Magyarországon élek, Spanyolországról álmodozom
2013 április 16. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Jusztin Ági, a Spanyol Online blog szerzője.
Az újlatin nyelvek reneszánszukat élik. Könnyebbnek tartják ezeket, mint a németet vagy az oroszt, dallamosak, fülbemászóak, szexik. Te miért választottad a spanyolt?
Talán kissé meglepődsz, ha azt mondom: a spanyolra egy mexikói szappanoperának köszönhetően esett a választásom. Tizenhárom éves kamasz szívem teljesen bezsongott, ha meghallottam a Marimar főcímzenéjét a TV-ben, a szövevényes szerelmi história pedig napról napra a képernyő elé szegezett. Az volt egyébként az utolsó szappanopera, amit néztem, de nagyon örülök neki, hogy ekkora hatással volt rám, hiszen a hivatásomat ennek köszönhetem. A gimnáziumban második nyelvként már csak a spanyol jöhetett szóba, ami csak nevében volt második számomra, onnantól kezdve ugyanis, hogy kijöttem az első spanyolóráról, soha többé nem érdekelt az angol, mint első nyelv. Épp pár hete írtam meg egyébként ezt egy bejegyzésben.
Miért a blogolást választottad arra, hogy nyelvet taníts? Tanítasz máshol, máshogyan is?
Igen, tanítok. Valójában a blogolás jött a tanítás mellé, és nem fordítva. Honlapom, a spanyolonline.hu online spanyol magánórákra szakosodott, és mivel itthon vagyok a kilenc hónapos kisfiammal és sok a kismama vagy időszűkében lévő vállalkozó hallgatóm, egyre inkább látom azt a növekvő igényt, hogy az érdeklődők otthon, tanár nélkül is hatékonyan gyakorolni szeretnék a spanyolt. Erre válaszként született meg e-könyv sorozatom, a kínálatot havonta bővítem. A blogon pedig igyekszem annak is érdekes cikkekkel szolgálni, aki nem spanyolt tanul, hanem más nyelvet, vagy érdeklődik a mediterrán kultúrák és életérzés iránt.
Sokan vallják: az internet adta lehetőségeket kihasználva akármelyik nyelv elsajátítható otthon, önállóan. Te az egyéni vagy a csoportos nyelvtanulás híve vagy?
Abszolút az egyéni nyelvtanulás híve vagyok, már csak azért is, mert saját bőrömön tapasztaltam, milyen egy tizenöt fős gimnáziumi csoportban ülni, ahol azért nem haladsz, mert a leglassabbhoz igazodik a tempó, vagy milyen ugyanez egy nyelviskolai csoportban, ahol akármilyen penge mindenki, csupán négy leckét vehettek át, mert a tanmenet szerint annyi a megengedett. Egyéni felkészüléssel gyakorlatilag megfelezheted például a nyelvvizsgáig szükséges utat, pláne, ha még utazással sem kell foglalkoznod, mert otthonról tanulsz.
Magyarországon még mindig „papírt” kérnek, nem használható nyelvtudást. Mit javasolsz a nyelvtanulóknak: akarjanak mindenáron nyelvvizsgát szerezni, vagy „elég”, ha beszélik a nyelvet?
Attól függ, mi a céljuk. Még mindig sokan vannak, akik csak diplomához szeretnének nyelvvizsgát. Erre a célra megfelel a papír is, akár már másnap elfelejthetnek mindent, amit tanultak. Ha viszont külföldi munka, nyaralás vagy itthoni multis környezet a cél, jobb, ha nem a papírra koncentrálunk, mert úgyis „élesben” kell bizonyítani, legyen az éttermi szituáció vagy idegen nyelvű állásinterjú.
Spanyolország vagy Mexikó? És a kikerülhetetlen kérdés egy spanyolostól: Real vagy Barca?
Spanyolországban többször megfordultam, mondhatom, nem volt egy olyan szeglete sem, ahová ne vágynék vissza. Életem álma –már azóta az ominózus szappanopera óta – mégis Mexikó. Nem vagyok a strandon sütkérezés nagy szerelmese, ami engem érdekel, az a rengeteg azték és maja romváros és a csodás tájak, vagyis: menni, menni felfedezni mindent! Fociban egyáltalán nem vagyok jártas, ez a kérdés nálam inkább így hangzik: Iker Casillas vagy Piqué?
A blogodat azoknak is érdemes látogatni, akik nem tanulnak spanyolul, hiszen írsz ételekről, kultúráról, a mindennapi történésekről is. Mi az, ami legjobban megfog spanyol kultúrából? Mi az, amit a két nép tanulhatna egymástól?
Nagyon tetszik a spanyol kultúrában, hogy akármelyik falut is fedezi fel az ember, megvan a maga kis ünnepe, amikor napokig vásár, zene, tánc a főtéren… A másik, hogy tudnak az emberek egy kávé mellett órákig beszélgetni, náluk a beszélgetés a kultúra része. Azt hiszem, nekünk, magyaroknak is lehetne tanulni a mérhetetlen életszeretetből, ami belőlük árad. Hogy az sem baj, ha szemét a főnök, vagy hogy épp elfogyott a pénz, mert van kivel megbeszélni, és tudják, hogy úgyis lesz jobb. Nekem, mint alapvetően optimista beállítottságú embernek ez igazán szimpatikus hozzáállás.
A mediterrán étrendet is szívesen tanítanám itthon – a spanyolok rengeteg halat, gyümölcsöt, növényi olajat fogyasztanak, desszertre süti helyett is gyümölcsöt esznek a munkahelyi menzákon… Biztosan kevesebb lenne a szívbeteg, magas vérnyomással küzdő magyar. Persze, az éghajlat miatt szerencsésebb helyzetben vannak, mint mi, ha a mediterrán diéta alkotóelemeinek szemszögéből nézzük.
Melyik a kedvenc helyed Spanyolországban és miért?
Bár sokkal több helyet kéne látnom ahhoz, hogy igazságosan tudjak válaszolni – északon például még egyáltalán nem voltam -, az eddig látottak alapján biztos, hogy Granada viszi a prímet. Gyönyörű szép ékszerdoboz, izgalmas arab piaccal, rengeteg klasszikus épülettel, flamenco-kocsmákkal, és a tetején a korona: az Alhambra, az arab palotaegyüttes, amit fél napig tart bejárni, de egy életre megmarad az emléke. Nem utolsó sorban: itt voltunk nászúton a férjemmel, talán emiatt is szerepel az első helyen. A top 3-ba még Toledo és Córdoba fért be nálam – úgy néz ki, kisváros-párti vagyok.
A spanyol emberek kicsit talán szétszórtak, mégis boldog emberek. Hogy működhet ilyen jól egy ország, ahol ilyen kaotikusak az állapotok? Mennyi köze van ehhez az éghajlatnak?
Az imént említett életszeretet tevékenységeik minden területén mutatkozik, így tudják könnyebben átvészelni a nehézségeket. Hozzá kell azonban tennem, hogy Spanyolországban jelenleg rengeteg a gond: a fiatalok 45%-a nem talál munkát, az idősebbek között is 25%-os a munkanélküliségi ráta, az általános elégedetlenség sokkal nagyobb, mint mondjuk tíz éve. Innen, Magyarországról szemlélve minden nyugati ország romantikusan idillinek tűnik, pedig belülről csöppet sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi. A fiatalok kivándorlása ma már sajnos Spanyolországban is általános jelenség. Meggyőződésem viszont, hogy az ország hamarosan kilábal a válságból, hiszen a csodás városok, tengerpartok és a nagyszerű éghajlat turisták özönét hozza évről évre, ahol pedig turisták vannak, ott előbb vagy utóbb megindulnak a leállt beruházások és jön a fellendülés.
Láttad a nagysikerű spanyol filmet, a Torrente sorozatot? Egyszer azt hallottam egy ott élőtől, hogy a spanyolok kicsit tényleg ilyen debilek.
Be kell valljam, nem láttam, mert nem igazán passzol az ízlésemhez. Hogy a spanyolok debilek-e vagy sem… Én abban hiszek, hogy egyik népre, népcsoportra sem lehet általános jelzőket aggatni. Mindenki azt lát bele egy emberbe, egy népbe, amit bele akar látni, de ez nem feltétlenül az adott népet, sokkal inkább a szemlélőt jellemzi. Nem hiszek a sztereotípiákban és kategorikusan elutasítok minden skatulyát, akár rólunk, akár más népekről van szó. Még mielőtt a moziból ítélkezünk, inkább utazzunk ki, és döntsük el magunk, tényleg kicsit debilek-e a spanyolok, és gondoljunk arra, mit mondana a magyarokról egy spanyol az Üvegtigris után.
Magyarország vagy Spanyolország?
Magyarország az az ország, amit nap mint nap választok, hogy itt éljem az életemet, a nehézségek ellenére is. Spanyolország pedig az az ország, amiről nap mint nap álmodozom, hogy hamarosan visszatérek a férjemmel, visszük a bébit, csodásakat kirándulunk, kivonulunk a playa-ra, lefotózzuk az összes híres szobrot, kiülünk egy teraszra meginni egy horchata-t, élvezzük, hogy még fél tízkor is világos van…egy hét után pedig jövünk haza, Magyarországra.
A szeretetért nem adnak pénzt
2013 április 8. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bartha Annamária, a Feketén Fehéren blog szerzője.
„A leszokási mániákon én már túl vagyok” – kezdődik a blogod első bejegyzése. Utána említed a dohányzást. Mesélnél erről kicsit bővebben? A Feketén fehéren tekinthető egyfajta új élet kezdetének?
Új élet kezdetének nem nevezném a dohányzás felfüggesztését, de a blogom akkor indult, ami nyilván egyfajta kezdet. Terveim alapján a Feketén fehéren először a dohányzásról való leszokásról szólt, mivel rájöttem, hogy a témája időben korlátolt, így a blog is változott. A címe utal arra, hogy a személyes nyavalyáimon túl, részrehajlás nélkül, feketén-fehéren igyekszem bemutatni a társadalmat érintő kérdéseket. Előfordulhat az is, hogy meg fogok osztani orosz vagy kazah ételrecepteket, fotókkal illusztrálva. Mindenesetre nem skatulyáznám be kategóriákba a felületet.
„Szociálisan érzékeny emberként definiálod magad. Mit is jelent ez pontosan? Ahogy írod, takarót és élelmet osztasz a fázó hajléktalanoknak, ha hideg van. Ez a hivatásod is?
Szeretek szeretni, ami nem korlátozódik csoportokra (lásd: hajléktalanok), amúgy meg a szeretet nem hivatás és pénzt sem adnak érte…
A hátrányos helyzetű embereket meg csak addig tudom támogatni, míg hajlandóak tenni életük megváltoztatásáért vagy a takaró, amit adok az éppen fagyhaláltól menti meg őket. Másfelől meg az utcán nehezemre esik közömbösen elmenni éhező, fagyoskodó emberek mellett. A virágot áruló nyugdíjasoktól meg kötelezően veszek egy csokrot, amit azon nyomban vissza is adok azzal, hogy adják el másodjára, talán egy randevún nagyobb örömöt okoz a virág, mint nekem.
Mi a véleményed a magyarországi hajléktalanok helyzetéről? Sokan azt hiszik, nyugaton nem fordulhat elő az, hogy valaki az utcára kerüljön. Pont most jártam Svájcban és bizony ott is látni néhány utcán kolduló embert.
Nagyon összetett a kérdés, jelenleg azon is dolgozom, hogy bemutassam a Magyarországon működő szociális programokat, melyek kiutat sejtetnek a hajléktalanságból. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy nincsenek elkülönítve a dolgozni, felemelkedni akaró hajléktalanok a reményvesztett sorstársaiktól. Véleményem szerint ez nagyban megnehezíti az integrálásukat. Továbbá azt is gondolom, hogy koldusok mindig voltak, vannak és lesznek függetlenül attól, hogy a világ mely részén vesszük górcső alá őket. Kérdés csupán, hogy a kormányok megkönyörülnek- e rajtuk, biztosítanak-e a részükre egy priccset, ahol lehajthatják a fejüket éjszakánként.
Egy személyre szóló matrac már könyörület. Gondoljunk csak bele, mennyire kellemetlen tud lenni egy idegen ágyában elaludni. A hajléktalanok a szállókon az év 365 napján minden éjjel más matracon kényszerülnek álomba „szenderülni”.
Az emberek nagy többsége inkább elfordul a rászorulóktól, te mégis hajléktalan nők nőnapjára mész. Az erről szóló bejegyzésedből az jön le, meghatódtál az ott látottaktól. Összességében milyen egy ilyen esemény a léleknek? Embere válogatja?
Azok az asszonyok és férfiak a szerencsésebbek közé tartoznak, mint ahogy írtam is, leginkább mélyszegénységben élőknek tűntek, mint sem a szó elterjedt értelemben vett hajléktalanoknak, sértően szólva csöveseknek. Mosakodnak, van „fedél” a fejük fölött. Meghatóan jó érzés volt látni, hogy egy picit kiszakadtak azok az emberek a sorsuk szomorúságából. Rendeztek nekik egy bulit, ahol táncolhattak, adomány nasit ehettek, támogatták egymást. Röviden, őszinte öröm lengte be a helyszínt.
A legveszélyesebb nőként hajléktalannak lenni?
Azt gondolom, hogy erre a kérdésre Lakatosné Bertalan Jutka már válaszolt. Amúgy meg a huligánok nem válogatnak áldozataik neme alapján, gyakran hallani hajléktalan verésről, gyújtogatásról. Személyesen is ismeretem több olyan hajléktalant a 2000-es évek elején (akkoriban többször beszéltem velük), akiket nagy valószínűséggel halálra vertek.
Említetted, hogy a legnagyobb problémának azt látod, a kiemelkedni vágyó hajléktalanok nincsenek elkülönülve azoktól, akik feladták. A többség inkább ilyen vagy inkább olyan? Sokszor hallani azt, hogy a hajléktalanok többsége inkább marad az utcán, mert a családtagjaiknál vagy a szállón még rosszabb lenne.
Erre a kérdésre leginkább szakmabeli tudna válaszolni, Lakatosné Bertalan Jutka hajléktalan aktivista szerint többségük vágyik a rendezett életre, amiért tennének is. Én hiszek neki.
Volt már atrocitásod olyan esetben, amikor segítettél volna, de nem láttak szívesen?
Atrocitás nem ért, de zárt ajtókon kopogtam már.
Dohányzás felfüggesztéséről beszéltél, nem leszokásról. Ez tudatos volt? Talán magad is úgy gondolod, mint sokan, hogy erről nem lehet leszokni, maximum abbahagyni egy időre? Neked eddig hogyan sikerült?
Szenvedélyes dohányos voltam, írtam is erről, de nem tervezem újra szívni a cigit. Boldogabb, felszabadultabb vagyok nélküle, bár az elmúlt héten baráti körben sörözés közben egy-egy szál cigarettát elszívtam, de szerencsére nem frusztrál a dolog, nem kívánom a nikotint. Láttam a szüleim példáját, akik évtizedekig szívták, mégis egy nap felhagytak ezzel a szokással. Nem szenvednek, sőt vidám, egészséges teremtések. A „felfüggesztés” kifejezést meg kiskapunak használom, mert lehet akár mankó is, nem tanácsos a kudarc felől megközelíteni a leszokás kérdést.
Mit szólsz ahhoz, hogy 2013-ban már egy pályaudvaron sem lehet sehol sem rágyújtani? Megoldás ez bármire is?
Nagyon örülök neki! A nem dohányosok „szabadon” lélegezhetnek.
Milyen visszajelzéseket kapsz a blogodra? Finoman szólva sem azokról a tipikus, csajos, rózsaszínű témákról írsz.
Még nincs fóruma az írásaimnak, de remélem eljön az idő és beszélni fognak róla, amúgy igyekszem a nőket érintő szemszögből tálalni a dolgokat.
A stílusos férfi inkább Marlboro Man, mint Justin Bieber
2013 március 11. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Little Black, vagyis a Kis Fekete blog szerzője.
Az első, megkerülhetetlen kérdés: van kis fekete a gardróbodban?
Igen, persze. Egy térd fölé érő, klasszikus fazon, mondhatnánk akár egyszerűnek is, de remekül lehet kombinálni különböző stílusú ékszerekkel, kiegészítőkkel, ezért nagyon szeretem.
Azt figyeltem meg, Magyarországon még mindig nem mernek a nők bátran, stílusosan öltözködni, általában a gyorsan változó trendek szerint választanak maguknak ruhákat és mindenki felvesz mindent, ami divatosnak számít, életkortól, testsúlytól függetlenül. Te hogy látod ezt?
Stílusa szerintem mindenkinek van, ami hiányzik, az sokszor inkább az ízlés, a kifinomultság. Ebből lehet az, hogy szürke kisegérnek öltözve csupa casual ruhát választanak, vagy ellenkezőleg, magukra aggatnak mindent, ami csillog és fodros.
Hol vásárolsz magadnak ruhát? Jársz turkálóba?
Turkálóba nem járok. Barátnőim, ismerőseim közül többen lelkes turizók, és sokszor sikerül nekik igazán jó darabokat találniuk. Olyankor mindig eljátszom a gondolattal, hogy elmegyek én is. Aztán amikor ott vagyok, sosem találok semmit, ráadásul van egy fajta szag is, amit nem szeretek. De talán ez is olyan, hogy többször kellene eljárni és előbb-utóbb én is rábukkannék egy kincsre. Nem tudom. Egyenlőre maradok az üzleteknél. Ha már vadászat, jobban szeretek leárazásokon kifogni egy-egy jó cuccot. Ruhavásárlás? Bevásárlóközpont, fast fashion márkák – roppant kommersz, de előbb-utóbb valamelyik üzletben találok magamnak olyan ruhát, amit keresek – olyan áron, amit ki tudok fizetni érte. Mert azért valljuk be, ez utóbbi sem mellékes szempont.
Mi a kedvenc ruhadarabod? Melyik az a darab, ami egyetlen nő szekrényéből sem hiányozhat?
A kis fekete mellett? 🙂 Egy jól szabott farmer.
Sokáig tartotta magát az az elv, a táska, a cipő és a smink harmonizáljon egymással. Ez az utóbbi években megdőlt. Te hogy látod, mennyire fontosak a kiegészítők?
Én azért továbbra is hiszek a harmóniában, ami nem azt jelenti, hogy zöldet és kéket nem hordunk együtt, de a stílusos megjelenésen sokat segíthet az összeillő színek kiválasztása. A kiegészítők nagyon fontos elemei szerintem az öltözködésnek, hiszen ugyanaz a ruha teljesen máshogy nézhet ki két különböző típusú kiegészítővel.
A vastag kötött sálak nagyon divatosnak számítanak mostanában. Mi a véleményed a nőiesebb kendőkről, bolerókról, stólákról, kalapokról?
Ezek is épp úgy kiegészítők, mint az ékszerek. Érdemes variálni őket. A sálakat szeretem, a kendőket egy picit korhatárosnak tartom, inkább középkorú vagy idősebb hölgyeken tudom elképzelni –esetükben azonban abszolút pozitív. Stólát alkalmi ruhákhoz hordanék, utcai viseletként inkább a poncsóra szavazok. A bolerókat személy szerint nem szeretem. A kalapok nagyon fejforma függők, így meg kell válogatni, mi áll jól igazán – amúgy itthon kevesen hordanak kalapot, inkább a sapkák keresettek. Érdekes lenne tudni, ennek mi lehet az oka.
Biztosan van olyan nő, akinek a stílusa nagyon tetszik, esetleg példaképed. Ki az?
Kate Moss öltözködése nagyon tetszik, de egy kiemelt példaképem nincs. Összeszedegetem innen-onnan azt, ami tetszik és igyekszem átültetni ezeket a divatmorzsákat a saját öltözködésembe.
Beszéljünk a férfiakról is: hogyan öltözködik a számodra stílusos férfi?
A stílusos férfi inkább Marlboro Man, mint Justin Bieber. Egyáltalán nem jönnek be a kislányos arcú, alultáplált pasik, bordó szűknadrágban. Inkább ing, mint póló, de jöhet a farmer és sportzakó. Az öltöny mindig öltöztet, de nem vágynék rá, hogy minden nap bankár külsőbe bújjon a pasim.
A sokat emlegetett hasitasi, zokni-szandállal, hálós atléta, trottyos mackó alsó, suhogós melegítő közül te mitől kapsz frászt? Mit ne viseljen egy férfi?
Remek lista, nehéz a választás, jobb ha ezt mindet hanyagolja egy férfi. Ezek kívül még az ezüst-neonszínű cipőket mondanám – és a virágos selyempizsamát is hagyják meg Marc Jacobsnak.
Ki vagy mi okozta a legnagyobb kárt az általánosságban vett divatnak az elmúlt években, évtizedekben?
Eladói oldalról a műszál elterjedése. Tele vannak az üzletek a mostani szezonban is 100% poliészter, akril és más műszálas anyagból készült ruhákkal. Ezek ugyan nagyon szépek, de kellemetlen őket egész nap viselni, pláne jó időben.
Vásárlói oldalról pedig a lehetőségek rohamos növekedése mellé nem párosult még megfelelő mennyiségű önkritika, így sokszor olyan cuccokat is meg- és felveszünk, amit nem kellene.
Sarah Jessica Parker vagy Audrey Hepburn?
Mint Kis Fekete Blog egyértelműen Audrey Hepburn, de a Szex és New York pozitív hatását a nők öltözködésére nem lehet elvitatni. Audrey Hepburn stílusa egyedi és megkérdőjelezhetetlen, de talán már nem divatos. Míg SJP-t nem mondanám stílusosnak, inkább nagyon divatos – ami nem örök.
Lenne igény a szép és harmonikus otthonra
2013 január 7. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Oláh Bernadett, a Dettydesign blog szerzője.
– Milyen térszervezési alapelvek alapján dolgozol?
Nagyon fontos a terek optimális kihasználása, szervezése. Erre főleg kislakás esetében kell nagyon odafigyelni, nem szabad kihasználatlan területet hagyni. Tárolni pl lehet bárhol, bármekkora helyen. Ezen kívül persze a legfontosabb a háziak igénye, pl. ha ők nem szeretnék a ma még mindig divatos nyitott amerikai konyhás elrendezést, akkor nem tervezem úgy. Az is igaz, hogy ha szokatlan kéréssel rukkolnak elő, én az előnyei mellett a hátrányára is felhívom a figyelmüket. Volt, hogy valaki a hálószobájába szerette volna helyezni a fürdőszobáját. Ez feng shui szempontból sem megfelelő (lakberendezéskor igyekszem a feng shui törvényeit is figyelembe venni), és számos hátránya is van. Mikor ezt kifejtettem, inkább lemondtak róla. És nem bánták meg.
– Mi inspirál, amikor berendezel egy lakást/házat? Volt már olyan, hogy nagyon nem jött az ihlet? Min múlik ez?
Ötlet mindig van. Sokszor elég a megbízó kedvenc tárgya, hobbija, foglalkozása, hogy ihletet adjon a témára, hangulatra, stílusra. De olyan is előfordult már, hogy nem sikerült kiismerni a megbízó ízlését, és elsőre nem aratott tetszést a terv. Nem tudott megnyílni előttem, nem bízott bennem, így nem is sikerült testre szabottan terveznem számára. De ezt átbeszéltük, és végül is tökéletes lett a végeredmény.
– Egyik bejegyzésedből tudjuk, hogy 2013 színe a smaragdzöld lesz. Mennyire tartod fontosnak a színeket? Ez a legfontosabb szempont egy lakás berendezésénél?
Nem a színek a legfontosabbak. Több minden nagyon fontos: a megbízó igényei mindenképpen, az anyagi keret, befolyásolhatja a tervezést a ház/lakás helyszíne/stílusa, hogy tervezéskor milyen bútorokhoz, tárgyakhoz kell alkalmazkodni, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy lecserélje a teljes bútorzatot. Természetesen a lakberendezőnek az lenne a legideálisabb helyzet, ha ő álmodhatná a teret, a bútorokat, a színeket, de ez nagyon ritkán adatik meg. Így mindent együtt figyelembe véve kell tervezni.
– Lehet-e egy sötét lakásból fényeset varázsolni, vagy ez még egy lakberendező képességeit is meghaladja?
Fényeset talán nem, de világosabbat igen, lehet. Hogy hogyan? Világos árnyalatú burkolatokkal, falfestéssel, a legjobb a sárga, mert az veri vissza a legtöbb fényt. Segíteni lehet még a sötét helyiségen, ha fényes, tükröződő felületeket alkalmazunk: konyhában esetleg a berendezési tárgyak inox felülete segíthet. A tükörrel nemcsak a fényt lehet megtöbbszörözni, hanem különböző optikai trükkökre is képes. És még nagyon fontos a megfelelő világítás is. Ma már egy sötétebb sarkot is hangulatossá lehet tenni megfelelő fényforrással, kuckóssá, budoár jellegűvé válik a hely. Vannak, akik direkt ilyet szeretnének. Ha sötét egy helyiség, akkor szűkebbnek is érezzük a teret. A térérzeten segíthet, ha nagy tömegű bútorok helyett kisebb, légies bútorok kerülnek a helyiségbe. Nagyon fontos, hogy ne legyenek ott nem használt, felesleges tárgyak. Ki kell használni minden apró helyet a tárolásra.
– Mit terveznél legszívesebben?
Ez nagyon érdekes, mert tényleg teljesen mindegy. Szeretem a szakmámat, szeretem, mikor a munka végeztével csak mosolygó, megelégedett arcokat látok. Bár az tény, hogy mostanában több az egy helyiségre korlátozódó tervezés. Szívesen terveznék megint teljes lakásokat, irodákat, és a tervezéstől a kivitelezésig is szívesen végigkövetném egy otthon megszületését.
– Mennyire divat Magyarországon, hogy lakberendezőhöz fordul az ember?
Én vidéken élek. Sajnos a gazdasági helyzet most nekünk sem kedvez. Sokan inkább maguk oldják meg otthonuk csinosítgatását. Ha végképp lakberendező szakértelmére van szükségük, csak személyes -, vagy internetes távtanácsadást kérnek. Ez olcsóbb és gyorsabb módja a segítségnek a tervezéses szolgáltatásnál. Még akkor is ezt a lehetőséget választják sokszor, ha nem egyenértékű azzal és csak iránymutatónak alkalmas. Azért remélem, hamarosan változik a helyzet, és ismét több tervezéses feladatot kapok.
– Milyen szempontok alapján rendeznék be az emberek az otthonukat? Csak a pénz vagy az esztétikum is fontos?
Igény lenne a szép és harmonikus otthon kialakítására, de sajnos nagyon kevesen engedhetik meg maguknak lakberendező bevonását. Sokan, ha végképp nem bírnak a feladattal, és van egy kis pénzük szakértőt bevonni, csak tanácsadást kérnek.
– A régi magyar hagyományok már nem igazán jellemzőek egy ház berendezésénél. Szerinted ez nem probléma? Parasztházban szinte már senki nem akar lakni.
Éppen a napokban néztem utána, hogy 2012-ben mi volt a best of ház az én facebook oldalamon. És meglepetésre a legtöbben egy kandallós, rusztikus faházat lájkoltak és osztottak meg. Szerintem az emberek kezdik felismerni és értékelni a rég hagyományait, hangulatát, szomjazzák a romantikát. Egyébként én parasztházban élek, teljesen korszerűsíteni kellett ugyan, de szeretem vastag vályog falait, szeretem, hogy nincsenek benne párhuzamosok, hogy van egy bizonyos atmoszférája. Ilyen házban szerintem kötelező a természetes anyagok használata, ez is adja a meleg hangulatát. Pár napja tettem fel egy bejegyzést sok képpel az otthonomról Csak természetesen! címmel.
– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A legelsőre. Egy osztálytársam szüleinek terveztem új építésű társasházi lakását. Ők megbíztak bennem, én ráéreztem igényeikre és elsőre sikerült személy szerint nekik készült tervvel előállnom. Ma is áradoznak, milyen jó, hogy besegítettem a tervezésbe, vásárlásba, kivitelezésbe, hogy a tapasztalatszerzés költséges terhét levettem róluk.
Kitartunk és próbáljuk a köz hangját megragadni
2012 december 31. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Akik válaszolnak: Chat Géza és Che Tamás, az Enter blog szerzői.
– Ha a magyar közéletről van szó, az embernek mostanában az az érzése, hogy befogni a fülét és becsukni a szemét. A blogotok tanulsága szerint ti (meg még persze nagyon sokan) mégis kitartotok. Ez valamiféle perverzió vagy történjék bármi is, azért mégiscsak illik képben lenni?
Személy szerint úgy gondolom, hogy a saját és az utánunk jövő generációknak (mindketten húszas éveink közepén járunk) alapvető problémája, hogy soha sem volt meg az, amivel, vagy ami ellenében definiálhatta volna magát. Most, több, mint húsz évvel a rendszerváltás után azonban annyi minden halmozódott fel és kezd kibukni, hogy nem lehet tovább húzni, hogy mindenki megnyilatkozzon, aki teheti. (Che Tamás)
Kitartunk és próbáljuk a köz hangját megragadni. Semmilyen szinten sem egy leányálom az aktuálpolitika vívmányairól kiadott újdonságokat olvasni, de a tisztánlátás végett, bizony ott kell lenni, ha nem is frontvonalban, de valahol a leghátsó sor előtt kettővel. Nem célunk agyvérzésig belefolyni a dolgokba, ahogy a világot sem akarjuk megváltani, bár ez utóbbi nem is áll olyan távol elképzeléseinktől. (Chat Géza)
– Szerintetek érdekli egyáltalán még az átlagembert az, ami itt a közéletben van vagy ez már csak megszokás?
Bár sokan még mindig bizonyos ideológiák szűrőjén át szemlélik a világot, úgy gondolom, jelenleg egyre kevesebben engedhetik meg maguknak azt, hogy ne foglalkozzanak a közélettel. (Che Tamás)
Érdekli. Vagy a már említett elmebetegség szintjén, hogy másról sem tud beszélni a sarki bisztróban, vagy az új nemzedék „szégyellem, de azért letagadom” hozzáállásával. Egyik sem jó megközelítés, de nem lehet mindenkihez egyesével odamenni, hogy márpedig ez nem így van kisbarátom, menjél gondolkodjál legalább egy szemhunyásnyit. Ezért dolgozunk ketten a komolyabb hangvételű posztokon, hogy minél szélesebb legyen a betekintés az adott témára. Én meg eléggé befolyásolható vagyok, arra barátkozom, amerről a szél fúj. (Chat Géza)
– Mi a jó pl. abban, ha az ember az X-Faktor nézésével tölti az idejét? Egyszer valaki erre azt mondta, ő bevallja őszintén, azért mégiscsak szeret dagonyázni a mocsokban, de ettől még kívülállónak érzi magát.
Bár én nem írok ebben, vagy hasonló témában, de azért a lemezeladási statisztikákat ismerem – márpedig 2012-ben jó pár hétig előkelő helyen szerepeltek a tehetségkutatókból katapultáltak felvételei. Azon túl, hogy erről megvan a magam nem túl hízelgő véleménye, ebből is látható, hogy mekkora befolyással van az emberek életére az a borzalom, ami esetenként a televízióból ömlik. Egy ilyen helyzetben pedig szerintem van létjogosultsága annak, hogy a témában olyan ironikus, könnyedebb hangvételű cikkek is szülessenek, mint amilyeneket mondjuk az Enter jegyez.(Che Tamás)
Mi a jó? Semmi. Na jó, ez azért nem teljesen igaz. Szerintem komoly felüdüléssel szolgálhat egy-egy ilyen műsor, mert kiváló vitaalapot képezhet bármikor, de anélkül, hogy családok hullanának szét. Nem kell idegeskedni rajta, csak nézni, bambulni bele a csoda-dobozba. Ha már lehet nevetni mások hülyeségén, akkor miért ne tegyük? Ez az ő feladatuk, hogy szórakoztató termékeket állítsanak elő a fogyasztóknak. Vannak, akik megveszik és szeretik, akik megveszik és meg is vetik egyben, és akik teljes mértékben szánalomnak tartják az egész magyar kereskedelmi televíziózást. Ha úgy van, akkor megnézem az adott agybomlasztó műsort, de csak emiatt nem fogom átszervezni egyik napomat sem. (Chat Géza)
– Volt a témában posztotok is, de dióhéjban mi a véleményetek a most zajló egyetemista tüntetésekről?
Szerintem a kormány ezúttal jóval nagyobb darázsfészekbe nyúlt, mint számította, méghozzá azért, mert szerintem olyan prekoncepciókkal láttak neki egy sokezer embert érintő átalakításnak, hogy például a diákság tudatlan hülyegyerekek tömege, vagy hogy a társadalom majd ezt is zokszó nélkül benyeli, mint annyi más korábbi intézkedésüket, melyekért jobb sorsú országokban már rég rommá tüntették volna az összes közteret. No, és a diákok pont azért csinálják jól, mert tételesen cáfolnak rá ezekre az előítéletekre. Giró-Szász múlt szerdai –egyébként semmitmondó- bejelentésétől szerintem azt várta a kormányoldal, hogy majd szépen lecsendesíti a tömegeket, aztán ha karácsonyig nem is történik semmi, kit érdekel, mert karácsonykor úgysem tüntet senki. Nem jött be, mert szép dolog az ígérgetés, de azért addig mégis folytatódik a tüntetés – így a hallgatók -, amíg valami írásos tervezetet nem láthatnak. Ez a hozzáállás szerintem meglepte a minisztériumot, ezért jelentették már be másnap, hogy mégsem lesz kolbászból a kerítés. (Che Tamás)
– Ti melyik tábort erősítitek? Akiknek már annyira elege van, hogy mennének világgá, vagy bármi is van, kitartotok az itthoni élet mellett?
Szerintem teljesen természetes, ha az ember eltölt egy kis időt külföldön élete különböző szakaszaiban, és nem gondolnám, hogy ez egy ilyen sarkalatos döntés volna: megyek, vagy maradok. Ha úgy adódna, mennék, de hosszútávra egész biztos hazajönnék. (Che Tamás)
Én egy kicsit azért itthon is ellébecolnék, de ha bejön a piros hetes a roulette gépen, akkor sanszos, hogy dobbantanék. De ennek oka, még véletlenül sem a jelenlegi pesszimista hangulat. (Chat Géza)
– Láttam, hogy az indexes, comment:com-os Sixx is a rajongótok, pedig még friss a blogotok. Kell ennél nagyobb elismerés?
A pontosság kedvéért, Sixx nem az Enter oldalát szereti imádja, hanem Chat Géza fiktív személyét, ami pedig oly egyszerű okoknak köszönhető, mint személyes ismeretség, és hogyvolt-os bedolgozás. Csupa nárcisztikus indíttatásból raktam ki a saját Facebook fanpage-em oldaldobozát és még véletlenül sem az Enter-ét, mert nem csak ezt az egy felületet akarom reklámozni álnevem alatt, hanem a spoileren és a hogyvolton megjelenő írásaimat is. A kérdésre válaszolva, elismerésből sosem elég, de majd ha a Főszerkesztők Fóruma kezet csókol nekünk, vagy ha más nagy blog mogulok tőlünk idéznek, akkor talán joggal érezhetjük úgy, hogy egy picit hátradőlhetünk, megpihenhetünk, és bonthatjuk a kölyökpezsgőt. (Chat Géza)
– Mit gondoltok az Index.hu-ról? Csak azért kérdezem, mert úgy látom, az a fajta fiatalos, szabadszájú stílus rátok is hatással volt. Egyesek szerint leszállóágban vannak, egyre több alapember megy máshová.
Szeretem, imádom. Mondjuk, csak a Napirajzot olvasom el, de nálam már ez is munkának minősül. (Chat Géza)
– Aki közéleti témában, ilyen stílusban ír, annál könnyen előfordul, hogy jól elküldik a fenébe. Vannak már nektek is ilyesfajta rajongóitok?
Volt már, aki azt nehezményezte, hogy milyen alapon bújunk álnevek mögé. Én erre két dolgot tudnék mondani, egyrészt, hogy „Isten hozott az interneten!”, másrészt hogy a „Google a barátod”. Mindkettőnk személyazonossága viszonylag gyorsan kideríthető egy gyors keresés vagy néhány kattintás árán, ha valakinek annyira fontosak az anyakönyvi információk (hozzáteszem, ezt egyfajta utolsó támadási lehetőségnek tartom azok számára, akik képtelen lennének érdemben érvelni). Azt is megkaptam már, hogy milyen alapon merészel ez a féreg –ti. Én – visszaélni Cseh Tamás nevével. Erről szó sincs, a felmenőim Cseh és Tamás vezetéknévvel rendelkeztek, innen a nicknév. Amúgy sem állna szándékomban gyalázni Cseh Tamást, szeretem a munkásságát. A nagyanyámat Cseh Irénnek hívták, így mintha a Levél nővéremnek lemez egyenesen neki szólna (persze nem, csak viccelek). Másrészről viszont hol voltak ezek a hangok akkor, mikor Cseh Tamás halálakor Orbán azt találta mondani, hogy a „legjobb katonájuk” távozott. Nos, ha valami nem volt Cseh Tamás (politikai hovatartozástól függetlenül), akkor az a pártkatona, és egy ember halálát önző kampánycélokra fordítani több, mint visszataszító. (Che Tamás)
Már a Mandineren is szétszedték egy cikkünket. A maga fura módján, az is vicces volt. De alapjaiban nem rendelkezünk kolosszális olvasótáborral, hogy még utálóink is akadjanak. Sajnos. Pedig bőszen visszaszólogatnánk. (Chat Géza)
– Kedvenc blogok?
Sanyiabagoly, Tékasztorik, Stefánia ez utóbbi csak a szörnyülködés miatt. (Chat Géza)
Minekvan (Che Tamás)
– Ki lenne az, akit első körben távolítanátok el a magyar közéletből?
Ó, a bőség zavara. Frankó Roni és Lovász Laci duót, úgy ahogy van az mr2-s „Egész úton hazafelé” című műsorukkal együtt. Az mindig felnyomja a cukrom. (Chat Géza)
Az eltávolítani, az egy csúnya szó, mintha rosszat kívánnánk valakinek. De ha arra kellene példát mondani, hogy kitől vennénk jó néven, ha szép csendesen visszavonulna, és sosem mutatkozna többé nyilvánosan, akkor a Bayer Zsoltot mondanám. Nem csak azért, mert amúgy nem értek egyet sem a véleményével, sem a tevékenységével, hanem mert Bayer egy zseniálisan induló írói karriert hajított ki a kukába a politikai szervilizmus kedvéért, és ma már képtelen vagyok úgy olvasni például a Tündértemetőt, hogy ne jutna eszembe közbe a habzó szájú, fröcsögő publicista képe. (Che Tamás)
Légy saját magad varrónője!
2012 december 17. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Bátki Szilvia, a Varrás receptek blog társszerzője.
– Meséljetek kicsit a blogról! Hogy indult ez nálatok? Hogyhogy ketten csináljátok?
Sógornők vagyunk, kettőnk közül Anita képzett varrónő, míg én a hobbivarrók táborát erősítem. Nagyon sokat ötleteltünk együtt, így én arra gondoltam, hogy miért is ne oszthatnánk meg másokkal is ezeket az ötleteket, a képes elkészítési útmutatójukkal együtt, hasonlóképp, mint a gasztroblogokban. Így egy blogban ötvöztük Anita profizmusát az én hobbivarrós „tudásommal”, hatalmas lelkesedésemmel.
– Egymást inspiráljátok?
Igen, inspiráljuk és egyben jól ki is egészítjük egymást. Blogunk célja az, hogy egyrészt ötleteket adjunk a kezdő- és haladó hobbivarróknak, inspiráljunk, egy kicsit tanítsunk, illetve szeretnénk, ha átjönne a blogunkon keresztül az, hogy mennyire szeretünk varrni, hisz a varrás csodálatos dolog.
– Az utóbbi időben nagyon belehúztatok, ami a posztjaitok számát és minőségét illeti. Télen több az ötlet, több az idő, lehet varrni otthon, a jó melegben?
Varrni mindig szoktunk, de mivel mindketten kisgyermekes anyák vagyunk, így a tavasz és a nyári időszak inkább a kirándulásoké, míg télen valóban többet előkerül a varrógép.
-Honnan jönnek az ötletek? Ennyire kreatívak vagytok vagy esetleg máshol látott ötleteket valósítotok meg vagy kicsit mindkettő?
Mindketten szeretjük az egyedi dolgokat, szeretünk játszani az anyagokkal, imádunk alkotni, így született meg bőr és csipke kombinációjából egy egyedi ékszer szettünk is. Az ötletek jönnek maguktól is, de inspirálnak a családtagok és a barátok is, hisz mindig rendelnek valamit.
– Hogy tekintenek a mai nők a varrásra? Nem tartanak tőle kicsit?
Igen, jól látod, sokan valóban tartanak a varrástól, a varrás megtanulásától. Pedig ha tennénk egy képzeletbeli utazást a múltba és visszamennénk az időben úgy 40-50 évet, bizony azt látnánk, hogy szinte minden lány/asszony tud varrni. Ha géppel nem is, kézzel igen. Sokan horgolnak, kötnek is, van aki gyönyörűen hímez. A mai rohanó világunkban valahogy nincs idő semmire. Sokaknak még egy gomb felvarrása is komoly nehézséget okoz. Pedig a varrás csodálatos dolog. Hiszen mi magunk alkothatunk valami csodaszépet, egyedit, a fantáziánk szabhat csak határt az elképzeléseinknek! Nem kell profi varrónőnek lennünk ahhoz, hogy gyönyörű dolgokat alkossunk! Mottónk is ez: légy te is saját magad varrónője!
– Melyik munkátokra vagytok a legbüszkébbek?
A gombfelvarrást bemutató oktató videónkra.
– Mennyi idő telik el az ötlet és a megvalósítás között?
Nem sok, általában pár nap alatt el is készül.
Sokszor fordul elő, hogy amit elterveztek, az a valóságban nem is olyan jó? Mi történik az elkészített, de nem tetszetős darabokkal?
Nem, szerencsére ilyen még nem fordult elő!
– Van blog/blogger példaképetek?
Nincs
– Mi volt a legkedvesebb élményetek, ami a blogoláshoz kötődik?
Legkedvesebb élményünk, amikor az egyik kedves olvasónk, az általunk bemutatott ötlet alapján elkészítette a mobiltartóját, és küldött nekünk erről egy képet. Fantasztikus érzés, hogy üzeneteket, visszajelzéseket kapunk! Van, aki csak jelzi, hogy mennyire örül, hogy van egy ilyen blog is. Van, aki tanácsot kér… ilyenkor érezzük azt, hogy megérte.
Nem nézik, de tudják, hogy rossz
2012 december 10. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Efes, az Asanisimasa blog szerzője.
– A filmes bloggerekkel, kritikusokkal Dunát lehetne rekeszteni, de az nem szokványos dolog, hogy valaki a napi tévéműsorról írjon blogot. Hogy jött az ötlet?
Nagyon profán módon, ugyanis a napjaim már vagy harminc éve úgy kezdődnek, hogy egy bizonyos helyen végignézem az aznapi tévéműsort, mi az, ami érdekel, illetve, be kell-e egyáltalán kapcsolnom a készüléket. Innen már csak egy pici lépés volt, hogy ezt le is írjam. Amúgy, volt már az index comment:com című médiablogján hasonló kezdeményezés, bár az azért inkább szöveges tévéműsor volt, míg az enyém kifejezetten szemelgetés. Továbbá, jó alkalom ez arra is, hogy más helyeken publikált filmes írásaimat, kritikákat, recenziókat újraközölhessem, legalább rájuk mutató linkekkel. Nem elhanyagolható az sem, hogy a Mit nézzünk… egyfajta írott filmes memória is, hogy ne kelljen leülnöm egy olyan film elé, ami már egyszer nem tetszett, de ezt elfelejtettem.
A posztjaidból látszik, hogy igencsak tájékozott vagy a témában. Hogyan sikerült ennyi filmet megnézned? Esetleg a munkádból adódik?
Filmkritikus vagyok, bár jobban szeretem a filmes szakújságíró elnevezést. Tizenkét éve írok recenziókat a Port.hu-nak, ami a legnagyobb magyar nyelvű internetes műsorújság. Emellett, szeretem is a filmeket, igen jól szórakozom még a leggyengébb alkotásokon is.
Mitől lesz leginkább jó egy film szerinted? Forgatókönyv, színészi teljesítmény, rendezés, vágás vagy ezek úgy összesen?
Közhelyes leszek: akkor jó egy film, ha valami megfog benne. Ez lehet akár egy jól elkapott jelenet is, vagy egy kiugróan hiteles mellékszerep, bármi. Nem hiszek amúgy a forgatókönyv szentségében, ellenben az ihletett pillanatban, a művészi tehetségben igen. És hiszek a bolygók együttállásában is (nevet).
Mi a véleményed a magyar filmekről? Volt az utóbbi időben olyan, amire felkaptad a fejed?
Nagy barátja vagyok a magyar filmeknek és rettenetesen bánt mostani mostoha sorsa. Szerintem sokkal jobbak a magyar filmek általában, mint ahogy a közvélekedés tartja. Ez a negatív hangulat azért is furcsa, mert ha nem nézik, akkor honnan tudják, hogy rossz? Márpedig mozikban alig nézik. Az azonban megint érdekes, hogy ha ingyen felteszik bármelyiket a netre, akkor azt mégis igen szép számban nézik végig. A mozikban néhány száz nézővel elhasalt, kritikailag is porrá zúzott Halálkeringő című thrillert több mint százezren nézték meg az egyik videomegosztón!
Legutóbb nekem az Aglaya, illetve a Drága besúgott barátaim! című magyar filmek tetszettek, sajnos néhány hét után ezek is kihullottak a mozikból. Talán, majd a tévékben, vagy más helyeken majd meg lehet nézni ezeket.
Mi a kedvenc filmed és miért?
Nincs kedvenc filmem, illetve legalább 150 kedvenc filmem van. Egyszer, néhány éve végiggondoltam ezt, és arra jutottam, hogy legtöbbször valószínűleg a Tizedes és a többieket láttam, vagy az 1977-es, első Star Wars-epizódot, esetleg a Rambo 1-et (ez utóbbit naponta vetítették a seregben kalóz-VHS-ről). Azt viszont nem mondanám, hogy ezek a kedvenc filmjeim, bár szeretem mindkettőt.
Kedvenc színész?
Szeretem a jó színészeket, a lista azonban hosszabb lenne, mint a kedvenc filmek listája. Egy jó színész képes elvinni a hátán egy alapvetően gyenge filmet is.
Fejben tartod, hány filmet láttál eddig életedben?
Nem. Rengeteget. Az utóbbi 7-8 évben minimum napi hármat.
Szoktál olvasni filmes blogokat? Melyik a kedvenced?
Ritkán. Ha mégis, akkor a Filmdroidot a hírekért, a Geekz blogot pedig azért, mert azok a srácok olyan filmeket néznek, amit én nagyon ritkán.
Ha rajtad múlna, melyik filmet tömnéd tele Oscar-díjakkal és miért?
Nem vagyok nagy díj-fetisiszta, bár általában megjegyzem, ha egy adott film aratott belőlük. A díjakat adják, ugye, nem pedig kiérdemlik. Szerintem sokkal több filmen kívüli dolog dönt abban, hogy valami sokat díjat nyer, vagy sem, mint az adott film valódi értékei.
Mi volt a legkedvesebb élményed, ami a blogoláshoz kötődik?
Az, hogy életem első interjúját ennek köszönhetem.
Az anyóssal csak az esküvőn a legnehezebb
2012 december 3. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Tóth Mihály, a Ceremóniamester blog szerzője.
– Alapvetően miben más a te munkád, mint egy vőfélyé? Neked is irányítanod kell, kezedben tartani a dolgokat, csak az esküvőn, nem a lagzin.
Bár 10 éve dolgozom ceremóniamesterként, még mindig keresem a szavakat erre a válaszra. Nagyon röviden: a mai, városi-, polgári esküvők szervezői sokszor nem akarják a népies, falusi lagzik egyes számú mókamesterét az esküvőjükre. Egy visszafogott, határozott és kedves pasas viszont, aki a templom előtti vendégfogadástól a menyasszonytánc utáni visszatérésig összefogja az eseményeket viszont szükséges. Így teremtettük meg az esküvői ceremóniamestert, ami egy fiatal szakma, de szerencsére egyre több kiváló művelője van. A feladatunk, hogy a pár csak vendégként vegyen részt az esküvőjén. A háttérmunkát, a vendégekkel történő kommunikációt és a szép, tartalmas események irányítását a ceremóniamester végzi.
– Hogyan lesz valaki ceremóniamester?
Valószínűleg úgy, hogy túl sok szabadideje van. De viccet félretéve, ehhez a szakmához nagyon elkötelezettnek kell lenni. Hiszen egy pár – és közvetve két család – legfontosabb pillanataiban kell döntéshozóként jelen lenni. Ehhez érezni kell a pár rezgését és tudni kell kiolvasni, hogy mi jár a vendégek fejében. Az én meggyőződésem, hogy nem lesz valaki ceremóniamester, hanem komoly képzés és gyakorlati tapasztalat után válik valaki valóban mesterré.
– Jellemzően kik alkalmaznak ceremóniamestert?
Hozzám a 25-35 éves párok érkeznek nagy számban, akik városi környezetben tervezik az esküvőjüket. Olyanok, akik ugyan tudják honnan jöttek, de mégis szeretnék a saját ízlésükre formálni az esküvőjüket és a lakodalmat. Sok külföldön élő, és házasodni hazatérő párral dolgozom, akik azt kérik, hogy egyeztessük össze a külföldi párjuk által elfogadott hagyományokat a hazai szokásokkal.
– Mesélj, mi volt a legnagyobb élményed, ami a munkádhoz kötődik? Van olyan, hogy az esküvő botrányba fullad vagy ilyesmit inkább a youtube-on keressen az ember?
Van botrányos esküvő, de ez inkább az emberi gyarlóságból fakad, nem szervezési hiányosságokból. Történt olyan, hogy egy pár a városligeti Vajdahunyad várba Hummer limuzinnal érkezett, ahol egy kirakodóvásárral osztozkodtak a területen. A Hummer a szertartás végére képtelen volt megfordulni vagy megmozdulni. A menyasszony kis híján sikítófrászt kapott, hogy így most hogyan fog továbbmenni. Itt klasszikusan az arányérzék hiánya okozott problémát. De ilyen elkerülhető hiba sok van. A 10 Esküvői Hiba, Amit Ne Kövess El oldalon összegyűjtöttem ezeket, érdemes elolvasni.
A legnagyobb élményem az volt, amikor az Írországból érkezett vőlegény vacsora előtti beszédét fordítottam, és mindannyiunk számára meglepetést okozott. Ugyanis egyszer csak megszólalt magyarul a menyasszony szülei felé fordulva: “Soha nem tudtam közvetlenül elmondani, hogy mennyire hálás vagyok Annáért. Köszönöm a szeretetüket és, hogy befogadtak.”
– Közel háromszáz esküvő alatt volt már időd kialakítani a stílusodat. Ezek szerint nem úgy van, hogy minden esküvő, minden pár más, hanem van egy jól bevált formulád, igaz?
A jól bevált formula inkább egy ésszerűség diktálta rend. Hiszen minden esküvőn van szertartás, bevonulás, gyűrű, gratuláció, vacsora, beszédek, nyitótánc, stb. A kérdés, hogy ezek hogyan következnek ésszerűen egymás után. De mondok egy jól bevált tippet: a szertartás utáni időben gratuláció, csoportképek, csokordobás szokott következni. Csakhogy a hajadonok ma nemigen akarnak odaállni elkapni a csokrot. Hogy ez ne egy izzadtságszagú könyörgés legyen, a sorrendet úgy állítottam fel, hogy a nagy csoportkép után jön csak a vőlegény és a férfiak, majd csak a menyasszony és a hölgyek, majd pedig csak a menyasszony és a hajadonok. Így a hölgyek közül csak azok távoznak a képről, akik nem hajadonok. Így könnyebb ott tartani a csokor várományosait. Ekkor a menyasszony kilép, repül a csokor – és persze fotó is készül.
– Mi volt a legextrémebb hely, ahol esküvőt tartottál?
Cape Town mellett a tengerparton. Mezítláb, felhajtott szárú fehér lenvászon öltönyben. A pár magyar református lány – New York-i zsidó fiú páros volt, így a családi béke érdekében egy zoroasztrista lelkész adta őket össze. A parton óriási asztalon ismeretlen eredetű húsok és ehetőnek látszó növények voltak. A rabbi mikor megkérdezte az afrikai séfet, hogy kóser-e az étel, az afrikai csak vigyorogva bólogatott. Nem merte az öreg megkérdőjelezni a dolgot, mert nem volt más étel, hát kóser lett a vacsora. Óriási hangulata van egy tengerparti esküvőnek, ahol a csillagok fényét a tenger veri vissza és így nem tudod, hogy meddig tart az ég valójában. Nagyon izgalmas esküvő lett belőle, hiszen keveredett minden mindennel: vallás, származás, kultúra, nyelvek – az egymásra nyitottság iskolája volt.
– Mi a ceremóniamester legnagyobb ellenfele?
Az irigység. A párok többségének felteszem a kérdést, hogy miért érzik, hogy ceremóniamesterre van szükségük, és szinte mindig az a válasz, “hogy jó legyen a hangulat.” A rossz hír, hogy a vendégek már induláskor eldöntik, hogy miért jönnek el az esküvőre. Aki iszonyú irigy, és sajnálkozni, meg hibát keresni jön, az pontosan ezt fogja csinálni. Neki nem lehet megfelelni, mert ő attól érzi jól magát, hogy kesereg. Ezen nem mindig tudok segíteni. Ha esik az eső, az pl. ehhez képest áldás.
– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Eredeti szakmámnál fogva (marketing) nagyon sok szakmai blogot olvasok. A magyar blogoszférán Czank Livi Cosmo-s írásait szoktam olvasni vagy a rengeteg jobbnál-jobb gasztroblogot, de a Cafeblogon az anyukám, Tóthné Székely Éva (Képesség Kuckó) írásai és kisfilmjei a legfontosabbak nekem.
– Mi motivál leginkább a blogolásban? Szeretnéd átadni a tudást vagy egyszerűen csak élvezed, hogy megoszthatod az élményeidet?
A blogolás egyfajta gondolatrendszerezés nekem. Egy-egy témáról eszembe jut valami és leírom. A poszt végére kiderül, hogy az ötlet jó vagy sem. Ha jó poszt lesz belőle, akkor életképes. Ha nem, akkor törlöm és az ötlet is megy a fiókba. Visszanézve a megjelent írásokat – akár évekre visszamenőleg, hiszen az NLC szakértőjeként már régóta vezetek itt blogot – sokszor fedezek fel valamit újra. Így nekem ez egy kincsesláda is, amibe a fontos gondolataimat elteszem. Dolgozom a könyvemen, amihez felbecsülhetetlen ez az archívum.
– Provokatív kérdés: kivel nehezebb, a vőlegénnyel, a menyasszonnyal vagy az anyóssal?
Az első megbeszélésen a vőlegénnyel, az utolsón a menyasszonnyal, az esküvőn az anyóssal.
Mintha már velünk lenne a kisfiunk
2012 november 26. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Peller Mariann, a Vendég a testemben blog szerzője.
– Mióta blogolsz?
Amióta megtudtam, hogy babát várok, tehát hét hónapja. Korábban a sima naplóírásnak hódoltam, egészen pontosan, 1996. karácsonya óta, amikor megkaptam az első naplóírásra alkalmas könyvecskét.
– Mi motivál leginkább a posztolásban?
A legfőbb célom a szórakoztatás, és hogy ha esetleg van, aki hasonló cipőben jár, mint én, az tudja, hogy nincs egyedül. Engem legalábbis megnyugtat, hogy tudom, nem egyedül velem történnek meg ezek a dolgok.
– Olvasol blogokat? Ha igen, van kedvenc blogod vagy bloggered?
Bár kedvencem nincs, bele-bele olvasok a legkülönfélébb blogokba. Logikusan azokba, amelyek olyan problémákkal/témákkal foglalkoznak, amik éppen foglalkoztatnak. Mindig jó őszinte véleményeket olvasni egy-egy engem épp érintő témával kapcsolatban.
– Mi volt a legemlékezetesebb élményed, ami a blogodhoz, a blogoláshoz kötődik?
Folyamatosan érnek, mert mindig meglep, amikor valaki azt mondja, olvasta ezt vagy azt a bejegyzést, és jót nevetett rajta. De a leginkább zavarba ejtő az volt, amikor a szép orvos asszisztense mondta, hogy olvassák az ott dolgozó csajok – tehát a doki is nyilván értesült az enyhén hízelgő véleményemről vele kapcsolatban.
– Miért érezted fontosnak, hogy a nagyközönséggel is megoszd a várandósságodat?
Mert engem is megnyugtat, amikor olyasvalakivel oszthatom meg a kétségeimet, kérdéseimet, aki vagy átélte már ezt az egészet, vagy épp ugyanabban a cipőben jár. Ráadásul jól esik együtt nevetni a saját megpróbáltatásainkon. Jó, hogy bár kétségkívül különleges dolgot élünk át, mégis alapvetően nincs benne semmi kirívó, hiszen ugyanezeken megy keresztül szinte mindenki, aki az első babáját várja.
– Mi az, ami a legjobban idegesített a terhesség alatt (bugyuta kérdések, hascirógatás, ilyenekre gondolok)?
Ezt épp a hétfői bejegyzésben fejtem ki bővebben, de röviden összefoglalva: az, hogy mindenki úgy érzi, meg kell osztania velem minden várandóssággal és szüléssel kapcsolatos, horrorisztikus élményét, tapasztalatát, aminek hála, az élettől is elmegy a kedvem, nem hogy a szüléstől.
– Említetted a posztjaidban, hogy nem áll távol tőled a spirituális gondolatvilág, ez hogy jelentkezett a terhességed idején?
Már a várandósság előtt nekiálltam kitisztítani a lelkemet – a Spirituális Válasz Terápiát alkalmaztam. Kitisztítottam minden, korábbi életemben szerzett, esetleges negatív élményt, és az ahhoz kapcsolódó negatív érzelmeket, hogy ne akadályozzon a kis test befogadásában. És bármilyen furcsán hangozzék is, de ugyanezt megtettem a születendő kis lélekkel is, az ő szemszögéből, az ő engedélyével. Most már tutira mindenki hülyének néz, de nekem tényleg bevált ez a módszer.
– Mit tanított neked a gyermeked?
A legnehezebb lecke egész életemben a türelem! Ebben segít a kisfiam. Ehhez az is hozzájárul, hogy az egómból is jócskán sikerült lefaragnom az elmúlt hónapokban, de azt hiszem, igazán csak a születése után fogom megtanulni ezeket a leckéket.
– Ez lesz az utolsó karácsonyotok kettesben. Terveztek valami egyedit?
Csak azt, ami mindig lenni szokott: meghitt, meleg lakás, kis dekoráció és szép kis karácsonyfa a nappaliban, finom menüt főzünk közösen – bár azt hiszem, ezúttal Gyuri lesz a főszakács. Nem vagyunk már kettesben, egyszerűen olyan, mintha itt lenne velünk Kornél is. Például neki is vettem már kis díszzoknit, amit kiakasztok majd a mieink mellé.
– Kicsit lehet, hogy korai kérdés, de mikor jön a következő?
Nem szeretnénk vele túl sokat várni, de én kérnék azért két évet!
Sokat tanulhatnánk a balkániaktól
2013 április 22. | Szerző: Cafeblog
Tíz kérdés – tíz válasz. Aki válaszol: Angyal Ági, a My Balkan blog szerzője.
Rengeteget tudsz a balkáni országokról, a balkáni kultúráról. Hogy sikerült ennyi tudást, tapasztalatot felhalmozni? Kint éltél esetleg?
Nem éltem kint, de évek óta rendszeresen járok ki (korábban külpolos újságíróként és magánemberként is), főleg Macedóniába és Koszovóba. Éppen két hete például Bosznia-Hercegovinában tettem egy körutazást – az ott gyűjtött tapasztalataimból, élményeimből is született már pár bejegyzés. A Balkán régi szerelem, például a politológus szakdolgozatomat is a 2001-es macedóniai konfliktust lezáró Ohridi Egyezményből írtam.
Blogod nyitó bejegyzésében azt írod, a Balkán még mindig pejoratív jelző. Ez a háború miatt lehet?
Nem gondolom, hogy a háború miatt lenne pejoratív jelző, a magyarokban szerintem régóta van egyfajta elhatárolódás, hogy mi nem a Balkánhoz tartozunk, hanem Európához. Ami azért furcsa nekem, hiszen a Balkán is Európa és aki ismeri, járt ott, az tudja, hogy nem egy sötét, lepukkant, elmaradott, kulturálatlan terület ez, sőt. Szerintem sokat tanulhatnánk tőlük.
Mit szeretsz ezekben az országokban, népekben?
Imádom az életfelfogásukat, az életigenlésüket. Nem görcsölnek mindenen, mert a végén úgyis minden összeáll. Ezekben az országokban sok probléma van, politikai, gazdasági egyaránt, de ha végigmész a belvároson Szkopjéban vagy akár Szarajevóban, azt látod, hogy a kávézók tele vannak mosolygó, vidám emberekkel.
Ha az ember képbe akar kerülni az ottani virtusról, elég csak megnéznie a Macska-jajt?
A Macska-jaj egy sajátos közegről szól, ha már Kusturica, akkor az Underground számomra sokkal jobban bemutatja az ottani életszemléletet. Nagyon tudnak élni és bulizni, szeretni és gyűlölni.
Miért van szerinted az, hogy a balkáni vérmérséklet, jókedv ilyen egzotikussá vált nálunk is? Mintha kicsit mi is szeretnénk olyan jókedvvel szórakozni, mint arrafelé.
A háború óta eltelt majdnem 20 év, a magyarok is kezdik újra felfedezni az egykori Jugoszlávia országait, persze elsősorban Horvátországot. Gyönyörű és érdekes országok ezek, amelyek nagy hatással vannak az odalátogatókra.
A szerbek és a bosnyákok félelmetesen erősek moziban is. Elég csak a már említett Macska-jajra, a Senki földjére vagy akár a Cirkusz Kolumbiára gondolni. Mit tudnak mást nyújtani, láttatni, mint a nyugati filmipar?
Ezekben a filmekben nincsenek látványos akciók, nagy effektek, sem szirupos szerelmi szálak, sőt, van, hogy happy end sincs. Van viszont rengeteg humor, kidolgozott karakterek, érdekes cselekmény és gondolatok. A Senki földje például másfél órában, csupán pár szereplővel és lényegében egy helyszínnel elmond mindent a háborúról.
Sokat írsz a balkáni popzenéről is. Ki a kedvenced?
Sok ilyen van, akikről írok – a Bijelo Dugmétól a Crvena Jabukán át Balasevicig – mind közel áll a szívemhez. De ha egy kedvencet kéne választanom, akkor egyértelműen a macedón Tose Proeskit mondanám. Hatalmas tragédia, hogy fiatalon meghalt egy autóbalesetben.
Ha választhatnál, hova költöznél a Balkánon belül?
Nehéz kérdés. Nagyon szeretek Macedóniában lenni, de Koszovóba és Bosznia-Hercegovinába is teljesen beleszerettem, bárhol el tudnám képzelni, hogy eltöltsek pár évet.
Rengeteg magyarellenes akcióról lehet hallani mostanában, de régen sem volt ez máshogy. Neked mik a tapasztalataid? Állítólag a szerbek a legveszélyesebbek. Neked volt bármiféle konfliktusod, mikor utaztál?
Nem, soha, sőt. Koszovóban és Albániában például kifejezetten szeretik a magyarokat, mert az egyik királynéjük magyar volt. Boszniában, a Republika Srpskában felvettem egy szerb stoppost. Azt mondta, Magyarország nagyon szép ország, a magyarok pedig mind kiváló emberek. Bár mivel szerintem én voltam az első magyar, akivel életében találkozott, azt hiszem, ez inkább annak szólt, hogy ingyen elvittem kocsival egy darabon.
Magyarország vagy a Balkán?
Magyarország a hazám, az otthonom. A Balkán a szerelmem.
Oldal ajánlása emailben
X