ruhadarabod? Melyik az a darab, ami egyetlen nő szekrényéből sem hiányozhat?
A kis fekete mellett? 🙂 Egy jól szabott farmer.

Sokáig tartotta magát az az elv, a táska, a cipő és a smink harmonizáljon egymással. Ez az utóbbi években megdőlt. Te hogy látod, mennyire fontosak a kiegészítők?
Én azért továbbra is hiszek a harmóniában, ami nem azt jelenti, hogy zöldet és kéket nem hordunk együtt, de a stílusos megjelenésen sokat segíthet az összeillő színek kiválasztása. A kiegészítők nagyon fontos elemei szerintem az öltözködésnek, hiszen ugyanaz a ruha teljesen máshogy nézhet ki két különböző típusú kiegészítővel.

A vastag kötött sálak nagyon divatosnak számítanak mostanában. Mi a véleményed a nőiesebb kendőkről, bolerókról, stólákról, kalapokról?
Ezek is épp úgy kiegészítők, mint az ékszerek. Érdemes variálni őket. A sálakat szeretem, a kendőket egy picit korhatárosnak tartom, inkább középkorú vagy idősebb hölgyeken tudom elképzelni –esetükben azonban abszolút pozitív. Stólát alkalmi ruhákhoz hordanék, utcai viseletként inkább a poncsóra szavazok. A bolerókat személy szerint nem szeretem. A kalapok nagyon fejforma függők, így meg kell válogatni, mi áll jól igazán – amúgy itthon kevesen hordanak kalapot, inkább a sapkák keresettek. Érdekes lenne tudni, ennek mi lehet az oka.

Biztosan van olyan nő, akinek a stílusa nagyon tetszik, esetleg példaképed. Ki az?
Kate Moss öltözködése nagyon tetszik, de egy kiemelt példaképem nincs. Összeszedegetem innen-onnan azt, ami tetszik és igyekszem átültetni ezeket a divatmorzsákat a saját öltözködésembe.

Beszéljünk a férfiakról is: hogyan öltözködik a számodra stílusos férfi?
A stílusos férfi inkább Marlboro Man, mint Justin Bieber. Egyáltalán nem jönnek be a kislányos arcú, alultáplált pasik, bordó szűknadrágban. Inkább ing, mint póló, de jöhet a farmer és sportzakó. Az öltöny mindig öltöztet, de nem vágynék rá, hogy minden nap bankár külsőbe bújjon a pasim.

A sokat emlegetett hasitasi, zokni-szandállal, hálós atléta, trottyos mackó alsó, suhogós melegítő közül te mitől kapsz frászt? Mit ne viseljen egy férfi?
Remek lista, nehéz a választás, jobb ha ezt mindet hanyagolja egy férfi. Ezek kívül még az ezüst-neonszínű cipőket mondanám – és a virágos selyempizsamát is hagyják meg Marc Jacobsnak.

Ki vagy mi okozta a legnagyobb kárt az általánosságban vett divatnak az elmúlt években, évtizedekben?
Eladói oldalról a műszál elterjedése. Tele vannak az üzletek a mostani szezonban is 100% poliészter, akril és más műszálas anyagból készült ruhákkal. Ezek ugyan nagyon szépek, de kellemetlen őket egész nap viselni, pláne jó időben.
Vásárlói oldalról pedig a lehetőségek rohamos növekedése mellé nem párosult még megfelelő mennyiségű önkritika, így sokszor olyan cuccokat is meg- és felveszünk, amit nem kellene.

Sarah Jessica Parker vagy Audrey Hepburn?
Mint Kis Fekete Blog egyértelműen Audrey Hepburn, de a Szex és New York pozitív hatását a nők öltözködésére nem lehet elvitatni.  Audrey Hepburn stílusa egyedi és megkérdőjelezhetetlen, de talán már nem divatos. Míg SJP-t nem mondanám stílusosnak, inkább nagyon divatos – ami nem örök.

Légy saját magad varrónője!

2012 december 17. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bátki Szilvia, a Varrás receptek blog társszerzője.

– Meséljetek kicsit a blogról! Hogy indult ez nálatok? Hogyhogy ketten csináljátok?
Sógornők vagyunk, kettőnk közül Anita képzett varrónő, míg én a hobbivarrók táborát erősítem. Nagyon sokat ötleteltünk együtt, így én arra gondoltam, hogy miért is ne oszthatnánk meg másokkal is ezeket az ötleteket, a képes elkészítési útmutatójukkal együtt, hasonlóképp, mint a gasztroblogokban. Így egy blogban ötvöztük Anita profizmusát az én hobbivarrós „tudásommal”, hatalmas lelkesedésemmel.

– Egymást inspiráljátok?
Igen, inspiráljuk és egyben jól ki is egészítjük egymást. Blogunk célja az, hogy egyrészt ötleteket adjunk a kezdő- és haladó hobbivarróknak, inspiráljunk, egy kicsit tanítsunk, illetve szeretnénk, ha átjönne a blogunkon keresztül  az, hogy mennyire szeretünk varrni, hisz a varrás csodálatos dolog.

– Az utóbbi időben nagyon belehúztatok, ami a posztjaitok számát és minőségét illeti. Télen több az ötlet, több az idő, lehet varrni otthon, a jó melegben?
Varrni mindig szoktunk, de mivel mindketten kisgyermekes anyák vagyunk, így a tavasz és a nyári időszak inkább a kirándulásoké, míg télen valóban többet előkerül a varrógép.

-Honnan jönnek az ötletek? Ennyire kreatívak vagytok vagy esetleg máshol látott ötleteket valósítotok meg vagy kicsit mindkettő?
Mindketten szeretjük az egyedi dolgokat, szeretünk játszani az anyagokkal, imádunk alkotni, így született meg bőr és csipke kombinációjából egy egyedi ékszer szettünk is. Az ötletek jönnek maguktól is, de inspirálnak a családtagok és a barátok is, hisz mindig rendelnek valamit.

– Hogy tekintenek a mai nők a varrásra? Nem tartanak tőle kicsit?
Igen, jól látod, sokan valóban tartanak a varrástól, a varrás megtanulásától. Pedig ha tennénk egy képzeletbeli utazást a múltba és visszamennénk az időben úgy 40-50 évet, bizony azt látnánk, hogy szinte minden lány/asszony tud varrni. Ha géppel nem is, kézzel igen. Sokan horgolnak, kötnek is, van aki gyönyörűen hímez. A mai rohanó világunkban valahogy nincs idő semmire. Sokaknak még egy gomb felvarrása is komoly nehézséget okoz. Pedig a varrás csodálatos dolog. Hiszen mi magunk alkothatunk valami csodaszépet, egyedit, a fantáziánk szabhat csak határt az elképzeléseinknek! Nem kell profi varrónőnek lennünk ahhoz, hogy gyönyörű dolgokat alkossunk! Mottónk is ez: légy te is saját magad varrónője!

– Melyik munkátokra vagytok a legbüszkébbek?
A gombfelvarrást bemutató oktató videónkra.

– Mennyi idő telik el az ötlet és a megvalósítás között?
Nem sok, általában pár nap alatt el is készül.

Sokszor fordul elő, hogy amit elterveztek, az a valóságban nem is olyan jó? Mi történik az elkészített, de nem tetszetős darabokkal?
Nem, szerencsére ilyen még nem fordult elő!
– Van blog/blogger példaképetek?
Nincs

– Mi volt a legkedvesebb élményetek, ami a blogoláshoz kötődik?
Legkedvesebb élményünk, amikor az egyik kedves olvasónk, az általunk bemutatott ötlet alapján elkészítette a mobiltartóját, és küldött nekünk erről egy képet. Fantasztikus érzés, hogy üzeneteket, visszajelzéseket kapunk! Van, aki csak jelzi, hogy mennyire örül, hogy van egy ilyen blog is. Van, aki tanácsot kér… ilyenkor érezzük azt, hogy megérte.

Mintha már velünk lenne a kisfiunk

2012 november 26. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Peller Mariann, a Vendég a testemben blog szerzője.

– Mióta blogolsz?
Amióta megtudtam, hogy babát várok, tehát hét hónapja. Korábban a sima naplóírásnak hódoltam, egészen pontosan, 1996. karácsonya óta, amikor megkaptam az első naplóírásra alkalmas könyvecskét.

– Mi motivál leginkább a posztolásban?
A legfőbb célom a szórakoztatás, és hogy ha esetleg van, aki hasonló cipőben jár, mint én, az tudja, hogy nincs egyedül. Engem legalábbis megnyugtat, hogy tudom, nem egyedül velem történnek meg ezek a dolgok.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Bár kedvencem nincs, bele-bele olvasok a legkülönfélébb blogokba. Logikusan azokba, amelyek olyan problémákkal/témákkal foglalkoznak, amik éppen foglalkoztatnak. Mindig jó őszinte véleményeket olvasni egy-egy engem épp érintő témával kapcsolatban.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Folyamatosan érnek, mert mindig meglep, amikor valaki azt mondja, olvasta ezt vagy azt a bejegyzést, és jót nevetett rajta. De a leginkább zavarba ejtő az volt, amikor a szép orvos asszisztense mondta, hogy olvassák az ott dolgozó csajok – tehát a doki is nyilván értesült az enyhén hízelgő véleményemről vele kapcsolatban.

– Miért érezted fontosnak, hogy a nagyközönséggel is megoszd a várandósságodat?
Mert engem is megnyugtat, amikor olyasvalakivel oszthatom meg a kétségeimet, kérdéseimet, aki vagy átélte már ezt az egészet, vagy épp ugyanabban a cipőben jár. Ráadásul jól esik együtt nevetni a saját megpróbáltatásainkon. Jó, hogy bár kétségkívül különleges dolgot élünk át, mégis alapvetően nincs benne semmi kirívó, hiszen ugyanezeken megy keresztül szinte mindenki, aki az első babáját várja.

– Mi az, ami a legjobban idegesített a terhesség alatt (bugyuta kérdések, hascirógatás, ilyenekre gondolok)?
Ezt épp a hétfői bejegyzésben fejtem ki bővebben, de röviden összefoglalva: az, hogy mindenki úgy érzi, meg kell osztania velem minden várandóssággal és szüléssel kapcsolatos, horrorisztikus élményét, tapasztalatát, aminek hála, az élettől is elmegy a kedvem, nem hogy a szüléstől.

– Említetted a posztjaidban, hogy nem áll távol tőled a spirituális gondolatvilág, ez hogy jelentkezett a terhességed idején?
Már a várandósság előtt nekiálltam kitisztítani a lelkemet – a Spirituális Válasz Terápiát alkalmaztam. Kitisztítottam minden, korábbi életemben szerzett, esetleges negatív élményt, és az ahhoz kapcsolódó negatív érzelmeket, hogy ne akadályozzon a kis test befogadásában. És bármilyen furcsán hangozzék is, de ugyanezt megtettem a születendő kis lélekkel is, az ő szemszögéből, az ő engedélyével. Most már tutira mindenki hülyének néz, de nekem tényleg bevált ez a módszer.

– Mit tanított neked a gyermeked?
A legnehezebb lecke egész életemben a türelem! Ebben segít a kisfiam. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egómból is jócskán sikerült lefaragnom az elmúlt hónapokban, de azt hiszem, igazán csak a születése után fogom megtanulni ezeket a leckéket.

– Ez lesz az utolsó karácsonyotok kettesben. Terveztek valami egyedit?
Csak azt, ami mindig lenni szokott: meghitt, meleg lakás, kis dekoráció és szép kis karácsonyfa a nappaliban, finom menüt főzünk közösen – bár azt hiszem, ezúttal Gyuri lesz a főszakács. Nem vagyunk már kettesben, egyszerűen olyan, mintha itt lenne velünk Kornél is. Például neki is vettem már kis díszzoknit, amit kiakasztok majd a mieink mellé.

– Kicsit lehet, hogy korai kérdés, de mikor jön a következő?
Nem szeretnénk vele túl sokat várni, de én kérnék azért két évet!

Már nem csodabogár nőként néznek rám

2012 november 19. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: László Ágnes, a Kislány, nagy foci blog szerzője.

– A futball nem az a kifejezetten női sportág. Hogy kerültél vele kapcsolatba?
Gyermekkoromban édesapámmal gyakran jártunk ki a helyi csapat meccseire és a tévében minden hétvégén focit néztünk. A ’94-es amerikai vb hajnali mérkőzésein együtt virrasztottunk. Azt hiszem, innen a lelkesedés. Ma pedig már a párommal nézem a meccseket.

– Bár a blogod természetesen egy nő szemszögéből közelíti meg a futballt, de azért mégsem csak arról szól, hogy Luis Figo vagy David Beckham a helyesebb pasi, tudás is van mögötte. Rendszeresen olvasod a sportsajtót?
Teljesen magával ragadott a sportág, már tízéves korom óta olvasom a napi sajtót, az internet elterjedésével pedig már nem is naprakész, hanem percrekész vagyok. Szeretem felvértezni magam rengeteg információval, egyszerűen szórakoztat, érdekel a téma.

– Mi a véleményed a női futballról? Mostanában egyre népszerűbb, talán elismertebb is a férfiak körében. Sokan azt mondják, a német vagy az amerikai válogatott ronggyá verne sok első osztályú férficsapatot. Össze lehet hasonlítani a kettőt szerinted? Te kipróbálnád magad élesben vagy esetleg már meg is tetted?
A női foci tényleg egyre népszerűbb. A 2011-es németországi vb izgalmas meccseket hozott és az olimpián is voltak jó mérkőzések. Az olimpiai döntőt több mint 80 ezer néző drukkolta végig a Wembley-ben. Én már a ‘99-es, Egyesült Államokban rendezett világbajnokságot is követtem, képes voltam hajnalban felkelni a meccsekért. Az amerikai női válogatott azóta nagy kedvencem.

Ami az összehasonlítást illeti: a fizikai adottságok miatt nem lehet összevetni a férfi és a női focit. Viszont az tény, hogy egy-két női meccs színvonala és irama meghaladja a magyar NB I.-es mérkőzésekét. Én az általános iskolában játszottam utoljára a srácokkal. Elég jól ment, de az idő előrehaladtával érezhetővé vált a fiúk fizikai fölénye, s már nem mertem beállni közéjük.

– Mit szólnak a férfiak, amikor tudatosul bennük, hogy te bizony rendesen képben vagy a témával kapcsolatban?
Általában nagyon meglepődnek. Megtörtént eset, hogy egyszer az egyik beszélgetőpartnerem egy üveg méregdrága bort ejtett ki a kezéből a meglepetés hatására. Akik régebb óta ismernek, azoknak már természetes a tájékozottságom. Úgy érzem, már nem csodabogár nőként, hanem sima szurkolótársként beszélgetnek velem.

– Van kedvenc csapatod? Mi alapján választottad őket?
A hazai csapatok közül a Fradi a kedvencem, a zöld-fehérek iránti rajongás családi hagyomány nálunk.  Nyolc éves korom óta drukkolok nekik. A külföldi klubok közül a 90-es évek végén meg voltam őrülve a Juventusért.  A Vialli, Ravanelli, Baggio, Zidane, Del Piero fémjelezte zebrákért. Majd a Manchester United lopta be magát a szívembe. A legendás ’99-es BL-döntőn  már nekik drukkoltam. Azt csodálom bennük, hogy soha nem adják fel, mindig felállnak a padlóról. Képesek hihetetlen fordításokra, ez idén is így van. Emellett az állandóság, a stabilitás is szimpatikus. Sir Alex Ferguson munkája csodálatra méltó, már 26 éve ül a csapat padján, de mindig képes a megújulásra.

– Szoktál kijárni meccsekre? Hogyan szurkolsz?
Itthon Fradi meccsekre és a válogatott találkozóira szoktam kijárni. Nincs semmi különleges szurkolási technikám, hacsak az nem számít annak, hogy a 90 perc végére általában berekedek. De a tévé és az internet segítségével ipari mennyiségben falom a focit. Múlt szombaton például reggelire egy kis ausztrál ligát fogyasztottam Del Pieróval, ebédre angolos Premier Leauge volt, vacsorára pedig spanyol bajnokság. És még éjszakára is belefért egy amerikai bajnoki! Az álmom az, hogy egyszer a helyszínen szurkolhassak a kedvenc csapatomnak, a Manchester Unitednek az Old Traffordon, az Álmok Színházában.

– Mit szólnak a barátnőid ehhez a hobbihoz?
Egy picit már őket is sikerült megfertőznöm a foci szeretetével. Sokakat magával ragad ez a játék, ha kicsit is nyitnak felé. Csak félre kell tenni azokat a sztereotípiákat, melyek szerint a foci csak a fiúknak való. Persze a barátnőim meggyőzésekor nem jött rosszul, hogy futkároznak jóképű focisták is a világ futballpályáin.

– Ha választhatnál, ki lenne az a futballista, akivel beülnél egy kávéra, és miért?
A magyarok közül Vincze Ottóval. Szívesen beszélgetnék vele a Bajnokok Ligája élményeiről és a külföldi tapasztalatairól. A külföldi játékosok közül David Beckhammel kávéznék szívesen, de nem a sármja miatt, hanem azért, mert nagyon közvetlen, barátságos embernek tűnik. Az Olimpia előtt sok időt töltött a szurkolókkal és látszólag nagyon kedves volt velük.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
A párom oldalát rendszeresen olvasom. Ugyanis neki is megvan a saját focis blogja, a Jenkifoci.  Ahogy a blog címe is mutatja, ez az amerkai labdarúgásról szól. Az Egyesült Államok a világ talán leggyorsabban fejlődő futballnemzete, nagyon érdekes követni a felemelkedését.
Ezen kívül rendszeresen olvasom a Futballsznob nevezetű oldal írásait. De érdekes témákat találok a Guardian brit újság internetes kiadásának blogfelületén is.
Amikor pedig nem focis oldalakat bújok, akkor el tudok veszni a mozis blogokban is, a film ugyanis a másik nagy szerelmem.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már, írásban és szóban egyaránt. Talán közhelyesen hangzik, de tényleg igaz, hogy minden egyes üzenet nagyon boldoggá tesz.
De a legnagyobb élményem talán az volt, hogy a blognak köszönhetően kétszer is behívtak a Digi Sport csatorna reggeli műsorába, ahol Szombathy Pál műsorvezetése mellett a színész Kállóy Molnár Péterrel, illetve a sportriporter Egri Viktorral beszélgethettem. Óriási élmény volt. Nagyon jól éreztem magam. A legutóbbi nagy elismerés pedig ez az interjú, amit most épp készítesz velem, illetve az, hogy a Cafeblog csapatának tagja lehetek. Megtiszteltetés a kiemelt figyelem, főleg egy nőknek szóló oldaltól. Ez is igazolja mindazt, amit már korábban mondtam: ez a sportág nemtől függetlenül bárkit magával ragadhat.

Ha tele lesz a lakás, kezdem elölről

2012 november 12. | Szerző: Cafeblog

Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Venczel Klaudia, a Saját Otthon Projekt blog szerzője.

– A blogod jelmondata: Egy álom – Az első saját otthon. Tényleg egy álom vagy azért ez változik az idő előrehaladtával?
Most már nyugodtan kijelenthetem, hogy nem csak egy álom! Röpke egy éven belül sikerült lakhatóvá varázsolnunk és nagyon szeretjük az otthonunkat.

– Hogy halad a berendezése? A blogbejegyzéseid alapján úgy látszik, jól. Ötlet mindig van, de honnan jön ennyi?
Mindig fókuszálok egy megvalósítandó projektre, sokat gondolok rá például a buszon és általában egyszer csak összeáll a kép a fejemben.

– A férjed mit szól, amikor hazaér és a falon lóg a napközben elkészült monogramos falikép? A férfiak általában idegbajt kapnak az ilyesmitől.
Szerencsés vagyok, mert a férjem is nagyon kreatív és szeret alkotni. A nagyobb dolgokat én megálmodom, a férjem pedig megtervezi, hogy hogyan lehet megvalósítani. Végül közösen befejezzük az „unalmas” estéken vagy hétvégéken. Azt viselte nehezen, hogy nem tudtam sokáig dönteni a nappaliba és az étkezőbe tervezett lámpákról. Nem szerette már nézegetni a csonkról lógó villanykörtéket.

– Melyik ötletedre vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb a saját magunk készítette lámpákra vagyok: az olvasólámpára, az állólámpára és a nagy zöld salátalámpára. Nagyon jól sikerült szerintem még a raklapkanapénk, ami az erkélyünk dísze.

– Általában mennyi időt vesz igénybe, míg az ötlet kézzel fogható formát kap? Melyiket volt a legnehezebb elkészíteni?
Nagyon változó, mert vannak olyan ötleteim, amiket még az ötlet születésének napján muszáj elkészítenem.  A következő csoportba tartoznak azok, amelyek pár napon belül testet öltenek. A legutolsó csoportba tartoznak az olyanok, amik fejben már legalább fél éve megvannak, de még nem jutottunk el a megvalósításához. Ilyen például a nappaliba tervezett 3D-s falikép, a gyerekszobai gardrób és az előszobaszekrény. Több olyan projektünk is volt, ami közben úgy éreztük, hogy még egyszer nem állnánk neki. Természetesen, amikor elkészültek, akkor már imádtuk.  Egyedül a fényképtartó az, aminek szerintem semmi pénzért nem állnánk neki ismét.

– Mi lesz, ha már nem lesz egy milliméternyi hely sem a lakásban?
Ezt a kérdést már magamnak is feltettem párszor. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy pár dolog befejezését úgy halogatjuk. Általában azzal szoktam nyugtatgatni magam, hogy akkor kezdem elölről, mert addigra úgyis megunom a mostani állapotot. Ugyanakkor az egyik barátnőm már jelentkezett is, hogy akkor folytassuk az ő lakásukkal.

– Mióta blogolsz?
Tavaly szeptemberben költöztünk be a lakásunkba és már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy blogot kellene írnom. Megszállt az ihlet és úgy éreztem, hogy ezeket az ötleteket másokkal is meg szeretném osztani. Végül a bátorságot október 24-ére sikerült összeszednem hozzá és akkor írtam az első bejegyzésem.

– Mi motivál leginkább a posztolásban?
Minél többen megismerjék az általam készített dolgokat és kedvet kapjanak ők is a megvalósításukhoz.

– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Rengeteg külföldi és hazai lakberendezéssel kapcsolatos blogot olvasok napi rendszerességgel. Azokat szeretem igazán, amelyek egyediek, más oldalról közelítenek meg egy adott témát vagy azokat, amelyek saját kezük munkájának gyümölcseit osszák meg az emberekkel.

– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Nagyon jólesett, amikor a Caféblogtól megkerestetek, hogy tetszik nektek a blogom. Szeretem, hogy sokan fordulnak tanácsért hozzám bizonyos lakberendezési vagy dekor kérdésben.